Válasz a hozzászólásra

Stargate Universe 2x04 - Pathogen

Egy újabb visszafogott, az érzelmekre ható epizóddal találkozhattunk. Nem volt nagy durranás, de az emberi faktor igen erősre sikerült és szépen bontakozott ki. Majdnem időhúzó jellegű részről beszélhetünk. Ha szebben akarunk fogalmazni, akkor a kártyaparti leosztási fázisába érkeztünk, ahol még semmi sem biztos, mindenre van esély. Ezzel egy időben új szálat nyitottak, ami valószínűleg még hosszú ideig aktuális marad.

Tovább...

Főként Chloe volt a középpontban, akivel valami nem stimmel. Erre már eddig is utalgattak a készítők, hiszen az nem normális, hogy valakinek a lőtt sebe pillanatok alatt begyógyuljon. Úgy tűnik az idegenek csináltak valamit a csinos lánnyal, aki egyre furábban kezd viselkedni.

Dr. Rush szerint feltérképezi a hajót és információt gyűjt annak működéséről. Az túlzás, hogy az idegenek kéme lenne, hiszen Chloe nincs magánál, amikor fura dolgokat művel. Nem teljesen ura testének, fogjuk fel úgy, mint egy transzállapotot, amolyan alvajárást. Csak azzal a különbséggel, hogy ekkor is dolgozik az agya, megállás nélkül.

A történet másik szálán a Földre látogathattunk el, ahol Eli édesanyja rosszabbul lett. Nem teljesen fizikai bajokról árulkodnak a tünetek, inkább lelki problémái vannak. Nem nehéz kitalálni, hogy hiányzik neki az egyetlen fiacskája, aki mindig mellette volt. A kommunikációs kövek segítségével Eli visszatér a Földre, hogy anyukája támasza legyen, de nem megy minden felhőtlenül. A nő nem hiszi el, hogy a fia tudata beszél hozzá egy másik ember testében.

Ezek a jelenetek az érzelmekre kívántak hatni, nem volt bennük semmi izgalom. Ezzel nincs is semmi baj, egy ilyen kaliberű sorozatban elférnek az ilyen részek, főleg ha a 20 részes évadhosszúságot nézzük. Nehezen indult be dráma, de amikor Camille hathatós közreműködésének hatására Eli anyukája a Destiny fedélzetére lépett, szépen kibontakozott. Megindító jelenetsor volt anya és fia találkozás az univerzum másik végén.

Chloe állapotára Dr. Rush próbált gyógymódot találni. A terve össze is jött, de nem egészen úgy, ahogy mindenki hiszi. A ravasz tudós egyáltalán nem akarta kikúrálni a lányt, sokkal inkább felhasználja a hajó tanulmányozása céljából. Chloe pedig belement a dologba, hiszen még mindig jobb hazudni, mint bezárva ébredni.

Mivel a lány még mindig nem a régi, ezáltal új problémák adódtak a jövőre nézve. Jó, hogy nyitva hagyták ezt a vonalat, még bármi elképzelhető.

Összességében egy visszafogottabb, drámaibb, emberközelibb epizód, amit csak a jól eltalált érzelmek mentettek meg a negatív kritikától. Nem volt semmi extra, a Destiny folytatja útját az ismeretlenbe.

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről