Supernatural

Supernatural 5x18 - Point of No Return

Ebben a részben csak is és kizárólag a főszállal foglalkoztak, ez mindenképpen pozitívum. Maga a történet és a végkifejlet már erősen kritizálható. Még nem tudom, hogy az itt szemünk elé tárt változások jók-e vagy rosszak, ezt talán majd a finálé megmondja nekünk. Ettől függetlenül nem vagyok elégedett.

Tovább...

0

Supernatural 5x17 - 99 Problems

Jó látni, hogy végre haladunk valahová. Párszor elgondolkodtam már azon, hogy egyes tévécsatornák 13 részes évadai mennyivel nagyobb pörgést szoktak eredményezni. Az egyik oldalról jó, hogy 22 részt izgulhat végig az ember, másrészt sajnos olykor elvész a mondanivaló.
Visszatérve az imént látottakra, úgy érzem most tartunk ott, ahonnan már nincs visszaút. Az események felpörögnek és kirajzolódik az „epikus évadzáró”.

Mindez a tovább mögött...

0

Supernatural 5x16 - Dark Side of the Moon

Elég jó rész volt a mostani. Kicsit butaságnak tűnő, de határozottan érdekes. Tetszik az, hogy ahogy haladunk előre, a fiúknak egyre inkább kicsúszik a lábuk alól a talaj és lassan már ott tartanak, hogy nem lesz semmi reményük az Ördöggel vívandó végső csatára.
Kíváncsi vagyok melyikük fogja először kimondani az igent. Na, de itt azért még nem tartunk.
Ellenben az epizód azzal kezdődött, hogy két férfi fegyvert szegetett az alvó Winchester testvérek fejéhez.

Tovább...

0

Supernatural 5x15 - Dead Men Don't Wear Plaid

Olyan, mintha már kismillió éve nem jelentkezett volna új résszel az Odaát című sorozat. Jó, hogy végre visszazökkentünk a régi kerékvágásba a sorozatmentes hetek után. Nem is akármilyen epizóddal tért vissza sokunk kedvence. De erről csak a tovább mögött számolok be.

Tovább...

0

Supernatural 5x14 - My Bloody Valentine

A címből is ki lehet találni, hogy a sorozat alkotói jó szokásuknak megfelelően adóznak a nagy ünnepek előtt, jelen esetben a Valentin nap előtt.

Maga a rész szokásosnak mondható. Könnyed szórakozást nyújtott, bár nem sokat haladtunk előre a történetben. Jól keverték a humort az akciót és a drámát.

Ettől függetlenül közép kategóriás epizódnak titulálom, amely az évad közepe tájékon nem probléma, csak már túl sok volt belőlük.

Folytatom...

0

Supernatural 5x13 - The Song Remains the Same

Kicsit elgondolkodtam arról, hogy mennyire kellett ez a rész az évadba. Sőt, mennyi értelme van időutazós epizódnak egy olyan sorozatba, ami egyértelműen nem igényli ezt?

Igazából a kivitelezéssel nem volt problémám, de valahogy mégsem erőltetném az ilyet, mert rengeteg kérdést vet fel. Ezzel már el is árultam, hogy időutazós sztorinak lehetnek szemtanúi azok, akik megnézik a vadonatúj Odaátot.

Részletezem...

0