sci-fi

Alice 1x01

Nagy elvárásaim voltak ezzel a két részes mini szériával szemben. Már önmagában az ötletet remeknek találtam, hogy Lewis Carrol örökérvényű mesterművét sci-fi-ként adaptálják.
Meg kell hagyni érdekes, ahogy ötvözték a futurisztikust a klasszikussal, de amint megszokjuk ezt a furcsa érzést, az alkotás már koránt sem nyújt akkora élvezetet.

Kövessük akkor a Fehér Nyulat!

0

A Dűne Gyermekei

A Sorozatportál Dűne vállalkozása ezzel a bejegyzéssel tulajdonképpen a végéhez ért.
Az utolsó mini sorozat ott folytatja, ahol az előző befejezte. Új és régi szereplők jelennek meg, az egyébként is bonyolult történet még tovább bonyolódik, de nekem az az érzésem, hogy ezért a triumvirátusért már kár volt.
A story már-már túlzásokba esik, nem is lett olyan jó befejezése ennek a nagyszabású történetnek.
A hangulat is kopott valamicskét, de attól ez még Dűne, felismerhetően Dűne.

Versenyfutás az Arany Ösvényen.

0

The Prisoner 1x6 – Checkmate

Véget ér a hatrészes széria, a történet zárása találó címet kapott. A sakk-matt azt hiszem a karakterek mindegyikére igaz. Meglepő fordulattal lesz vége ennek a rejtélyes és érdekfeszítő sci-finek. Mindenre fény derül, bár akadnak homályos foltok, de végső soron nem maradunk magyarázat nélkül, csak egy kicsit a mi fantáziánkra is bíznak pár dolgot. Kétség nélkül állíthatom, hogy ez a produkció egy egészen kiváló darab. Remekül vezet végig minket az eseményeken, jó színészekkel dolgoztak, és nem mellékesen, a történet is lebilincselő.

„Six is the One.”

0

Dűne 2000

A Sorozatportál Dűne akciójának folytatásában a 2000-es, John Harrison féle újrafeldolgozásával foglalkozom. A 84-es filmhez képest üdítően jobb volt, egységesebb, kidolgozottabb és mivel még gyerekkoromban láttam, érthetően nagy hatással volt rám. És van is a mai napig.

Régiség új köntösben…

0

The Prisoner 1x5 – Schizoid

Mint azt már egy korábbi beharangozóban említettem, mostantól én viszem tovább a sorozatot.
Az ötödik részben már elkezdenek kivilágosodni a fekete foltok, vethetünk egy pillantást a rejtett motivációkra. Eddig csak az okozatokat láthattuk, most valamelyest megismerhetjük az okokat is. Az epizód címe Meghasonlás. Elárulhatom, hogy nagyon érdekes dolgok történnek.

Mi történik, ha eluralkodik a kettősség?

0

Dűne 1984

Már nagyon régóta várat magára a Science fiction óriásának, Frank Herbertnek a története, mely Tolkien munkásságához mérhető, sőt egyenrangú vele. A Dűne legenda egy széleskörűen, mélyen, ízléssel, érzéssel felépített munkásságot takar. Elképesztő ötletességgel és kivitelező erővel készült. Ez a kötetekre vonatkozik, persze…
Az én tisztem a film véleményezése, mely 1984-ben került a nyilvánosság elé és David Lynch rendezte, remek színészek közreműködésével. Mégis azt kell mondjam, valahogy félrecsúszott ez az alkotás.

„A félelem az elme gyilkosa.”

6

9/Az emberség külsőség kérdése?

Shane Acker rövidfilmjének feldolgozása, Tim Burton produceri segédletével, egy olyan egyedi poszt apokaliptikus jövőképet fest, mely elképesztően pesszimista, de a remény, a dolgok rendeződésének lehetősége végig meg van benne. Van rendes eleje és vége, még akkor is, ha történet epizódszerűnek látszik, talán rövidsége okán. Minden esetre érdekes témát feszeget, persze nem szembeötlően…

1..2..3..4..5..6...7..8..9..

8

Avatar

A 2009-es év egyik legjobban várt filmjét alkotta meg James Cameron rendező. Olyan mozit hozott össze, amely láttán mindenki felkapja a fejét.

Minden elismerésem. A film pont olyan, amilyennek lennie kell. Magával ragadó, lendületes, hangulatos, kerek egész. Régen láttam már igazán jó mozit, kétségtelenül az Avatar ezek közé tartozik.

Valószínűleg, ha nagyon beleásnánk magunkat, akkor találnánk pár logikátlanságot és hibát, de ha azt nézzük, hogy mennyire szórakoztató, akkor szinte tökéletes.

Folytatás itt...

8

12 majom

Nem hinném, hogy különösebben bemutatásra szorulna ez a film. Sokan ismerhetik ezt a 1995-ben készült sci-fi kultuszfilmet. 96-ban elnyerte a legjobb jelmez és a legjobb férfi mellékszereplő díját is. Az utóbbi Brad Pitt volt. Egy francia rövidfilm alapján
(Kilátóterasz:http://hu.wikipedia.org/wiki/A_kil%C3%A1t%C3%B3terasz) készült és talán a legjobb időutazással kapcsolatos film, amit valaha is láttam. Össze sem lehet hasonlítani, teszem azt az Időbűnökkel.

Itt folytatom!

8

Kamera által homályosan

Philip K. Dick kimondhatatlanul zseniális életművet hagyott hátra. Ennek egy újabb filmes megmutatkozása a 2006-os Scanner Darkly, mely az azonos című regény feldolgozása. Meglepően hű feldolgozása, mivel a filmszakmára sosem volt igazán jellemző az eredetihez való ragaszkodás.
Ennél a filmnél nem így van. De azt már most elmondom, hogy akinek nem tetszett a könyv, annak valószínűleg a film sem fog, mivel elég sajátságos a mondanivalója és az ábrázolásmódja is. Alapvetően nem túl izgalmas, mozgalmas és nem túl könnyen érthető.
Ellentétben mondjuk a Total Recall-lal.

O REC

8