Azt hiszem jogos a kijelentés, miszerint ezt a filmet várták idén világszerte a legtöbben. A Marvel-mozik az utóbbi időben eléggé ellaposodtak és átvették a mainapság megszokott popcorn-stílt. Ellenben a Marvel most kézbe vette a dolgokat (és hősei megjelenését a vásznakon) és az univerzum legnagyobb és legkedveltebb hőscsapatát hozták össze a mozikba.
A Bosszú angyalai – honnan jött ez a Bosszúállók? – mindig, kivétel nélkül világméretű katasztrófákat hárítottak el, ami méltó a Marvel-világ leghatalmasabb hőseihez. A rendezésre és forgatókönyvírásra megnyert Joss Whedon egy hamisítatlan blockbuster filmet hozott össze, ami azonban roppant szórakoztató, és minden tekintetben az. Itt nem csak a látvány stimmel.
Itt minden rendben van.

Elszörnyedek, ha belegondolok, hogy 250 millió dollárból mi mindent lehetne csinálni, aminek egyrészt van értelme, másrészt maradandó, harmadrészt, hasznos. Ezt azért írom, mert ennyibe került összehozni a semmitmondó című John Cartert. És sajnos nem csak a cím semmitmondó…
Edgar Rice Burroughs A Mars hercegnője című kiemelkedő fantasy-sci-fi regényén alapulva egy tökéletesen sablonos, látványorientált, üres produkciót hoztak össze.

A mostani bejegyzés egy olyan horror-thriller, ami ígéretes történettel rendelkezik, de a megvalósítása már inkább középkategóriás.
A lehetőségek erőteljesen domborodtak ki, ám valamiért mégis csak egy középszerű fantasztikus elemeket és tűrhető effekteket felmutató tipikus produkció sikerült belőle. Nem mondom egyszer meg lehet nézni, de nem az a típus, amiért még egyszer epekedne az ember.

Tényleg nem értem az egészet... Először is, hogy lehet egy olyan baromi jó, letehetetlen könyvből, mint a Twilight széria újra és újra rossz filmeket készíteni? Miért kellett a főszerepeket két gesztikulálni nem tudó, mimikától mentes színésznek(?) adni? Legkevésbé pedig azt nem értem, hogy lehetek olyan naiv vagy hülye(?), hogy mindig elmegyek megnézni???