animációs

Reneszánsz

Egy egészen különleges francia animációs filmről van szó, mely 2006-ban látott napvilágot.
Az angol verzióhoz nem akármilyen neveket szereztek szinkronizálni. Maga a film egy science fiction krimi, de egy régi noir-os megjelenítéssel, fekete-fehérben, mondhatni ódivatú karakterekkel.
A jövő, a jelen és a múlt különöse keveréke.

Árnyszínház…

7

Fel! (Up!)

Up

Hát ahoz képest, hogy a Pixar csinálta én  nem mondanám túl jónak.

Eddigi filmjei nagyon is tetszettek és fognak is, (Verdák 2, Toy Story 3 már most is mondhatom, hogy jó lesz) de ez kivétel marad. Igazából már a trailerben (http://www.youtube.com/watch?v=USpI6Jzl3No) lelövik az összes poént, ebből következik, hogy nem túl sok van :D.

Alapjában véve a történet jó, kalandokban gazdag. Kicsit a kalandot túlzásba is vitték, mert attól, hogy a legalapvetőbb problémákon elbuknak és a legnehezebbeket, a lehetetlent, megcsinálják számomra nem túl élvezetes.

A film elején a főhősünk egész életét megtekinthetjük és nem túl vicces. Itt inkább a halálról, a fiatalkori ígéretekről és az öregkori szánalmas, unalmas hétköznapokról van szó.

Ezután beindulnak az események. Az öreg Carl Fredricksent kiakarják lakoltatni, de ő nem hagyja magát és az egyik munkás fejére üt, ami elkezd vérezni, ezután egy tárgyaláson vesz részt ahol egy öregotthonba küldik másnap. Ám amikor jönnek érte az emberek, hogy elvigyék ő egy csomó héliumos lufi segítségével “elrepül” (ahham…), nem telik sok időbe mire kopogást hall, és egy cserkész fiút enged be, aki ott ragadt a lépcsőn amikor fölemelkedett a ház.

Viharba keverednek és az öreg elájul. A kisfiú elkormányozza a házat egy vízeséshez ahova az öreg és a felesége nagyon elszeretett volna menni, de a felesége ekkor már rég halott. Odaérnek és furcsábbnál furcsább lényekkel találkoznak , sok kalandon mennek át, ami inkább frusztráló, hogy milyen kamu helyzeteket élnek túl…

Összegezve nekem ez a film nem tetszett, de 5 éves kor alatt mindenki élvezni fogja. A 3D pedig elhanyagolható. Köszönöm a figyelmet, Tricky.

4

Jégkorszak 3/A Dínók hajnala

Hosszabb távollét után ismét jelentkezem. Azt hiszem, a most következő animációs remeket nem kell senkinek sem bemutatnom. Előző két rész bombasztikus siker volt.
A harmadik felvonás is jó úton halad, ám…

 

Ám?

6

Coraline és a titkos ajtó

Hajnali kikapcsolódásként néztem meg ezt a hangulatos mesét, amelyről megosztom a tapasztalataimat veletek.

A történet középpontjában egy Coraline nevű leányzó áll, aki szüleivel egy ősrégi társasházba költözik. Megismerkedik a környékbeli emberekkel, akik egytől egyig kicsit furcsák. Az alattuk lakó két kiöregedett színésznő hobbija, hogy halott kutyáikat kitömik, apró glóriát és szárnyacskát csinálnak nekik, és egy nagy polcon tárolják őket. Kicsit bizarr hobbi, de nem vészes, hiszen állításuk szerint annyira szeretik a kimúlt jószágokat, hogy nem tudják csak úgy elengedni őket.

A hatalmas ház másik lakója Sergei Alexander Bobinsky, aki egy különc artista. Nem említik, de feltehetően kiégett művész, aki ugróegér show-val akar visszatérni. Érdekes személyiség, akit nem is kedvelnek túl sokan.

