Aki látta az Időbűnöket, az látta ezt a filmet, és mindez igaz fordítva is. Gyakorlatilag a szereplők és a történet különbözik csak.
De a váza mindkettőnek ugyanaz! Ezért számomra ez a film nem is hordozott semmi újdonságot, gyakorlatilag olyan, mint egy matematikai egyenlet. Kiszámítható.
Ha az ember valamelyest át tudja látni az ilyen „időutazós” történeteket – amihez elég megnézni egy Vissza a jövőbe trilógiát – akkor semmi meglepővel nem találkozhat az ilyen filmek esetében.

Lépésről lépésre…

Számomra borzasztóan kellemetlen élmény volt e film megtekintése, mert szinte mindenben visszaidézte a spanyol borzalmat, az Időbűnöket.
Csak itt vízen játszódik a történet.
Azt persze aláírom, hogy aki még nem látott hasonló produkciót – értem ez alatt a folyamatosan ismétlődő azonos eseményekkel operáló filmeket - az valószínűleg jól fog szórakozni.
Olyan nagy gond nincs is a filmmel, hiszen igényes a rendezés, a történet sem egy borzalom, bár azért még lehetett volna rajta mit dolgozni. Aszínészek is megfelelnek az elvárásoknak, amik egy ilyen film esetében nem igazán nagyok.
Ám a főhősnő, Melissa George egészen jól alakítja a kiszolgáltatott, zavart, kiutat kereső nőt és anyát.

Akkor rá is térnék a történetre, amit csak röviden vázolnék, mivel elég szövevényes és fordulatos, illetve nem akarok lelőni a szükségesnél több poént.
A főszereplő Jess, (Melissa George) egyedül neveli autista kisfiát. Nem könnyű az életük, így hát úgy alakul, hogy a nő elmegy egy hajókirándulásra a barátaival. Remekül érzik magukat egészen addig, míg a szél el nem áll és egy különös vihar meg nem lepi őket.
A viharban felborul a vitorlásuk és ott maradnak a nyílt vízen.
Ám egyszer csak feltűnik egy hatalmas óceánjáró, amire sikerül felkapaszkodniuk. De a bárkán nincs egy lélek se! Teljesen kihalt.
A neve Aeolus, aki a Szelek Ura a görög mitológiában. A hajó egyébként elég gyatra állapotban van.
El is kezdődnek a furcsa és misztikus események.
Jess számára ismerősnek hat a helyszín, mintha már járt volna ott ezelőtt. Aztán elcsatangol a társaitól és mire visszatér, mindenki ellenségesen bánik vele, gyilkosnak tartják.
Pedig nem ő nyír ki gyakorlatilag mindenkit az első fél órában.
Van ott még valaki rajtuk kívül, aki zsákot visel a fejére húzva. Ez is kísértetiesen emlékeztet az Időbűnökre. Ettől kezdve az egész nem más, mint kiútkeresés egy mókuskerékből, ami az ismétlődő múlttal kapcsolatos. Az emberek elhullnak, csak Jess marad, aki küzd, hogy visszajuthasson a való életébe. Ennek érdekében mindent megtesz. Egyre másra jönnek a fordulatok, az ember csak kapkodja a fejét, hogy mi van? Persze nem abban az esetben, ha már látott hasonló filmet.

És ez a legnagyobb gond a produkcióval:
Nem hoz újdonságot, egyszerűen lemásol egy sémát, amiben egyébként nincs is hiba, az események – bármily furcsák is, rendben, durva logikai bakik nélkül követik egymást és következnek egymásból.
De semmi eredetiség!
Innentől kezdve vált unalmassá és kín teljessé a mozi. Rossz volt nézni, hiszen előre tudni lehetett mi fog következni, és abból mi fog következni.
Bár az ember eleinte még reménykedik, hogy hátha mégse úgy lesz, ahogy gondolja, de amikor mégis úgy lesz, akkor az elég kellemetlen érzéseket ébreszt.
Csak azoknak ajánlom ezt a filmet, akik még nem láttak a témában hasonlót. Mert aki már végignézett egy ilyen időhurkos történetet, az nem fogja úgy élvezni. Vagy semennyire sem.
Utóiratként még megjegyzem, hogy a cím (Triangle) a vitorlás neve, bár a film címe Bermuda háromszög, csak hogy az égvilágon semmi sem utal a különös és legendás helyre a filmben. Vagy ha mégis így lenne, akkor az annyira huszadrangú, hogy kár is vele foglalkozni.

A történet szempontjából annyira mindegy, hogy a Bermuda háromszögben vannak e vagy a Balatonon…