Régi nagy kedvencemről lesz most szó, mely nem a szó szoros értelmében karácsonyi film, hiszen nem témája az ünnep. Sandra Bullock pedig szintén a szívem csücske, de jó példa ez az alkotás arra, hogyan is kellene kinéznie egy romantikus vígjátéknak.

Szerelem második látásra…

Jon Turteltaub egy felettébb kellemes néznivalót rendezett, szívmelengető és valamelyest egyedi történetet varázsolt a nézők elé. A film sikerének lehetséges kulcsa – a jópofa történeten túl – a kiváló színészválasztás. Sandra Bullock eszményi erre a szereptípusra, mindig is jól állt neki a szende, kissé esetlen, kedves álmokat dédelgető nő szerepe. Azt hiszem a Golden Globe jelölés nem véletlen…
Bullock olyan megnyerő természetességgel hozza a rábízott szerepet, hogy az ember észrevétlenül is elmosolyodik, és együtt érez a karakterével. Minden jelenetben megteremt maga körül egy ártatlan, kedves légkört, ami magával ragadja az embert.
Egyértelműen Bullock a főszereplő, de kétségtelen, hogy Bill Pullman – a férfi főszereplő – és minden egyes mellékszereplő remek teljesítményt nyújt. Jól alapozzák meg a karakterükkel a helyzeteket, melyekben főhősnőnk kibontakozhat.
A történet maga rémesen egyszerű, nem kifejezetten hétköznapi, de nem is lehetetlen.
Elragadóan meseszerű, miközben megőriz némi realitást is.
Lucy (Sandra Bullock) menthetetlenül szerelmes egy ismeretlen férfiba, akivel csak a munkahelyén találkozik, amikor az említett krapek jegyet vásárol a metróra. Szegény lány magányát csupán macskájával osztja meg, dolgozik az ünnepnapokon és a közelítő karácsonyt is munkával tölti, hiszen nincsen családja. Plátói szerelmének tárgya azonban a sínekre zuhan és eszméletét veszti.
Lucy a segítségére siet és a zavaros helyzetben úgy alakul, hogy a család azt hiszi róla:
Ő az áldozat, Peter (Peter Gallagher) menyasszonya.

Ez természetesen nem igaz, de Lucy annyira elsodródik az eseményekkel – és annyira szeretne menyasszony lenni, családot maga köré -, hogy egy szót sem szólva hagyja, hagy alakuljanak a dolgok úgy, ahogy sikerül.
Amíg Peter kómában hever a kórházban, a magányos lány megkedveli a Callaghan családot és azok is befogadják. Különösen Saul-lal(Jack Warden), Peter keresztapjával értik meg igazán egymást, hiszen az idős férfi tud Lucy titkáról.

A sztorit bonyolítja, hogy bekerül a képbe Peter bátyja, Jack (Bill Pullman) és főhősnőnk érzelmei teljes mértékben összezavarodnak. S ha ez nem lenne elég, még Peter is magához tér, ez aztán tényleg öszekutyul mindent.

Az Aludj csak, én álmodom! egy nagyon szép és kedvelhető történet, ami megkülönbözteti a mostani romantikus vígjátékoktól az rémesen egyszerű. Egyfelől Bullock személye, tehetsége, amely nem hiszem, hogy bővebb magyarázatra szorulna. Ehhez kapcsolódóan a remek szereplőgárda – ezalatt főleg az idősebb színészeket, színésznőket értem. Továbbá a remek történet.
Mainapság minden ilyen típusú mozi egy kaptafára megy, nincs varázsa a női főszereplőknek – nem az én asztalom, de szerintem a férfiaknak se – ezzel szemben Bullock elragadja a nézőt.
A közhelyek itt is megvannak, de a stílus és a színészek kiemelik a sokaságból. A történet is inkább egyszerű és nem az extrémitásával kísérel meg lenyűgözni. Nem hinném, hogy egy romantikus vígjátéknak különlegesnek kellene legyen. Legyen benne két jó párost alkotó főszereplő, egy férfi és egy nő.
Alapjába véve ez határozza meg az ilyen stílusú alkotások sikerét, de a sikertelenségét biztosan.
Így Karácsony tájékán – de igazából ez a film évszak független – kitűnő választás az Aludj csak, én álmodom!, hiszen kedves, melengető alkotás, ami némi mosolyt csal az ember arcára.