sorozat kritika

Dexter 8x09 - Make Your Own Kind of Music

7

Érdekes, hogy mennyi különbség van unalmas és unalmas között. Ha belegondolunk a mostani rész ajtónyitogatásokból és kínos beszélgetésekből állt, én mégis élvezettel figyeltem minden fejleményt. Egy kicsit haladtunk is előre, ám mégis az emberi kapcsolatokról maradt emlékezetes ez a cirka 55 perc.

Dexter 8x08 - Are We There Yet?

7

Az előző heti csúfság után most lényegesen jobb élményben volt részünk. Továbbra is kissé csapongónak érzem az évadot, de legalább kiderült, hogy mi lesz itt garantáltan a főszál. A hangulatra ezúttal nem lehetett panasz, ráadásul a mostanság népszerű karakterek között szépen megosztották a játékidőt. Senki se kapott túl sokat, érződött, hogy mindenki mennyire fontos.

Siberia – Két rész után…

4

Itt van még egy sorozat, amiről véleményt fogok alkotni, pedig hát alig láttam belőle valamit, hiszen ezt is abba hagytam két epizód után. Az NBC nyári szériája a valóságshow-stílt követi és abban nagyon is valósághű. Olyan az egész, mint ha egy Survivort bámulnánk, csak hát, ezen meglátszik, hogy nem valódi, és ugye a valósággal operáló szériákról is tudvalevő, hogy semmi köze a valósághoz, mi több manipulatívabb, mint napjaink legkifinomultabb, legburkoltabb reklámjai.


Hemlock Grove – Három epizód után…

6

Felkeltette az érdeklődésemet a Netflix sajátkészítésű misztikus horror szériája, aminek három epizód előnyt tudtam adni, de ennyi nem bizonyult elegendőnek, hogy ébren tudja tartani a kíváncsiságom.
Na, ez persze nem teljesen igaz, de ha manapság az embernek nincsen túl sok ideje, akkor megválogatja, hogy azt mivel tölti. Én nem ezzel fogom…

Dexter 8x07 - Dress Code

4

Tovább kuszálódnak a szálak a záró évad második nagyobb történeti csomagjában. A legnagyobb probléma az egésszel, hogy borzasztóan kiszámítható és önismétlő. Tényleg olyan érzése van az embernek, hogy a készítők a kisujjukat is alig mozdítják, hogy értelmes sztorit dobjanak össze. Az izgalmat és a jó hangulatot teljesen megölte a kiszámíthatóság.

Dexter 8x06 - A Little Reflection

4

Az előző rész végén kaptunk egy mini lezárást. Véget ért egy 5 részes történet, teret engedve a következőnek. Nem igazán értem miért jó ez, ráadásul a most elkezdett út kísértetiesen emlékeztet valami olyanra, amit már láthattunk korábban. A legnagyobb baj, hogy teljes mértékben kiszámítható volt ez az epizód. Aki megnézte legutóbb ennek az előzetesét, szinte tökéletesen össze tudta rakni fejben, hogy mi fog történni. A vége adott némi pluszt, de semmi több. Záró évadnak ez roppant kevés eddig.

Dexter 8x05 - This Little Piggy

7

Így a záró évad félútja előtt pontot tettünk egy igen fontos kérdéskör végére, hogy legközelebb már egy teljesen új fába vágjuk fejszénket. Ez a fajta történetvezetés hasonlít az előző szezonban látottakra, ami nekem kifejezetten nem tetszett. Úgy tűnik, hogy idén nem kiemelkedő ellenség, inkább a családi ügyekre összpontosítanak a készítők.

Dexter 8x04 - Scar Tissue

6

Eltelt egy újabb hét, egyre közelebb kerülünk sokak kedvenc sorozatának a végéhez. A finálé még nagyon messze, de már most kezd körvonalazódni, hogy a készítők mit terveznek. Ez sem volt kiemelkedő rész, de történt egy-két olyan momentum, amelyek mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Kíváncsi vagyok milyen fordulatok várnak még ránk.

Les Revenants S01 – Évadértékelés

8

Egy cikk kapcsán figyeltem fel erre a francia sorozatra, mely egy 2004-es francia mozin alapul, mely azonos címen futott – angolul They came back.
Ez esetben nem zombikról van szó, bár rokon a téma, csupán néhány a halálból visszatért emberről, illetve arról a nem mindennapi és különleges helyzetről, ami kialakul egy hegyvidéki francia kisvárosban.

Dexter 8x03 - What's Eating Dexter Morgan?

6

Érdekesen alakul a záró évad. Újra gyülekeznek a viharfelhők hősünk felett, de ez nem új, ilyet szinte minden évadban láttunk már. Kár, hogy címszereplőnk mindig minden kalamajkából kidumálja magát. Ez most sincs másképp, legalábbis elsőre így tűnik. Kezdem érteni azt is, hogy miért kellett Vogel dokit behozni a történetbe. Ne legyen igazam.