filmkritika

A Nagy Kvízválasztó (Starter for 10)

6

E film kissé megtévesztő, hiszen vígjátékként hirdeti magát, miközben komikus elemei nem igazán domborodnak elő. Az egész hangvétele inkább komolyabb.
Én pedig elkövettem azt a hibát, hogy a borzalmas Az idegen után néztem meg, mondván: Ez majd felvidít!
Nem így lett, de ez nem a film hibája, félrecímkézték, mert inkább egy könnyedebb drámának nevezném. Egy tűrhető alkotás egy srácról, aki mindent tudni akart, hogy rájöjjön, mennyire nem tud semmit.


Az Idegen (The Minus Man)

2

Mindenek előtt: Nem tudtam, hová tenni ezt a filmet, mintha egy másik dimenzióban mozogna, mint én.
Nem egy tempós darab és túl sokszor éreztem azt, hogy: Lenne már vége!
A mondanivaló mélysége nem jutott el hozzám, pedig az alkotás nagyon komolyan veszi magát.
Hampton Fancher mozija azonban a legnagyobb hibát ott követte el, hogy erre a főszerepre Owen Wilsont kérték fel.

Hajrá Bliss!(Whip It)

5

Két okból figyeltem fel erre a filmre: Az egyik, hogy kedvelem a sportfilmeket, a másik pedig, hogy ez Drew Barrymore első önálló rendezése.
Egy amolyan kisvárosi mese egy lányról, aki kitörne eddigi unalmas életéből, és ehhez a görkorizást választja. Szerelem, csalódás, dráma mindez kemény nőszemélyek tolmácsolásában, Shauna Cross, Derby Girl című regénye alapján.


Hogyan Lopjunk Felhőkarcolót? (Tower Heist)

5

A tavalyi év végének egy kevésbé felkapott vígjátékáról lesz az alábbiakban szó. Hogy miért nem lett meghatározó alkotás, annak több oka is lehet, melyekre ki fogok térni. Brett Ratner nem tartozik az elit rendezők sorába, bár azért egy-két szórakoztató mozit ő is összehozott már.
A fő indok, amiért úgy döntöttem, hogy megnézem az új Stiller-filmet, hogy az utóbbi időben nem nagyon villogó Eddie Murphy is szerepel benne.


Az Időutazás Nagy Kérdései (FAQ About Time Travel)

6

Erre a vígjátékra egészen véletlenül akadtam rá, de abszolút nem bántam meg. Hát, ki ne vetné rá magát egy ilyen címre?
Na, jó nem a magyar címre gondolok, mert az egy borzalom.
De a GYIK az időutazásról – szó szerint fordítva - egy olyan cím, ami rögtön magával ragadt.
Aztán megláttam, hogy angol gyártmány. Gondoltam magamban: Ez káosz lesz!
Nem teljesen lett igazam, gyengébb, mint azt vártam, de az biztos, hogy egyedi és jó módszerrel nyúl az időutazás témájához ez a paródia.

Don’t Be Afraid Of The Dark 2010

4

Már egy ideje kinéztem magamnak ezt a filmet, annak ellenére, hogy nem vártam sokat egy 1973-as horror remake-jétől. Hogy mégis miért néztem meg? Ígéretesnek tűnt a trailer, a sötétség ábrázolás, bíztam egy borzongató, horrorisztikus hangulatban, ami ha nem is egy érdemi rémfilmet takar, azért még szórakoztató lehet.
Ha más nem, legalább annyira, hogy ne bánja meg az ember a megnézését.

És hamarosan a sötétség (And Soon The Darkness) 2010

3

A Remake-gyártás újabb üdvöskéje, mely egy 1970-es alkotás újragondolása és feltehetően teljes tönkretétele. Ugyan az eredeti elkerült, mégsem hiszem, hogy ekkora szörnyűség lett volna. Mert így van ez a 2010-ben az emberiségre szabadult „akármi” iszonyú gyenge, már-már fizikai fájdalmat okozott a megtekintése. Két csinos nővel ugyan el lehet adni egy filmet, de attól az még nem lesz jó. Ez meg aztán az igényes mozik között a trash-kategória.

Lopott Idő (In Time)

6

Fura film lett ez! Andrew Niccol – a rendező – legújabb sztorija (mert ezt is ő írta) azt a gyakori érzetet kelteti, hogy ebben nagyobb potenciál volt, annál, amit kihoztak belőle. Ötlete mindenképpen figyelemreméltó, tudományos fantasztikumként is megállja a helyét, annak ellenére, hogy ez az aspektus elég kidolgozatlan, sőt néha már röhejesbe hajlik.
Ennek ellenére ez a sci-fi-be öltöztetett, modern Bonnie és Clyde történet, elég izgalmas, feszült és akció dús ahhoz, hogy lekösse az embert.
Csak marad némi fantomérzés, hogy ez jobban is elsülhetett volna…


Csúcshatás (Limitless)

9

A most következő film 2011 egyik legjobb filmje volt, de science-fiction terén egyértelműen a legkiemelkedőbb. Ugyanis ment itt a találgatás, hogy mégis hová sorolják a produkciót: Thriller, akció, drogos film, stb. Az utolsó kivételével mindegyik műfaj sajátosságaival rendelkezik kisebb-nagyobb mértékben.
De a sztori egyértelműen a tudományos fantasztikum témaköre és azon belül egy igazán remek darab.


Forráskód (Source Code)

6

A film láttán csak felsóhajtottam: „Mi lett veled Duncan?”
A nagysikerű Hold rendezője most több pénzt kapott, hogy forgasson, mi több a nevesebb Jake Gyllenhaalt is a stábhoz csapták, hogy a főszerepben ne akárkit láthassunk. Az előzetes alapján egy nem mindennapi, igazán izgalmas és elgondolkodtató, vérbeli sci-fi-t várhattak a nézők, én is azt vártam.
Részben ezt meg is kapjuk, másrészről pedig komoly csalódás a film.
Nézhetem, ahogy akarom, ez bizony elkapkodott és felületes.