Fekete villám, avagy zúg a Volga

Már önmagában felkeltette az érdeklődésem, hogy orosz sci-fi-vel lehet dolgom. Aztán utána járva a dolgoknak, már kezdett körvonalazódni e mozi stílusa. Amolyan tipikus amerikai sablon alapján készült orosz popcorn – mozi, melynek középpontjában egy szuperhős áll. Ez persze nem egy hétköznapi szuperhős, és szerencsére a film is megőrzött valamennyit a sajátos orosz film ízekből.
De mégis, menthetetlenül lenyomatot hagytak rajta az amerikai alkotások…

Villám klisé…

Amikor beszereztem ezt a filmet, alapvetően nem erre számítottam, mivel azt írták sci-fi, én is azt hittem, hogy majd Science- fiction lesz.
A film persze nem az, illetve nem túlságosan az – egyedül a repülő kocsi, ami egy kicsit a tudományos fantasztikumra hajaz.
De nagyon előre siettem…
Van egyszer egy friss egyetemista, autómániás srác, Dima – ő a főszereplőnk – aki reménytelenül szerelmes egy csinos lányba, név szerint Nastya-ba, ám a szöszi inkább Dima gazdag haverjával tölti az időt. Hősünk úgy gondolja, hogy csupán egy kocsira lenne szüksége és a nő a kezei közé alélna. Gondoskodó szülei megelőzik és szereznek neki egy Volgát a születésnapjára. Dima szégyelli a járgányt, nem tetszik neki – pedig igazán mutatós a fekete retro négykerekű.
Ám szépen lassan kiderül, hogy a koromsötét Volga nem közönséges jármű. Egy régi kísérlet eredménye, mely során egy ún. Nanokatalizátort építettek a motorja helyére, mely folyamatosan megújuló és kifogyhatatlan energiát szolgáltat. A mostani benzinárak mellett ez kész főnyeremény…
Arról nem is beszélve, hogy a masina repül. Így parkolójegyet sem kell venni, meg sem fogják büntetni, azt hiszem sokunk a fél karját odaadná egy ilyen személygépkocsiért. :D

Ezt kihasználva Dima virágkiszállításba kezd, pénzt keres, kocsija is lesz, tehát Nastya-t is fűzni kezdi több-kevesebb sikerrel. Ahogy az lenni szokott, el is telik önmagával, amíg egy tragikus esemény helyre nem rakja a srácot. Apja ugyanis meghal, részben az ő felelőtlensége miatt.
Ekkorra már tisztában voltam vele, hogy ez irgalmatlan hollywood-i sablon alapján készült mozi lesz, és már vártam, hogy apuci azt mondja majd fiának, miközben haldoklik:

„A nagyobb erő, nagyobb felelősséggel jár!”

Igen, igen, erősen hajaz ez produkció a Pókemberre, számos párhuzam vehető észre.
De a lényeg, ettől kezdve hősünk valóban hős lesz! Felveszi a Fekete Villám nevet és harcba kezd a bűnözés ellen, embereknek segít, stb.
Csak a szokásos, semmi új.
Tevékenységére felfigyel a média, híre megy, ám ennek köszönhetően a gonosz emberek is felfigyelnek rá és megkezdődik az adok-kapok. Eközben még a megszokott szerelmi háromszög, „hazudtál nekem!”, és egyéb közhelyes események is lejátszódnak, amelyek csak megerősítik a hollywood-utánérzést.
Gyakorlatilag fogtak egy sablont, amit egy kicsit megbolondítottak némi oroszos aromával, ám ettől még a film nem vált eredetivé. Mi több, csak a tucat filmeket gyarapítja.
Aki kedvelte a Pókembert, teszem azt, annak ez is tetszeni, fog.
Látványos akciók, szerelmi szál, hősiesség, drámainak beállított események, nem túl bonyolult történetvezetés. Egyszóval rohadt nagy koppintás, orosz módra.

4

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről