Fanatizálni nagyon könnyű, ragadós, mint a nátha. A jogainkat aztán mindig is nagyon tudtuk védeni, de legalább is felszólalni, ha úgy éreztük sértik őket.
Ezzel szemben a kötelezettségeinket könnyedén el tudjuk feledni, de ez már egy másik téma…

Témánk most az ACTA, (Anti-Counterfeiting Trade Agreement – Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás) mely világszerte irdatlan riadalmat váltott ki és ez a riadalom tart mai napig is.
Nálunk is, elvégre aláírták választott vezetőink, a mai napon országszerte ACTA-ellenes tüntetések zajlanak. Az amerikai SOPA és a PIPA után, ez a következő lépés, mely az előző kettővel ellentétben egy globális, nemzetközi megegyezést takar, melynek célja a szerzői jogok, a szellemi termékek védelme, melyek a mai internet uralta világunkban nagyon nehezen óvhatók meg.
Felmerül az a szó, hogy kalózkodás. Sokan talán úgy vélik, ha letöltenek egy filmet, zenét, stb.-t, akkor már kalózok, miközben erről szó sincsen.

Fontos leszögezni, hogy az ACTA csupán (és ez volt a gond a Magyar Sajtótörvénnyel is) tág keret, mely lehetőséget ad a széleskörű szabályozásra. Vagyis a legrettenetesebb félelmek is igazolttá válhatnak, ám azt sem téveszthetjük szem elől, hogy az adott országra bízza a részletek kidolgozását és nem ír elő kötelezettséget erre sem. Ergo, az ACTA aláírásával a hatályos jogszabályoknak nem muszáj változniuk. A mindenkori állami vezetés dönt, egyszóval ez csak egy folyamatos damoklészi kardként funkcionál.
Kis hazánkat egyszer már kikiáltották (minden alap nélkül) a Kalózok, Bűnözők, Illegális fájlcserélők, egyéb gazfickók melegágyának, ami ellen vezetőink nem emeltek hangot. Csendben eltűrték, hogy egy egész nemzetet megbélyegezzenek nemzetközi szinten.
Ám ez megint nem tartozik szorosan a tárgyhoz…

Tény, hogy más tulajdonának – legyen az szellemi, vagy tárgyiasult – ellopása, vagy annak engedély nélküli terjesztése, pláne nyereségorientált módon, bűncselekmény.
Való igaz, hogy amikor otthonunk kényelmében letöltünk egy filmet, zenét, akármit, kárt okozunk annak tulajdonosának, szerzőjének, hiszen nem vásároltuk meg valódi pénzért. Ám jelenleg hatályos törvényeink alapján ezzel mi nem követünk el bűncselekményt. A bűntett a megosztás.

Vagyis ha lehetővé tesszük, hogy e letöltött tartalmakhoz mások is hozzáférjenek.
Lehetne boncolgatni azt is, hogy miért nőtt a letöltések száma és miért vesznek kevesebb CD-t, DVD-t, könyvet, járnak kevesebben moziba, stb. De ennek okai nyilvánvalóak és ismertek.
Vagyis, ha csak a hazai viszonyokat vesszük alapul, az élet drága és egyre drágul. Számtalan ember nem engedhet meg magának ilyen luxusnak számító termékeket, ám az internet segítségével hozzá tud jutni ezekhez a kulturális értékekhez, vagy éppen szemetekhez. Ehhez persze hozzájárul az emberi lustaság is, a konformizmus, de tény akkor is tény marad: Az ember X mennyiségű fizetőeszközzel rendelkezik és a hatalmas kínálatban nehezen igazodva el, nem akar ráfizetni, megválogatja, mire költ.
És ha a jelenlegi helyzetben olcsóbban tud hozzájutni, ahhoz amit szeretne, akkor azt a módszert választja. Ami egyébként közel sem ingyen van, hiszen fizetünk az elektromos áramért, a net szolgáltatónak, és az adathordozók árába is bele van építve a jogdíj. Eszerint, ha veszünk egy CD-t, annak ára tartalmaz egy olyan összeget, ami azt feltételezi, hogy te valaki szellemi termékét kívánod rámásolni.
Ezen is lehetne vitatkozni…

Kényes kérdéseket vet fel az ACTA, hiszen az információ szabad áramlása és a hozzájutásához való jog mindenkit megillet. És az ilyen törekvések mögött egyértelműen egyetlen dolog áll:

Amiről itt szó van, az üzlet. Pénz, ami ha kitesszük az egyenlőség jelet, az eredmény: Kapzsiság.

Nem kell zseninek lenni, hogy meglássuk, a világot a pénz és az üzlet uralja. Ez határozza meg minden ember életét, ettől függünk és e szabályozás sem céloz mást, csupán pénzügyi érdekvédelmet.
Hogy kell-e félnünk az ACTA miatt?
Maga a megegyezés megadja rá a lehetőséget, hogy ezekből mennyi válik valósággá, egyedül ez kérdéses. Mivel kevés a konkrétum, az egész csak keretet ad, sok minden megvalósíthatóvá válik, az 1984-et idéző ellenőrzéstől kezdve, a teljes változatlanságig.
A lehetőség azonban ott van, a cenzúrára, (mely ugye tiltott) a magánszféra kérésre történő ellenőrzésére, a félelmek igazolttá válására. Önmagában a „lehetőség” is ijesztő, de akkor is el kell ismerni, hogy már megint a hisztéria az, ami felütötte a fejét.
Hogy túlreagáljuk-e, azt majd csak idő mondhatja meg…

"Olyan mélységekbe süllyedünk, ahol már az egyértelműt is megkérdőjelezi az intelligens ember."