Válasz a hozzászólásra

Stargate Universe 1x12 - Divided

Nem tudom mi történhetett a Stargate Universe-sel, mert a visszatérés utáni epizód parádésra sikerült, ezt a jó sorozatot folytatta az eheti is. Amire felhívnám a figyelmet, hogy kiváló hangulatot varázsolt saját magának a rész. Tényleg kicsit darkosabb lett, kicsit komolyabb, mint az elődök. A zene és a kezdő képsorok rögtön levettek a lábamról. Az kell mondjam, hogy az SGU nagyon erősen tör felfelé.

Tovább...

Nagyon örülök neki, hogy végre csupa jót írhatok erről a sorozatról. Az első néhány rész csapnivaló mivolta után az alkotók gyorsan összedobtak néhány zseniálisat is. Zsinórban ez már a harmadik olyan epizód, amely nem csak megüti a mércét, de némileg túl is szárnyalja az elvárásaimat.

A történet szerint a Destiny-n tartózkodó civilek megunták, hogy a katonák parancsolnak, ők pedig elnyomásban élnek. Tenni kellett valamit.

Naná, hogy a terv értelmi szerzői Camile és Dr. Rush voltak. Ming-Na nagyon jól hozza a borzasztóan idegesítő nő szerepét. Jól is áll neki.

Szóval a civilekből verbuválódott kis csapat átvette a hajó feletti irányítást és elzárták magukat a katonák elől. Ők tartották kezükben az élelmiszer és víz tartalékot, ellenben a katonák birtokolták a létfenntartó rendszer vezérlését. Főszereplőink két táborra szakadtak. Mindkét fél azt gondolta, hogy neki van igaza. Persze ahol Rush és Camile áll, inkább nevezhető negatív oldalnak.

Young ezredes nem sokat tétlenkedett és tervet szőtt, hogy visszafoglalja a teljes gőzzel haladó ős hajót.

A belső viszályok akkor teljesedtek ki, mikor megjelentek az idegenek és elkezdték bombázni a Destiny-t. Ekkora már a lázadást többé-kevésbé leverték. Dr. Rush megosztotta Eli-jal, hogy azért találtak rájuk a csúnya kék teremtmények, mert egy jeladót ültettek a doktor mellkasába. Ezt a nem kicsit lényeges infót azért titkolta el a többiektől, mert félt, hogy kidobják a légzsilipen. Hehe, ebben a sorozatban is olyan fontos szerepet játszik majd a légzsilip, mint a BSG-ben?

Szerencsére senki sem sérült meg, mivel egy orvos kioperálta Rush-ból a szerkezetet és mire ez megtörtént, a hajó fény feletti sebességre kapcsolt és már messze járt üldözőitől.

Összességében egy elég erős SGU epizód volt. Kiváló hangulatot teremtett a zene, a sötétebb hangvétel és a kiforrott jelenetek.

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről