sorozat kritika

Game of Thrones 3x04-06 – A következő adag

9

A megszokott módon, megkésve, érkezik a rövid összefoglalóm a Trónok harcáról, ami rendületlenül és fordulatokkal tűzdelve zajlik. A sorozat érezhetően halad, a maga csendesen csordogáló módján, de kezdenek kibontakozni a történések, beindultak az események és egy némely karakternél különös jellemfejlődés figyelhető meg. A jelenlegi egyik legjobb sorozat a palettán, továbbra is nagyon szórakoztató és minőségi.


Supernatural 8x22 - Clip Show

7

Az utolsó előtti rész egy kicsit összekuszálta a szálakat, kaptunk itt sok mindent, amiket valószínűleg nem fognak lezárni a fináléban, inkább tovább boncolgatják a következő évadban. Ahogy az várható volt a nagyobb nevek ismét feltűntek, de mégis a Winchesterek maradtak a húzóemberek. Ha agyalni akarna az ember jó néhány dologba bele lehetne kötni, de én inkább próbálom élvezni a showt.

Supernatural 8x21 - The Great Escapist

7

Ezen kívül már csak két epizód van az évad fináléjáig. Azt tudjuk már korábbról, hogy lesz folytatás jövőre, ezért is érdekes, hogy a készítők milyen irányba kívánják vinni a sztorit. Sejthető, hogy a mostani főszál átkerül jövőre is, mert ilyen kevés epizód alatt normális megoldást nem fognak találni az írók. A 21-es részben szépen összegyűltek a legfontosabb karakterek, hogy egy kicsit csavarjanak mindenen és ráültessenek a zárás felé haladó dodzsemre.

Supernatural 8x20 - Pac-Man Fever

6

Egy újabb szórakoztató mellékszereplő tért vissza közénk, akit az írók szépen be is zsúfoltak a középpontba, noha nem feltétlenül gondolom, hogy ennyire meghatározó szerepe lenne. A finálé már csak karnyújtásnyira van, nem értem miért kell egy teljesen random résszel tölteni az időt. Sokkal jobban örülnék egy egybefüggő 2-5 részes fő szállnak így a vége felé.

Game of Thrones – A harmadik évad kezdete…

6

Rajtam kívülálló okok miatt nem tudtam időben jelentkezni az évadnyitóval, aztán a többi epizódot is csak utólag bírtam megnézni. Ezért a tervektől eltérve, három rész után hagyok nyomot magam után.
A remek második évad nem akármilyen zárást produkált. Ehhez képest az évad első harmada elég langyos, pedig közelít a kemény Tél…

Supernatural 8x19 - Taxi Driver

7

Felemás érzelmeim vannak, pedig egy meglepően jó részen vagyunk túl. Végre foglalkoztak a főszállal, mindenki itt volt, aki számít. A legnagyobb problémám az epizóddal, hogy sokkal jobb lett volna két darabban elmesélni a történetet.
Az évad vége már a nyakunkon, lassan el lehet gondolkozni, hogy mit is várunk a finálétól. Valamiért az az érzésem, hogy nem fogják lezárni az idei sztorit a következő néhány részben.

Bates Motel 1x01 – Pilot

4

Az A&E csatorna idén rukkolt ki új drámájával, ami a Pszichó jól ismert karakterének előtörténetét taglalja, vagyis a híres hitchcock-i alkotás Norman Bates-ének fiatalkorába nyerhetünk betekintést.
A kapcsolata az anyjával és a hotel beindítása körül forognak az események, legalább is, ha a pilot-ot vesszük alapul. Hogy a továbbiakban miként folytatódik a történet az kérdéses, de az első, bevezető epizód nem lett elég erős ahhoz, hogy továbbra is esélyt adjak a sorozatnak.


The Walking Dead 3x16 - Welcome to the Tombs

7

Érdekes végkifejletet produkált sokak kedvenc zombis sorozata. A szezon elég vegyes képet mutat. A kezdés pazar lett, izgalmas, lendületes, magával ragadó. Aztán szépen lassan leült a történet és azon kaptuk magunkat, hogy gyengébbnél gyengébb részek követik egymást. A rajongó persze azzal magyarázza mindezt, hogy majd a fináléban kárpótolnak mindenért. Hogy ez mennyire lett igaz, megtudhatjátok a tovább mögött.

Supernatural 8x18 - Freaks and Geeks

6

Azt gondolná az ember, hogy néhány résszel a szezon vége előtt körvonalazódni fognak a finálé eseményei, vagy legalább hőseink a fő irányvonallal kívánnak foglalkozni mindenféle mellébeszélés nélkül. Valahogy ez most mégsem teljesült és kaptunk egy olyan epizódot, amit gyakorlatilag akárhová be lehetne illeszteni. Kezdek félni attól, hogy nagyon összecsapják az írók a finálét és az egyébként nem is olyan rossz történet nem kapja meg a méltó lezárását. A mostani rész nem volt se jó se rossz, inkább teljesen átlagos.

The Walking Dead 3x15 - This Sorrowful Life

7

Már csak egyetlen epizód van hátra az évadból, amelyről így a vége felé elmondható, hogy felemás képet mutat. A remek kezdés után visszavettek a tempóból és egymást követték gyengébbnél gyengébb részek. Azt gondolom, hogy a probléma abból fakad, hogy nem mutattak nekünk semmi újat a zombis világból. Kellett volna valami misztikum, valami kapaszkodó, valami talány, vagy bármi ilyesmi, mert így csak két tábor konfliktusát tapasztalhatjuk meg zombis környezetben. A mostani rész egy picit kilóg a sorból, pontosabban a vége miatt vált jobb darabbá, mint az előzőek.