filmkritika

Bermuda háromszög(Triangle)

Aki látta az Időbűnöket, az látta ezt a filmet, és mindez igaz fordítva is. Gyakorlatilag a szereplők és a történet különbözik csak.
De a váza mindkettőnek ugyanaz! Ezért számomra ez a film nem is hordozott semmi újdonságot, gyakorlatilag olyan, mint egy matematikai egyenlet. Kiszámítható.
Ha az ember valamelyest át tudja látni az ilyen „időutazós” történeteket – amihez elég megnézni egy Vissza a jövőbe trilógiát – akkor semmi meglepővel nem találkozhat az ilyen filmek esetében.

Lépésről lépésre…

4

(A nem annyira) Mocskos Zsaru – New Orleans utcáin

Werner Herzog nem akármilyen fába vágta azt a bizonyos fejszét. Pláne akkor, ha leszögezhetjük, hogy a The Bad Lieutenant: Port of Call – New Orleans nem a 92-es Mocskos zsaru újraindítása, remake-je, folytatása, hanem egy önálló produkció. Azt azonban nem tagadhatjuk le, hogy a 2009-es verzió sok motívumot, esetenként konkrét jelenet is átvett az elődjéből, nem csak a név azonos (ami feltehetőleg marketingfogás). Engem az 1992-es Mocskos zsaru nem túl régi megtekintése vett rá, hogy megnézzem a Cage – Herzog- féle alkotást és a kettőt nem igazán lehet összehasonlítani,  ám egymástól elvonatkoztatni is igen nehéz.

De majd itt részletezem…

5

Solomon Kane/ Alku a Sátánnal

Szerencsére a fantasy filmek műfaját sem kell még elföldelni, hiszen megfilmesítették Robert E. Howard – a fantasy legendájának újabb híres szereplőjét. A legismertebb Conan, a barbár, Vörös Sonja és Kull, a Hódító után, most a 17. századi Angliában járunk és egy meghasonlott kalandor, Solomon Kane kalandjait követhetjük figyelemmel. Meg kell hagyni, ez az európai mozi kis költségvetéssel rendelkezett, de azért amit lehetett kihoztak belőle, nem vallott szégyent, bár nem is a legjobb film, egy jó erős közepes fölé.

Aki újat húz az ördöggel…

6

A Lazarus terv

Ez a film az érdekes, gondolatébresztő filmek közé tartozik, ám mérsékelten érdekes, illetve gondolatébresztő. Nincsen vele komoly gond, csak egy kicsit steril, egy kicsit lassú ritmusú alkotás, nehezen köt le. Paul Walker kék szeméért meg nem fogok hasra esni.

„Lázár, a mi barátunk, elaludt, de megyek,  hogy fölkeltsem álmából.”

5

Védtelen gyermek(Case 39)

Elmondtam már nem egyszer, a hideg kiráz a „gyerekkel ijesztgetős” moziktól. Miért mondom ezt? Azért mert bár elsőre nem olyan nyilvánvaló, ez a film olyan. Ha sejtem, hogy ilyen eszembe sem jut, hogy megnézzem.
De ha már így alakult, akkor megosztom a tapasztalataimat veletek.


Gyerek vagyok, ijedj meg!

3

Resident Evil-trilógia

<!--[if gte mso 9]> Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 <![endif]--><!--[if gte mso 9]> <![endif]--> <!--[if gte mso 10]> <! /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} --> <!--[endif]-->

Üdv mindenkinek! A nevem Tévésámán, a Filmrajongó blogról „jöttem” és mostantól ezt a csapatot erősítem kollégámmal, Mozsárágyúval együtt. Bemutatkozásul egy, a saját oldalamon soha meg nem jelent írást tennék közzé, amely a Resident Evil-filmeket hasonlítja össze, elemzi őket. Vágjunk is bele!

A videójáték-ipart nagyrészt Amerikával azonosítják az emberek, pedig ha távolabbra nézünk, mint a World of Warcraft, a Doom 3 vagy a Half-Life, akkor a távol-keleti játékok közt találunk olyan remekeket, mint a már több mint tíz részes Final Fantasy, a Soul Calibur-széria vagy a Biohazard.

A Biohazard, amit Resident Evilként is ismernek.

1996-ban jelent meg az első rész, ami máris óriási siker volt a gyártó Capcom számára. Teljesen egyedi és összetéveszthetetlen stílusú túlélő-horrorról van szó, ahol nem csak agyatlanul kell lövöldözni, hanem különböző tárgyakat lehet egymással kombinálni és fejtörőket kell megoldani. Sőt, mi több, a szemünk előtt minden esetben kibontakozódik egy jól átgondolt, izgalmas és borzongató sztori – ideális alap egy félelmetes filmhez!

Ha pedig a zombis mozit említem, a legtöbb embernek most kapásból talán a legújabb élőholtas állatkodás, a Zombieland ugrik be, de a szélesebb látókörűek előtt George A. Romero neve rémlik fel. A tipikus élőholt megteremtése tulajdonképpen az ő érdeme. Az 1968-as nagyszerű film, Az élőholtak éjszakája hozta létre a mindenki által ismert ronda, rothadó, járó hullákat, akik emberhúsra éhezve támadnak rá minden élőre. Romero az eltelt 40 év alatt még rengeteg „living deades” alkotást csinált, mindig nagy sikert aratva. Nála szintén nem agyatlan öldökléshullámról van szó, hanem a zombi motívum mögé elrejtett kemény társadalomkritikákról, pl. a kirekesztés és a fogyasztói társadalom pellengérre állításáról.

Paul W. S. Anderson pedig gondolt egyet és a már egyébként is zombikkal telt Resident Evil-játéközönt filmre vitte – kicsit Romero nyomában haladva, de az alapanyaghoz hűen. A szponzorálásról pedig két európai filmcég  gondoskodott és nem a hollywoodi álomgyár adta a pénzt.

Andersonnak már volt tapasztalata a videójátékok mozivászonra álmodásával, mert ő rendezte az 1995-ös Mortal Kombatet is. Ahhoz viszonyítva viszont mindenképpen nagy dobás volt a 7 évvel későbbi A Kaptár.

 

0

Tormented

Darren Mullet az a lúzer srác, akit a menő kölykök a suliban folyton szivatnak, míg nem egy napon betelik nála a pohár, és felakasztja magát. A búcsúztatóján irónikus módon a szép és okos Justine tart beszédet, aki azt sem tudja, ki volt Darren, azzal meg aztán pláne nincsen tisztában, hogy a fiú szerelmes volt belé. A temetés után Justine-t randira hívja az egyik népszerű srác, Alexis. Öt nappal később hatalmasat fordul a világ, a lányt rándőrök kísérik ki az iskola épületéből. A Tormented című film ennek a rövid időszaknak a történetét meséli el. Szigorúan 18+!

A történetről röviden

5

Tekken

Én személy szerint egyszerre nagyon vártam is a filmet, de féltem is, hogy milyen lesz. A Tekken játéksorozat mára már legendássá vált, amely 2010-ben megérett arra, hogy élőszereplős mozi készüljön belőle. Csak ugye jól tudjuk, hogy általában az ilyen adaptációk láttán a rajongók inkább a szájukat húzzák, mintsem mosolyra görbítenék azt. A Tekken mozifilm sem fogja megváltani a világot, de legalább amit kaptunk, az kinéz valahogy. Már-már a nézhetőség határát súrolja.

Tovább...

5

Marmaduke- Kutyakomédia

A Marmaduke-Kutyakomédia egy családi vígjáték. Emiatt ne várjunk, túl bonyolult, kacifántos sztorit! Egy átlagos amerikai család mindennapjaiba pillantunk bele, három gyerek és a szüleik laknak együtt egy szép nagy családi házban. De most valami új dolog történik velük. A családfő, Philipp Winslow új munkát kap, emiatt Cansasből Kaliforniába kell költözniük. Persze ez a sztori sok filmből ismerős lehet. De egy "dolog" mindenképp különlegessé teszi őket.

 

Tovább

3

Az utolsó léghajlító

A világszerte népszerű rajzfilmsorozat, az Avatar: Az utolsó léghajlító sikere eredményezte, hogy élőszereplős mozi készülhessen belőle, amely bátran sorolható a sláger filmek körébe. Ez a mozi a manapság oly népszerű könnyed kaland/fantasy vonalat erősíti. Nem is mondhatnám, hogy kitűnik a mezőnyből, egy fiataloknak szánt mesével van dolgunk, amit akár az egész család élvezhet egy mozilátogatás alkalmával.

Tovább...

5