Válasz a hozzászólásra

V 1x03 - A Bright New Day

Rájöttem miért nem kedvelem annyira ezt a sorozatot.

Mert annyira fogyatékosnak mutatják be az embereket. Jöttek ezek az űrlények, tettek 1-2 „csodát”, innentől már ők az Istenek. Egymás ellen fordítanak minket, élősködnek rajtunk, hízelegnek és legfőképpen ostobának néznek minket.

A legszomorúbb pedig, hogy akármit is csinálunk, ők győznek, mert pontosan tudják mikor mi következik. Minden tettünket, minden akaratunkat úgy irányítják, hogy fogalmunk sincs róla, hogy már most a szolgáik vagyunk.

Tovább...

Ismételten nagyon lassan haladt tovább az eseménysor. Ahogy fentebb is említettem, szinte kilátástalan az emberek helyzete. Hogyan lehet harcolni egy olyan gonosszal szemben, aki nem mutatja meg a valódi arcát?

Talán van egy lehetőség. Az ellenállás. A szakadárok. Mint kiderült, a V-k sem egységesek, köztük is vannak kémek, olyanok akik nem hódolnak be. Idegen létükre a földiekkel vannak és segítenek kiűzni ezeket a gyíkokat szeretett otthonunk közeléből.

Az út azonban rögös és egyre rögösebb lesz, mert a V-k pontosan tudják, hogy kell viselkedniük, hogy a talpukat nyaljuk a saját tudtunkon kívül.

Jó ötlet volt az egyik főszereplő bőrébe egy papot ültetni, mert nagyon sok köze van a valláshoz az egész mindenségnek. Ahogy a gyóntatófülkében hallhattuk, az emberek bizonytalanok. Sokan isteni lényeket látnak bennük, vannak páran akik nem hajlandók ezt tudomásul venni, de mégis megteszik, mivel a pápa pozitív visszhangot sugall. Milyen érdekes. Talán ő excellenciája is ember bőrbe bújt marslakó?

Hülyeségnek hangzik, de emlékezzünk csak. Sok-sok éve köztünk járnak, beszivárognak mindenhová. Amit eddig láttunk, csak a jéghegy csúcsa.

A kérdés továbbra is az, hogy vajon mit akarhatnak tőlünk? Az előző részhez hozzáfűzött nemértésemet is korrektül elmagyarázták most. Azért nem irtották ki az embereket egy lézersugár csapással, mert akarnak tőlünk valamit. Olyasmit, amihez nem jó ha halottak lennénk. Hát, kíváncsian várom a fejleményeket.

Néhány gondolatot a történetről. A főszereplők végre megismerték egymást, el is kezdtek gondolkodni valami ellenállás-féle megszervezésében. A másik történetszálon az FBI háza tájára kukkanthattunk be, akik egy ember után nyomoznak, aki merényletet tervez a V-k ellen. Az orgyilkosság meghiúsult, a férfit elkapták. Szegény V-k. Ja, pláne, hogy a merénylő is közéjük tartozott és minden pontosan úgy történt, ahogy ők akarták.

Az Anna nevű látogató egy érzelem dús beszédet mondott egy „bábon” a tüntetőknek, így még olyan embereket is sikerült maga mellé állítania, akik az előző nap még transzparensekkel tüntettek az idegenek ellen.

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről