filmkritika

Ki a Télapó? (Santa Who?)

5

Ismét elérkezett az év azon napja, melyen a piros ruhás öregúr körbejárja a világot és ajándékot visz a gyerekeknek. Ennek a régi és szép szokásnak hódolva a Sorozatportál is megemlékezik az Északi-sarkon élő szakállas bácsiról, aki kéményeken mászik le, vagy ahogy nálunk szokás, cipőkbe rejti ajándékát.
Idén ezt a filmet választottam, részben a nem rég elhunyt Leslie Nielsen miatt.

Változó Szerelem (Flipped) 2010

6

Rob Reiner egy remek filmet adott ki a kezéből, én ugyan nem szoktam túl sok romantikus filmet nézni, de ebben az esetben nem bánom, hogy adtam egy esélyt a mozinak. Egyrészt mutatós IMDB értékeléssel bír (7,5), másrészt főszereplői gyerekek. Tehetséges gyerekek, a rendezővel és stábjával kiegészülve ,Wendelin Van Draanen regényét úgy vitték vászonra, hogy azt egy kellemes, fogyasztható, aranyos, de egyben szomorkás meseként kapja meg a néző.
Bennem a régi Eric Kastner olvasmányok hangulata éledt újra…


A Három Testőr (mentek volna Afrikába)

3

Alig egy hónapja jött ki legújabb változata a világhírű Alexander Dumas legkedveltebb hőseinek életét bemutató mozifilm. A Három Testőr történetei kisgyerekként is le tudtak foglalni hosszú órákra, ezért gondoltam meg kéne nézni D'Artagnan és bajtársai legújabb remake-jét így péntek este, mintegy elcsapni vele az időt. Ha azt mondom, hogy inkább a hasam csaptam volna el, mert az is jobb időtöltés lett volna, akkor még finoman is fogalmazok...

Hora (Whore) - 2009

1

Ez a film a leginkább azzal a szóval írható le, hogy: Ambivalens.
Egyrészt furcsa amatőr, művészfilm jelleget ölt, majd a következő pillanatban átvált értelmetlen ostobaságba, majd ebből áttérünk holmi huszadrangú darabolós, hentelős, slasher-be.
Norvégia újabb „gyöngyszeme” egy fércmunka, mintha a rendező (Reinert Kiil) sem tudta volna, hogy pontosan mit akart. Annyi bizonyos, hogy én kitenném rá a 18-cas karikát, nem csak azért mert durva, hanem mert megtekintése, akár még károkat is okozhat.


Köpök a Sírodra (I Spit On Your Grave) 2010

2

A remake-hullám újabb áldozata a 78-as kultfilm, mely egy megerőszakolt és bántalmazott nő vendettáját mutatja be a nézőknek, egyáltalán nem finomkodva. Meir Zarchi sztoriját is utolérte a végzete és Hollywood ismét hozzányúlt.
A világszerte embereket ihlető eredeti mozi egy 18+-os, brutális, ám rém unalmas és egysíkú újrázást volt kénytelen eltűrni.
Arról nem beszélve, hogy már megint egy női seggel akartak eladni egy filmet...

Nothing [2003] – Nem semmi!

5

Elismerem nem túl erős alkotásról van szó, amitől figyelemreméltóvá válik az a témája, amit feldolgoz. Még hozzá elég sajátos módon.
Vincenzo Natali harmadik önálló rendezése híven követi az eddigieket.
Megvalósításában érdekes, lényegesen elrugaszkodottabb, mint a Cypher volt, de megjelenik egy érdekes aspektus, ami az eddigi filmjeiben nem volt rajtakapható. Ez pedig a humor.
Natali alapvetően egy humoros közegbe helyezte a mondanivalóját, ami kétségkívül sajátos hangulatot teremt és döntően elősegíti az egyébként elég hétköznapi mozi jobb megítélését.

Cypher [2002]

6

Vincenzo Natali ezúttal a Cyberpunk témakörében merül meg, még pedig egy fordulatos, szövevényes kém sztorit forgatott. A kultikus Kocka rendezőjének filmje erősen magán viseli Philip K. Dick stílusjegyeit, ez nyilván nem véletlen. 
A nem is olyan távoli jövőben az ipari kémkedés sokkal komolyabb, veszélyesebb és fontosabb, mint mai napság.

The Last Seven – Az Utolsó Hét ember a Földön…

3

A 7-es egy mesebeli szám, több kultúra tulajdonít neki mágikus tulajdonságokat. Ebben az alkotásban is központi szerepet kapott ez a szám. Kerekítettek köré egy olyan történetet, amire akárki felkapja a fejét. Joggal gondolhatja az egyszeri (vagy többszöri) filmnéző, hogy most aztán kifogott egy igazán érdekes alkotást. Az első filmes rendező, Imran Naqvi nem is készíthetett volna rosszabb filmet, illetve az én fantáziámat már meghaladja egy ilyen lehetőség elképzelése.
A menthetetlenül B-kategóriás, angol mozi csupán DVD-re jött ki a tavalyi évben, és megismerhetjük belőle, hogy milyen lenne, ha egyszer csak London 7 millió lakosa nyomtalanul eltűnne, 7 ember kivételével.


A lány és a farkas [2011]

3

Nagyon sok film kap a kritikusoktól hideget és meleget is, ami nyilván abból is fakad, hogy minden ember másképp értelmezi a filmeket, mindenkinek más tetszik. Én is sok negatívat olvastam erről a thrillerről, ami leginkább annak köszönhető, hogy a Twilight filmek rendezője jegyzi. Lehet, hogy én vagyok naiv, vagy könnyen lekenyerezhető, de én nem sok Twilight-szerű elemet találtam benne. Amanda Seyfried játéka össze sem haonlítható a folyton ugyanolyan (semmilyen) mimikával, testbeszéddel színjátszó Kristen Stewart-éval. És őszintén szólva a két férfi főszereplő is sokkal charme-osabb, elbűvölőbb, mint Pattinson vagy Lautner. Másrészt maga a történet is sokkal izgalmasabb. Legalábbis számomra.

Chloe - A kísértés iskolája [2009]

6

Na végre. Ez az a szerep, ahol Amanda Seyfried kellőképpen ördögi "rosszkislány". Végre elmondhatjuk, hogy Amanda nem csak egy lány furcsán hatalmas szemekkel, hanem színésznő. A szó legnemesebb értelmében. Hol van már a kislány a Bajos csajokból? Hivatalosan is kijelenthető, hogy Amanda felnőtt! Julianne Moore pedig hozza a szokásos formáját, kettőjük játéka igazán érdekessé teszi a filmet.