kedvcsináló

Kedvcsináló - Heti Hetes

Bánom, hogy eddig nem került sor  a - szeptemberben 10. évadát megkezdő – Heti Hetes kedvcsinálójának megírására, pedig nem akármilyen műsorról van szó. Ki ne ismerné a „humor nagyágyúit”, akik már egy évtizede ültetnek le sok ezer embert a képernyők elé országszerte és határon túl.

Vannak akik szeretik, vannak akik gyűlölik ,de tény, hogy ilyen hosszú időt nem sok televíziós show képes megélni. Én személy szerint amikor csak tehetem, megnézem, mert valahogy mindig mosolyt tudnak csalni az ember arcára és jól esik kikapcsolódni egy hosszú nap után.

Itt meg is ragadom az alkalmat, hogy elmondjam, aki netán lemaradt az éppen aktuális epizódok valamelyikéről, nem kell csüggednie. Az RTL Klub ugyanis létrehozta a http://www.rtlmost.hu weboldalt, ahol elérhetőek egyes saját készítésű műsoraik. Teljes egész Heti Hetes részek is fellelhetők a lapon, sok-sok mással egyetemben.

Visszatérve a „Fantasztikus Hetesre”, elmondani is nehéz, hogy az évek folyamán hány ismerős arcot láthattunk vendégként. Vannak állandó szereplők, akik utánozhatatlan csapatnak bizonyultak. Akadnak olyanok is, akik régebben törzsvendégek voltak, mára azonban már nem láthatjuk őket a székekben. Emberek jönnek-mennek, az évek csak úgy repülnek, de egyvalami állandó: a következő hét ember mindig képes mosolyt csalni még a gyászhuszárok arcára is: Bajor Imre, Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Jáksó László, Hajdú Steve, Hajós András, Farkasházy Tivadar.

Reméljük még sok évig láthatjuk őket az RTL Klub képernyőjén vasárnap késő este.

0

Kedvcsináló - Rejtélyes igazságok

 

 

Igaz elég régi sorozat, de én még csak nem oly régen találkoztam vele először. Misztikum, néhol horror elemeket vonultat fel. Pikantériája, hogy 5 rövid történetet mesélnek el benne, amely közül 2 kitaláció, csupán a sorozat íróinak agyszüleménye, ellenben a másik 3 állítólag valóban megtörtént.

Persze joggal tehetjük fel a kérdést, hogy tényleg megtörténhetnek ilyen esetek? Nem akarok nagyon konkrétumokba bocsátkozni, mert még én sem láttam minden részt, de elég durva dolgok vannak benne. Szellemek, különleges lények, hátborzongató találkozások a természetfelettivel, megérzések, stb.

Könnyed esti szórakozás, amely képes megalapozni az éjszakai álmatlanságot vagy éppen rémálmokat. Mindenesetre, aki kedveli a horror műfajt, azoknak bátran merem ajánlani a Rejtélyes igazságokat, mert igaz – kora miatt – néhol kissé gagyi és gyermeteg, de mindenképpen elgondolkodtató.

Az adott epizód végén a műsorvezető persze lerántja a leplet, hogy mely történetek voltak igazak és melyek csak a képzelet szüleményei. Bátran lehet közben tippelni, bár a találati esélyek nem túl kedvezőek, mert mindegyik elég hajmeresztő.

Régebben a Viasat 3-on lehetett látni a sorozatot, manapság is még beszerezhetők a részek (4 évad) ilyen-olyan forrásokból.

Jó borzongást!

 

0

Kedvcsináló - Miami Ink: A Tetoválók

 

 

A Discovery csatorna által sugárzott sorozat méltán népszerű a fiatalság körében.

A helyszín a floridai South Beach, ahol betekintést nyerhetünk a Miami Ink tetoválószalon mindennapjaiba.

A szalon alapítója Ami James és  Chris Nunez. Mindketten az életüket tették fel arra, hogy a világ legjobb tetoválóművészei lehessenek.

Itt dolgozik még Yoji Harada, akinek Ami a tanítómestere. Yoji szorgalmasan gyakorolgat, neveli a kislányát, miközben a művészek keze alá dolgozik folyamatosan. Darren Brass amilyen apró termetű, annál nagyobb tehetség. Suhanc korában sokat Graffityzett, ezért a betűk formálásának igazi mestere.

A  Love Hate Tattoos szalonban tevékenykedik Chris Garver is. Édesanyja már gyermekkorában megszeretette vele a rajzolást és a festészetet.

Cris meghökkentő tehetséggel viszi papírra a vendégek ötleteit és gonolatait. Pár perc alatt megrajzolja a sablont, majd kezdődhet is a kitetoválás.

Később segítségül hívják a bűbájos Kat Von D-t, aki végül állandó tag lesz. Jópár vendég kifejezetten Kat-et keresi, mivel ő a specialistája a fekete-szürke  illetve a portrétetoválásoknak. Művészeink csuklóig le vannak varrva egytől-egyig, de ezen nem is kell csodálkoznunk, hisz ha valaki, hát ők igazán szerelmesei ennek a művészetnek!

A sorozat sikeressége megkérdőjelezhetetlen, nem véletlenül tart már a IV. évad.

Az itt készült tevoválásoknak történetük van, legyen az egy pici tattoo a bokára, vagy egy egész hátas műremek. Naplóbejegyzések a múltról, amik szép emlékeket idéznek. Mindenkinek ajánlom ezt a sorozatot, garantált függőséget okoz, és jó eséllyel a néző hamarosan egy tetoválószékben találhatja magát. :)

0

Kedvcsináló - A nagy házalakítás

 

Mostanság hétköznaponként 18:20-kor szoktunk találkozni a Nagy házalakítás című sorozattal a Viasat 3-on. Ismerőseim körében nagy népszerűségnek örvend ez a műsor, akik szeretnek barkácsolni, építeni, rombolni, azoknak mindenképpen megéri bepróbálni.

Az egész lényege, hogy kiválasztanak egy családot, akik valamilyen szempontból hátrányos helyzetűek – gondolok itt olyanokra, akik beteg gyereket nevelnek, leégett a házuk, elvesztették a család valamely tagját, stb. - és kipofozzák a házukat, vagy eldúrják az egészet és újat építenek. Mindezt szoros határidővel, mindössze 7 nap alatt. Ez idő alatt a családot nyaralni küldik egy olyan helyre, ahol relaxálhatnak, elfeledhetik a mindennapok problémáit.

Mi nézők pedig végigkövethetjük a tervezők és kivitelezők munkáját, azt hogyan lesz a semmiből egy szép tágas otthon. Az építkezés vezetője Ty Pennington, aki mindig elő tud rukkolni 1-2 meglepetéssel. Mindig van egy titkos project-je, amit csak azután láthatunk, hogy elkészült.

Miután megérkezik a család, elkezdődik az igazi dráma. Látni az arcokat, a boldogságot a szemekben semmihez sem hasonlítható. A csapat körbevezeti őket új otthonukban, a kemény megpróbáltatásokat a bejárati kulcsok átadása pecsételi meg.

Akik szeretik az ilyen típusú műsorokat, azoknak bátran merem ajánlani, hogy 18:20-kor kapcsoljanak a Viasat 3-ra.

0

Kedvcsináló - Inuyasha

 

Emlékszik még valaki az Inuyasha című animére?

Én igen, és az kell mondjam, meglepően jó volt. Nem sokat foglalkoztunk ezzel a műfajjal itt a Sorozatportálon, de ami késik nem múlik. Vannak nagyon szórakoztató japán rajzfilmek, amelyek némelyike mára már legendává vált. Gondoljunk csak bele a Dragon Ball sikerébe.

Az Inuyasha nevű félszellem kalandjait bemutató sorozat összesen 167 részesre sikeredett. Elég tömény, de fele annyi sem, mint a DB. Szóval piros ruhás főhősünk egy emberi anyának és egy szellemnek (fordítási hiba, eredetileg démon) a szerelméből született. Több száz évig raboskodott egy fához szögezve örök álomban, amíg egy szép napon egy Kagome nevű lány utazott vissza az időben egy véletlen baleset folytán a középkori Japánba. Kihúzta Inuyasha vállából a nyílvesszőt, aki újra szabad lehetett. A bonyodalmak csak ezután kezdődtek, mert Kagome nem volt más, mint egy Kikyo nevű papnőnek a reinkarnációja, akivel együtt újjászületett a Szent Égkő is. Ezt a nagyon értékes kincset akarja mindenki megszerezni, mert szinte végtelen hatalmat ad birtoklójának. Sajnálatos baleset következtében a Szent Égkő több száz szilánkra tört, amelyek szétszóródtak a messzi vidékeken.

Az egész sorozat az égkő darabkáinak kereséséről szól, de koránt sem unalmas. Mindig történik valami meglepő és váratlan. Sok szereplőt mozgatnak meg, barátainkhoz csatlakozik Miroku, Sangho, Shippou. Néha feltűnik Inuyasha féltestvére Sesshomaru, egy farkasszellem, Kouga, a papnő Kikyo, és a főgonosz: Naraku.

Apró adalék. Kb. a 100-tól 130-ig terjedő részek nagyon jók (Band of seven resurrected), megéri megnézni őket.
Remélem kedvet adtam valakinek, hogy belekezdjen ebbe a rajzfilmbe, amelyet régebben az RTL Klubon láthattunk, aztán átkerült az Animax-re (előtte A+), majd szép lassan a feledés homályába veszett.

Végezetül még annyit, hogy készült 4 db önálló DVD film is az Inuyashából. Mindegyik fellelhető magyar szinkronnal.

0

Kedvcsináló - 4400

 

Nemrégiben a 4400 című nagysikerű sorozat főcímdalába botlottam és azon tűnődtem el, hogy mennyire hiányzik nekem ez a széria. Persze nem volt a világ legjobbja, mégis örömet leltem benne. Tetszett az egész koncepció úgy, ahogy volt.

Eredetileg egy pár részes minisorozatnak indult, amely végül 4 évadon keresztül ültette le a nézőket a képernyő elé. Nem is tudom, hogy manapság fellelhetők-e a részek bizonyos forrásokból, aki nem ismeri a sztorit, de szeretne egy hangulatos sorozatot nézni, annak bátran merem ajánlani. Műfaját tekintve misztikus scienfe fiction-ről van szó, amely olykor olykor drámai elemeket is tartalmaz.


A bevezető részből megtudhatjuk, hogy pontosan 4400 ember tért vissza egy fénylő gömbben, akik mindegyike sok évvel ezelőtt eltűnt. Egyesek csak pár éve váltak köddé, mások felett már jócskán ejárt az idő, gyakorlatilag halottnak kéne lenniük, azonban egyikük sem öregedett egyetlen percet sem. Minden visszatérő természetfeletti képességekkel jött vissza. A történet alakulásával sok kérdésre választ kapunk, közben újabb kérdések kerülnek elő.


Az meg már csak hab a tortán, hogy pont olyankor hagyták abba a sorozatot, amikor igazán nagy dolgokra került volna sor. Nem volt elég nézett, ezért a USA csatorna levette a képernyőről. A rajongók még petíciót is benyújtottak, hogy megmentsék kedvencüket, azonban minden erőfeszítésük kudarcot vallott, így a 4400 örökre eltűnt az aktív sorozatok népes táborából. Kár érte.

Ja és keressetek rá Amanda Abizaid – A place in time (4400 főcímzene) című muzsikájára videóval együtt.

0

Kedvcsináló - Gordon Ramsay - A konyha ördöge

 

Csak nemrég ismerkedtem meg a Kitchen Nightmares című sorozattal, amelyben Gordon Ramsay mesterszakács ad tanácsot a maga különleges módján azoknak a rossz útra tévedt vendéglátósoknak, akiknek nem megy olyan fényesen a biznisz, mint amennyire szeretnék. Gordon házhoz megy, felvilágosítja a tisztelt tulajokat a hibákról és igyekszik megértetni velük, hogy változtatni kell a siker érdekében. Azt persze még nem is mondtam, hogy Ramsay bá kicsit sem kedves vagy nagylelkű. Olyan Doktor House és Csernus Imre keveréke, aki sosem rejti véka alá véleményét. Mindenkinek mindent őszintén megmond, még akkor is ha ez sértő vagy destruktív. A széria alanyai persze sosem egyszerű emberek, mindig van mit kijavítani, rávilágítani a hibákra. A végén persze Gordon Ramsay megváltoztatja a vendéglátósok szemléletét, és minden jóra fordul.
Nekem nagyon tetszik a Konyha ördöge, amit hétköznaponként 17:10 pertcől láthatunk a Viasat 3-on.

0

Kedvcsináló - Amerikai Fater (American Dad)

 

Aki szereti a Family Guy-t, annak bátran merem ajánlani az Amerikai Fater című komédiát. Persze sok olyan véleményt is olvastam, hogy a Family Guy sz*r, az American Dad viszont jó. Szóval aki nem szereti az imént említett sorozatot, az is bátran tehet egy próbát Stan Smith-el és családjával.
Miről is van szó? 20 perces rajzfilm sorozat Seth MacFarlane tollából, akiről annyit érdemes tudni, hogy elég elmebeteg humora van, de kétség kívül sikert sikerre halmoz sorozataival. Az American Dad egy „átlagos” tengerentúli család mindennapjait mutatja be, akik minden epizódban a lehető leghülyébb szituációkba keverednek. Papa (aki CIA ügynök), mama, gyerekek, Roger az UFO, Klaus a hal és még sok egyéb visszatérő szereplő mindennapjait követhetjük figyelemmel.
Külön öröm számomra, hogy a TV6 jóvoltából már hazánkban is megtekinthetjük szinkronizáltan. Magán véleményem, hogy a magyar hangok jól el lettek találva.
Aki úgy gondolja, megér egy misét a sorozat és még nem hallott róla, annak javaslom nézzen bele hétköznaponként 21:00 órától a TV6-on, hátha megtetszik neki.

http://www.tv6.co.hu/

0

Kedvcsináló - X-akták

 

Számomra az egyik legmeghatározóbb sorozatélményt nyújtotta hosszú éveken át az X-akták. Azért jutott eszembe, hogy írok róla néhány gondolatot, mert tegnap éjjel kapcsolgattam a tévét és megláttam, hogy a Cool-on kedvenc FBI ügynökeink kalandjai mennek éppen. Azt hiszem a 8. évad valamelyik epizódja lehetett, bár erre nem vennék mérget.

Még kölyökkoromban kezdtem bele ebbe a szériába, amikor még a Magyar Televízióban tűzték képernyőre hétről hétre. Igaz, ott nem jutottak el sokáig, kb. a 2. évad után hagyták abba, és sokáig nem is láthattam az új részeket. Persze a korai epizódok is szolgáltak meglepetésekkel, emlékszem, hogy némelyiken rettentően megijedtem. Érdekes, hogy ha pár embernek fel teszem azt a kérdést, hogy „X-akták?” akkor rögtön jön a válasz: Gumiember. Sokak gyermekkori félelmei között megtalálható volt ez a lény. Egyúttal hátborzongató, de fantasztikus is, hogy ilyenekre volt képes ez a sorozat.
Miután a Viasat 3 szolgált új otthonául Mulder ügynökék számára, én már nem tudtam követni a fejleményeket kábeltévé hiányában. Szerencsére sok évvel később be tudtam szerezni a komplett sorozatot, és nem spóroltam időt és energiát, megnéztem az összeset. Nem is kellett csalódnom, hiszen mindig tudtak újat mutatni, a random részeket éppúgy szerettem, mint a 9 éven át mesélt főszálat. A karakterek zseniálisak voltak, a két FBI ügynök, Fox Mulder és Dana Scully sikeresen belopták magukat a szívembe. Oly sok év után sem vált unalmassá a sorozat, láthattunk karakterfejlődéseket, voltak több részes történetek és lassan kibontakozó szerelmi szál. A visszatérő karakterek is nagyon sokat tettek hozzá a sikerhez. Gondoljunk csak a következő nevekre: Walter Skinner, Alex Krycek, Mr. X, Marita Covarrubias, CGB Spender, stb.

Egyedül akkor ment el picit a kedvem az X-aktáktól, amikor David Duchovny kiszállt a sorozatból, vagy inkább mondjuk úgy, hogy jóval kevesebbszer láthattuk. A helyére behozott John Doggett ügynök is szerethetővé vált, ezt nagyban megkönnyítette Robert Patrick kiváló alakítása.

A sokak által erősen vitatott utolsó dupla rész (Az igazság) nekem személy szerint nagyon tetszett. Pontosan így képzeltem el ennek a kultikus sorozatnak a lezárását. Visszahozták az összes lényeges szereplőt, még akkor is, ha azok már rég halottak voltak, amolyan tisztelgésnek fogtam fel. Hosszú évekkel később, elkészítették az X-akták: Hinni akarok című mozit, amely visszafogott nézettséget hozott (talán a Dark Knight miatt?), történetileg kicsit csalódás is volt, mégis hatalmas élményt nyújtott a rajongóknak. Remélem láthatunk még folytatást a következő években.

Összességében egy rendkívül élvezetes és izgalmas széria, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy oly sok ember rákattanjon a sorozatokra.

0

Kedvcsináló - Topmodell leszek

Szeretném a hölgyek figyelmébe ajánlani az America’s Next Top Model című sorozatot, amelyet hétköznaponként délután láthatunk a Viasat 3 csatornán. Ezt a műsort valószínűleg sokan ismerik és kedvelik hazánkban is. Lényege, hogy a jelentkező lányokat modellé faragják. Hétről hétre mindig megválunk az egyiküktől, míg a végére csak egy maradhat (a' la Hegylakó). Az egyes epizódokat mindig feldobják valami extrával, vannak kihívások, fotózások és egyéb megpróbáltatások, amiken a leendő modelleknek meg kell felelniük, hogy továbbjuthassanak a következő körbe.
Amerikában szeptemberben kezdődik a 13. évad, amelyet a the CW-n láthatunk majd. Hazánkban a Viasat 3 jelenleg a 3. évadot közvetíti, persze ezek már ismétlések, hiszen végig leadták már a szériát.
Elsősorban azoknak ajánlom ezt a sorozatot, akik szeretik a divat világát és szeretnének jobban bepillantani a kulisszák mögé.

 

0