Coraline felfedező útja során megismerkedik egy Wybie Lovat nevű fiúval, aki kevésbé különc, de neki is megvannak a fura szokásai, amelyek a viselkedésében nyilvánulnak meg. Gondolok itt a testtartására, beszédére, gesztusaira. Coraline nem is kedveli meg igazán.

A címszereplő kisasszony szüleinek jelleme tipikus. Csak a munkájuknak élnek, nagyon keveset törődnek lányukkal. Az anya növényekről ír cikkeket, pedig ki nem állhatja a földmunkát. Coraline nagyon magányos, pláne, hogy új környezetbe került, senkit sem ismer, a családja sem hajlandó foglalkozni vele. Jelleme érdekes, a figyelemhiányból adódóan kicsit az az érzése támad az embernek, hogy mindent megtehet, nem adja meg szüleinek a tiszteletet (csak amennyire tőlük is látja), nincs benne rossz szándék vagy ártani akarás, de sokszor fel akarja hívni magára a figyelmet.

Felfedező útja során az egyik fotel mögött talál egy ajtónak látszó valamit a tapéta mögött. Ahogy a vékony anyag szorosan elfedi, tisztán kivehető, hogy egy ajtó lapul mögötte. Ahogy lenni szokott nem is marad sokáig zárva, megleli hozzá a kulcsot, de csalódnia kell, hiszen csak egy téglafalat talál mögötte. Éjjelente azonban a barikád eltűnik és egy fényes átjáró sejlik elő, ami egy másik világba vezet. Főszereplőnk, naná hogy átmegy kicsit körülnézni. Ott minden ugyanolyan, mint nálunk, kivéve az embereket. Mindenkinek gombszeme van, mint a rongybabáknak és tökéletesen ellenkező jelleműek, mint itteni alteregóik. Úgy is hívják magukat, hogy a „másik anyád” vagy a „másik apád”. Coraline-t össze-vissza kényeztetik, játszanak vele, a kedvenc ételeit főzik. Többször visszatér a másik világba és lassan rá kell jönnie, hogy ott bizony semmi sem az, aminek látszik. Ebben segítségére lesz Wybie macskája, aki azon a látszólag varázslatos földön tud beszélni az emberek nyelvén és megosztja tapasztalatait a lánnyal. Egyik napon a másik szülők arra kérik hősünket, hogy ha végleg ide akar tartozni, akkor engedje meg, hogy gombszemet varrjanak neki. Ő persze rögvest visszautasítja a kérést és nagy nehezen visszajut a saját világába, ahol eltűntek a szülei, a gonosz boszorka (a másik anya) rabolta el őket, ezzel kényszerítve az ifjú leányzót, hogy visszatérjen a titkos ajtón át a másik világba. A sztori végét nem írom le, akit érdekel nézze meg, vagy kérdezze meg kommentben.

Azt kell mondjam tökéletes választás volt animációs filmre vinni ezt a történetet, meggyőződésem, hogy élőszereplős moziként csalódottabban álltam volna fel a végét követően. Összességében hangulatos, néha kissé sötét és baljós mese, amelyet bátran merek ajánlani azoknak, akiknek tetszett a Halott menyasszony vagy a Karácsonyi lidércnyomás.

6

A halott menyasszony

A Tim Burton-hétvége következő bejegyzése a Halott menyasszony című 78 perces mese. Azért erre esett a választás, mert szintén Burton, mint a Karácsonyi lidércnyomás, és érdekes megfigyelni, hogy két mozifilm közötti 12 évben mennyit változtak a megjelenítés lehetőségei.



8

Nightmare before Christmas/ Rendhagyó Karácsony

Mivel Wouhn már bekezdett a Charlie és a Csokigyárral, én úgy gondoltam, hogy akkor jöjjön egy másik remekbe szabott mese Tim Burton-től.
A magyarul Karácsonyi lidércnyomás címmel ismert animációs film 1993-ban készült és filmtörténeti mérföldkő.

Ez a Burton-hétvégénk első kapcsolódó bejegyzése. Élvezzétek, olvassátok!



Kövess…

9