Válasz a hozzászólásra

A sárkány nyomában(Dragonquest)

Mivel a péntek már hétvége, hát jöjjön az Asylum-hétvégénk első gyöngyszeme.
Egy fantasy történet, a szokásos prezentáció keretein belül. Meg kell hagyni a film jól indult, azt hittem, hogy végre látok egy tűrhető filmet a stúdiótól. Nem így lett…



Így lett…
Azzal kezdem, hogy leírom a pozitívumokat. Ezekből meglepően sokat tapasztaltam.
Elsőként a kiváló helyszínválasztást említeném. Szép tájakon forgattak és minimálisra vették a jelenetismétléseket is. A képkockákon látszik, hogy felvették őket, és nem valami dokumentumfilmből vágták ki azokat.
A számítógépes effektelés a szokásos sablont követi. A tűz elég béna, a sárkányok megjelenítése még elnézhető. A mágiahasználat elég minimális, de annál rosszabb, ahogy kinéz.
A szövegkönyv valamivel jobb a szokásosnál, ám a forgatókönyv a megszokott Asylum színvonalat tartja, tehát összecsapott, ötlettelen, sablonos és unalmas.
Lássuk, akkor miről is van szó!


Mindenek előtt, a film címe Dragonquest=Sárkányküldetés durván, a magyar: A Sárkány nyomában.
Egyik cím sem utal igazán a filmre. Sárkány ugyan az akad benne, de nem az a lényege a filmnek. Még csak nem is a nyomában haladnak a szereplők, inkább menekülnek előle, de mivel a sárkány elég ritkán jelenik meg, ez is értelmetlenné válik.
Az első képsorokban láthatunk egy barna csuhás férfit, ahogy megidéz egy animált tüzes-füstös sárkányt. Ez a sárkány tartja rettegésben a falvakat, meg a főszereplőket is.
Főszereplőnk pedig nem más, mint Arkadi, akit a vicces nevű Daniel Bonjour alakít.
Ő egy egyszerű srác, aki a nagyapjával él, és szikrázó füvet szív pipából, miközben a lányokat kukkolja. Persze aztán kiderül, hogy ő a Kiválasztott, ezért hát kap a tatájától egy nyakláncot, meg egy jó tanácsot, hogy menjen el és keressen meg egy Maxim nevű férfit, aki majd segít neki.


A story maga egy Jó vs. Gonosz/Erény vs. Bűn sablonon alapszik. Meg szó esik valami Jóslatról is, de hogy az miben is áll valójában azt nem kötik az orrunkra. Eközben sor kerül egy harcra a püffedt arcú barna csuhás varázsló és seregei, Kirill nagyúr, és Angmar király között.
Na, az a harcjelenet legendákba illő! A harcolók kirínak a háttérből, animált lándzsaárnyékok, és a vér…
Könyörgöm… egyszóval kissé mezítlábasra sikeredett.
Arkadi azonban bőszen menekül, miután megsiratta halott nagyapját, akivel a sárkány végzett.
Végül összefut Maximmal és egy csinos amazon-típusú nővel Katja-val, aki két gumibottal!!! mászkál.
Hagy ejtsek pár szót a Maxim szerepét játszó színészről, Marc Singerről. Valószínűleg C. Thomas Howell színész iskolájába járhatott, mert amit ez a férfi az arcával művel az horrorisztikus.
Fintorog, grimaszol, felvonogatja a szemöldökét, és nagyjából ennyiben ki is merül a tudása.
Egyébként a karakter maga egy bolondos öregember, aki valami Testvériség nevű szervezetnek a lovagja, akinek a Harmóniát kellett megteremteniük. Egyensúlyban kellett tartaniuk a Jót s a Rosszat.


 

A főgonosz, Kirill is ennek a rendnek volt a tagja, csak rossz útra tért.
Ez a nyugdíjas lovag kíséri tovább Arkadit és ismerteti vele a küldetését. E szerint a nyakláncába erényeket (hűség, türelem, stb.) megtestesítő köveket kell rakni, ám előtte ezeket össze kell szednie, mert elvesztek.
Útra kelnek, hát és itt észrevehető leginkább az ötlettelenség és az Asylum stílus.
Az első követ egy erdei patakban találják, amiben van egy akkora kígyó, ami első ránézésre sem férne el benne. Aki azonban arra tippel, hogy a kígyó csupán dísznek van…
Na, annak van igaza!
Az csak van, valójában kotorászni kell a patakmederben, és:
Nicsak előkerül egy kő!
Gyalogolnak tovább, ahogy az az Asylum filmekben lenni szokott és elérnek egy ocsmány, hosszúkörmű banya házához. Ez megpróbálja elcsábítani, egy erotikus testmasszással egybekötött fürdésre, ám a fiú nem vállalja. Mert menet közben elkezdett összejönni Katja-val.
És mit látunk? „Hű voltál, itt egy kő!” A mindenit neki, de ötletes! De legalább váratlan…


Aztán nekiindul a szokásos „nem akartam Kiválasztott lenni”-duma, ami már kezd nagyon-nagyon unalmas lenni. Ezt követően elkapják a zsoldosok és börtönbe kerül.
Panasz nem lehet, az események folyamatosan gördülnek előre, csak az a baj, hogy összedobálták a történéseket és a helyszíneket.
Nagy nehezen kiszabadul a börtönből is, és megszökteti a többi rabot. Itt látható a harc jelenetekben egy filmtechnikai érdekesség. Lassítások! Fejlődnek a készítők…
Majd folytatják a kőkeresést! A rabok jutalomból adnak neki egy kis pénzt (értékes az háborúban nagyon) meg természetesen(!) egy követ.
A következő egy barlangban van, ahova a főhős minden logikus ok nélkül megy be.
Ott találkozik egy furán animált pókkal. A pók elmegy előtte, ő meg talál valamit a földön… Találjátok ki mit!
Aztán a parton segítenek egy elesett férfinek, aki ezért ad nekik egy… nem is mondom ki mit.
Eztán találkoznak két pacákkal, akik elviszik Arkadit egy táborba.


A tábor maga négy pusztaságba felvert sátrat jelent. Itt egy tükör segítségével ráveszik Arkadit, hogy adja oda a nyakéket, egyébként Katját is befolyásolják, hogy főhősünk ellen forduljon.
De jön a felmentő sereg, Maxim személyében!
Az öreg nem szarozik, és egymaga lemészárol egy egész tábort. Mondjuk, mindig ugyanazzal az öt statisztával verekszik meg…
Ám az öreg sem bírja végig és ledöfik, ám halála előtt bölcselkedik még egyet (Az erő benned van-sablon).


Hát igen, ez már csak a sablonok filmje marad.
De Arkadi visszaveszi a láncot, folytatja útját (hova? mert nem mondják) Maxim valakijéhez (nem derül ki kicsoda) mennek, elvinni a gyászhírt. Ott kapnak egy k….!
Ezután Katja, amíg a fiú alszik, eltulajdonítja a nyakláncot és elviszi Kirillnek, csak azért, hogy az ledobhassa egy szikláról.
Nos, ezért kár volt ennyit gyalogolni, eldobhatta volna akárhol…
Ezt követi a nem túl izgalmas és látványos végjáték, melyben Arkadi és Kirill, illetve egy-egy sárkány vívják meg végső harcukat. Ez abból áll, hogy a két férfi áll egymással szemben, köztük egy lila sugár feszül, ami a kezükből indul, és vicsorognak.
A film végére már én is vicsorogtam, pedig nem indult olyan nagyon rosszul.
A vége annál gyalázatosabb lett.

2

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről