A Kilencedik Kapu (The Ninth Gate)

Az utóbbi években zaklatott magánéletéről hírhedt, egyébként kiváló rendező, Roman Polanski nem tartozik a termékeny rendezők közé. Filmjei között hosszú évek telnek el, ezen alkotása 1999-es, azóta csak öt filmet rendezett, ezek közül egyik a Szellemíró, illetve tavaly novemberben került a mozikba a Carnage címet viselő alkotása. Ám a kritika témája most ez a hamisítatlanul európai hangulatot árasztó, misztikus thriller.


A mozi egyértelmű húzóneve Johnny Depp, aki feltehetően nem mondhatott ellent egy ekkora rendezőzseninek.
Meg hát, Depp vonzódik a szokatlan filmekhez, a mondhatni bizarr történetekhez…
Mert ebben a történetben megbújik valami alig érezhető sötétség, ami egyfelől csábító, másfelől meg visszataszító. Ez a kettősség végig rajtakapható a több mint kétórás moziban.
Polanski a spanyol író, Arturo Pérez–Reverte kultkönyvében, A Dumas-klubban, valami olyan megfoghatatlan misztikumot talált, amit jól át is vitt a filmjébe. Egy halvány sejdítés az egész produkció, semmi sem konkrét benne, a rejtély valóban rejtély és bár ritmusa, hangulata talán a többségnek nem fekszik, mégis egy hatásos darab, amit nem lehet csak egyszer megnézni. Minél többször látja az ember, annál jobban érthető, értelmezhető a sajátos dramaturgia.
Depp, Dean Corso bőrébe bújt, aki egy antik könyvszakértő, illetve nyomozóként is tevékenykedik, mi több a kereskedelembe is beleártja magát. Egy szóval, amolyan könyvtáros-kalandorszerűség.
Nem erőssége a tisztesség, ezért felkéri a nagyhatalmú és könyv ritkaságkedvelő Boris Balkan (Frank Langella), hogy kerítse elő egy titokzatos könyv másik két másolatát és derítse ki, hogy melyik az eredeti. Ezért hát Európába utazik, hogy meglelje a furcsa köteteket, ám útja közel sem zökkenőmentes, mi több:

A könyvek nyomában maga a Halál jár.


Ez elég hatásvadász ugyan, de akkor is így van.
A régiség igazi kincs a boszorkánysághoz, mágiához, sátánizmushoz vonzódóknak, hiszen az a hír járja, hogy maga Lucifer segített a megírásában.

Azonban nem Corso az egyetlen, aki a kötetek nyomában jár, élete veszélybe kerül miközben a nyugodt, könyvtárakat idéző hangulatot felváltja valami riasztóan más.
Mondjuk engem már a régi fametszeteknek a látványa is képes megborzongatni.
Valahogy van bennük valami ijesztő…

Polanski jól érzékelteti a nézőkkel, hogy a valóság és a misztikum, a természetfeletti között elmosódik a határvonal, mely eddig a jól ismert úton vezette a szereplőket, de ezzel a fokozatos váltással már egy olyan világ tárul fel, ami vonz, de taszít is egyben. A kíváncsiság megöli a macskát, de az ember egészségére sincs túl jó hatással. Corso a veszélyek közepette egy titokzatos segítőtársra lel egy nőben, (Emanuelle Seigner) aki egyben élő, igazi megtestesülése a film keltette hangulatnak.
Eldönthetetlen, hogy a lány csak egy közönséges ember, netalán tán boszorkány…
A produkció legegyértelműbb erénye a hangulata, illetve ez az elmosódó határvonal a valóság és a természetfeletti között, ami nem enged be az alkotásba túl sok konkrétumot.
Olyat legalább is nem, ami éles határvonalat húzna.
Az igazi európai moziban jól ötvöződnek a krimi, a misztikum és a thriller elemek, amik egy olyan elegyet alkotnak így, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Nyilván elég véleményes az alkotás, talán még unalmasnak is nevezhetném, ha nem lenne ennyire magával ragadó a hangulata.
És ugyan emberek halnak meg ebben az alkotásban is, de ez esetben minden halálnak súlya van. Komoly dolog, nem csak legyintünk egyet, hogy eggyel kevesebb.
Polanski filmje elég jelentőségteljes, felnőttnek nevezhető a sok hollywoodi misztikus thriller között, amik egy-egy sóhajnál többet nem igen tudnak már kierőszakolni a jártasabb filmnézőkből.

6
wouhn képe

A videót már törölték a

A videót már törölték a Youtube-ról.

A-fraid képe

Kösz, cserélve.

Kösz, cserélve.

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről