Rövidke bejegyzés lesz ebből, mert egy silány pilotról nem nagyon lehet kisregényt írni. Alaphelyzetként kapunk három felnőtt férfit, akik jó barátok, ám érettségük mellett legalább annyira éretlenek.
Valahol – egyáltalán nem mélyen – megmaradtak gyereknek, aki például szívesen játszik videó játékokkal.
Ezt azért emelem ki, mert a készítők = Moynihan, úgy gondolta, hogy majd ezzel a briliáns húzással fogja érzékeltetni, hogy ezek a felnőtt férfiak azért annyira nem felnőttek… Parádés… már itt megakadtam némileg intellektuálisan, de ezt még csak fokozni tudták.
Főként humortalansággal – ami szitkom esetében nem a siker receptje -, de a felnőtté /és férfivé válás/ meglehetősen érdekes és kétséges megközelítésével is. Ehhez hozzácsapták, érthetetlen módon az elmúlt szerelmek miatti kesergést, és tessék:

Elkészült a tökéletesen elbaltázott pilot.

A három jó barát: Will, a családapa (Mather Zickel), a morózus Kenny (Dan Fogler) és a folyton nyafogó Craig (Moynihan), akik előszeretettel vitatják meg életük apróbb-nagyobb ügyeit játék közben.
Az epizódban tehát kapunk három jellegtelen főszereplőt, néhány férfi modellt, ömlengést a régmúlt szerelmekről, továbbá szülinapi stresszelést, hogy: Mit adjak a lassacskán férfivá érő fiamnak, ami jelképezi a felnőtté-és férfivé válást is.
Mindez összességében rém unalmas, a humornak csak szikráját véltem felfedezni benne, annyitól még hogy Fogler időnként visítozni kezd, én még nem kezdek kacarászni. A beletuszkolt mondanivaló (férfiasság, felnőtt megfontoltság, ilyesmik) valami szokatlanul elferdített módon kerülnek közlésre. Szóval ha egy férfinak így, illetve hasonlóan kellene viselkednie és gondolkozni, akkor én alapítok egy másik nemet…
Az sem nyerő, hogy a szereplőket idegesítővé, unszimpatikussá és szánalmassá tették.
Azt hiszem ezzel csúnyán mellélőttek, én nekem ennyi elég is volt.