Sziasztok, srácok!
Nem valószínű, hogy észrevettétek, de egy csodálatra méltó dolog bontakozott ki itt e film kritikája alatt.
A vélemények különbözőségéről beszélek. Ez az, ami széppé, érdekessé és egyben ocsmánnyá és élhetetlenné teszi ezt a napsugaras életet.
Mind két oldaltól figyelemreméltó felvetéseket olvastam. Megragadnám a lehetőséget és hozzátenném a magaméit is.
Én ugyan úgy írom most e sorokat, hogy a szóban forgó alkotást nem láttam, – mondhatná bárki: akkor minek pofázok? – de én nem is igazán erről a moziról szeretnék beszélni.

Elsőként rögtön leszögezném. Az oldal gyarapításán dolgozó négy ember közül egy sem szakképzett filmesztéta, vagy kritikus! Persze lehetne sok, számtalan, végtelen módon kritizálni, de egy kritikus csak egyféleképpen tud.
Úgy, ahogy ő gondolja.
Magamból indulok ki, – ez lehet, hogy komoly hiba – de én is csak olyan véleményt írhatok, ami az én gondolataimat tükrözi. Mint minden művészeti ágban, az elkészült műveket nem lehet objektív szempontok szerint vizsgálni.
Egy film, egy vers, egy regény, egy szobor mind mind az egyéni értékelés mércéje alá esik. Azért mert nekem tetszik egy vers, attól még az akadémikusok, vagy más olvasók mondhatják rá, hogy egy kalap szart sem ér. Ám azt hiszem, az egy örökérvényű törvény, hogy mindig a végfelhasználó (néző, olvasó, hallgató) az aki eldönti, hogy amit lát, hall, olvas értékes e a számára, avagy sem.  Természetesen lehet filozofikus szempontokat is figyelembe venni egy-egy kritika megírásakor, de ha a kritikus nem látott benne ilyen jellegű mondandót, akkor nincs miről beszélni. Továbbá akkor az írásaink nagyon hosszúvá válnának. Az emberek pedig nem igen szeretnek hosszasan olvasgatni a gép előtt.
A kritika sem egy terjedelmes műfaj.

Egy műalkotás nem feltétlenül rendelkezik mondanivalóval, és ha rendelkezik is ilyennel, melyet az alkotó elhelyezett benne, az valami hihetetlen, hogy mennyire nem számít. Onnantól, hogy véglegesnek tekintette művét és a közönség elé tárta, releváns, hogy neki mi volt a szándéka vele, mit akart elérni, mondani. Kizárólag az számít, hogy miként reagál a befogadó, hogy értékel, hogy éli át a művészeti alkotást. A befogadónak nincs dolga!!!!
Nem feladatunk, hogy keresztrejtvényt fejtsünk, eljátsszuk az oly kedvelt „mire gondolt a költő” játékot.
Nekünk csak élvezni kell, ha tudjuk, átengedni magunkon, engedni, hogy hasson ránk, ha tud.
Ha egy film, teszem azt, nem mond semmit valakinek, vagy az egészet zagyvaságként értékeli az nem hiba.
Nem léteznek egységes értelmezések, vélemények. Mindenki más szemüvegen keresztül bámészkodik rá erre a világra.
Ha neked tetszett a film, akkor az egy remek dolog. A készítők elértek egy hatást. De ha nem tetszett, az sem baj.
Az is egy hatás.

Itt és most szeretném tisztázni. A mi véleményünk sosem volt és sosem lesz szentírás. Ezek a tartalmak, csupán vélemények. Amennyiben ha valaki azért nem néz meg egy filmet, mert itt azt olvasta, hogy rossz, az nagyon sajnálatos. Lehet, hogy páratlan élménytől fosztja meg magát.
Ez is abból fakad, hogy mindannyian különbözőek vagyunk.
Ismét magamat hozom fel példaként, de attól hogy én nem láttam ezt a filmet, és Wouhn negatív kritikával illette.
Én még nem zárkózom el a megtekintés lehetőségétől. Hozzáteszem engem ez a film egyáltalán nem érdekelt és most sem érdekel, de ha adódik lehetőség, hogy megnézhetem, akkor nem fogom kihagyni. Abban azonban igazat kell adnom a kollegának, hogy ha egy film nem szórakoztat, – bármilyen szempontból, legyen az akár filozofikus – nem köt le, nem élvezem, akkor az a film nem jó.

„A hír szent. A vélemény szabad.”

Ez egy nagyon szép és érdekes dolog, ami az embereket inkább közelebb kellene, hogy hozza.
De mi még ezen is inkább csak egymásnak ugrunk.
Egy ellentétes vélemény olyan nekünk, mint egy vörös posztó. Csupán azért mert ELLENTÉTES.
Az egyet nem értés nem bűn - mint ahogy azzal sem értek egyet, hogy Collette hozzászólásában a bűn új szintjeként jellemezte a homoszexualitást – attól még, hogy ezt sulykolják belénk.