Válasz a hozzászólásra

Doktor House 6x15 - Black Hole

Kicsit megkésve bár, de beszámolok erről az epizódról, hiszen valamivel jobb volt, mint az átlagos House részek. A séma a régi, viszont voltak ötletes apróságok, amit feldobták az egyhangúságot. Ettől függetlenül nem halad semerre sem a sorozat. Elgondolkodtam azon is miközben a szokásos doktorosdit néztem, hogy tökéletesen semmire se volt jó a hatodik évad kiváló kezdése, hiszen mára már minden odalett, ami ott változásnak tűnt.

Lássuk...

Minden a szokásos forgatókönyv szerint zajlott.

Egy 17 éves lány került az osztályra, mert a planetáriumban rosszul lett, nem lélegzett és mentőt kellett hívni. Ahogy az lenni szokott, ezután kicsit jobban lett, utána sokkal rosszabbra fordult szegény lány állapota.

Kedvenc orvosaink kezelték mindenre, de semmi javulás. Az első meglepetés akkor ért, mikor már a team tagjai is elkeseredetten bámultak maguk elé és azt motyogták, hogy „semmi ötletem”. Ilyen azért nem szokott előfordulni. Még magán House dokin is az látszott, hogy semmi ötlete sincs. Aztán mégis lett, de erről kicsit később.

A háttérben két mellékszál is megbújt, amelyek elég felületesek és unalmasak lettek.

Elsőként itt van Wilson esete a bútorokkal. Nem képes berendezni a lakást, ami House-nak egyáltalán nem tetszik, ezért ráparancsolt barátjára, hogy menjen és vegyen saját maga legalább egy bútort. Ez nem ment túl simán, ezért Wilson megbízott egy céget, hogy rendezze be a lakást. Erre House visszavitette az összes motyót.

Később Wilson mégiscsak tudott választani egy bútort, pontosabban egy hangszert. Lényeg, hogy még mindig az Amber-rel történtek hatása alatt él a férfi, ezért nem képes önmaga berendezni a lakást. Ugye, milyen izgalmasan hangzik?

De még mindig jobb, mint a másik mellékvágány, amelynek főszereplői Dr. Taub és kedves neje voltak. Kész agyrém, hogy arról ment a vita, hogy ezek ketten állandóan veszekednek, mert Taub megcsalta, de már nem vagy mégse de mégis, meg bla bla bla.

A vége persze happy endinggel zárul
t, miután Hosue kiokoskodta, hogy a betegnek allergiás reakciói vannak egy parazita visszamaradt tokjára, ami a pasija drágalátos apukája adott át neki szex közben. Oh, yee! Legalább családban marad.

Összességében egy átlagos House epizód, amely talán az icipici apróságaival hívja fel magára a figyelmet.

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről