film

Book of Blood

A hétvége következő kapcsolódó bejegyzése A Vér Könyve c. mozi, amit 2008-ban dobtak a piacra, szóval szinte még ropogós. Említettem már, hogy a Barker filmek többnyire elég gyengék.
Itt a speciális effektek teljesen megfelelnek a kor elvárásainak, a történet is jó, de a kivitelezést is eltalálták. Egy nézhető, közepes film, kevésbé érezhető Barker-hatással…

A holtaknak országútjaik vannak…

5

Az illuzionista( Lord of Illusion)

Megkezdem hát a hétvégét és Barker egy régi – 1995 – filmjét mutatom be elsőként.
Ne számítsunk technikai csodákra, hiszen a mozi csak nem 15 éves, tipikusan az a régi horror, amit ebben az időszakban oly gyakran készítettek.
Ez azonban annyiban különbözik a többitől, hogy remek a story-ja.

„… maga a Halál csupán egy illúzió.”

3

Clive Barker hétvége!

A hét végén, valójában holnaptól a fenti, neves író filmjeivel foglalkozok majd.
Új és régi alkotásokat fogok veletek megismertetni. Egy páratlan tehetségű író ember, többnyire elég gyenge film adaptációit szokhattuk meg, amikor az ő nevével próbáltak eladni egy-egy filmet, az általában igen gyengére sikerült. Őt elsősorban a könyvei miatt szeretjük, de holnaptól bemutatom mire képesek pár ötletéből a vásznon.

0

Aranymálna 2010

Ha már tegnap megemlékeztünk az Oscar-ról, akkor úgy illik, hogy a Legrosszabb teljesítmények versengését se felejtsük el, vagyis röviden szót ejtünk az idei Aranymálnáról

Folytatás…

0

Terminál

Nem könnyű megítélni, hogy ez a film milyen kategóriába tartozik. Úgy érzem, hogy a dráma és a vígjáték határán valahol találjuk meg azt a new york-i repülőteret, amely otthonául szolgál eme produkciónak.

Tom Hanks és Steven Spielberg neve elég jól cseng, pláne ha egy olyan mozit hoznak össze, amely nem mindennapi mondanivalóval rendelkezik. Maga a film 2004-es, szóval már korosodónak számít ebben a pörgős világban. Több díjat nyert, még többre jelölték.

Nézzük bővebben...

7

Die Hard 4.0

Nem is értem az okát, de a nagy sikerű Die Hard filmek negyedik felvonását csak most hétvégén láthattam először. Pedig nem mai alkotásról van szó, hiszen 2007-ben robbant be a köztudatba. Eddig abban a hitben éltem, hogy csalódást okozott a mozi, annak ellenére, hogy mekkora felhajtás követte hajdanán .Végignézve kijelenthetem, hogy az egyik legjobb akció film, amit az utóbbi sok-sok éveben láttam.

Lássuk miről is beszélek...

6

Oscar 2010

Ezzel a rövidke bejegyzéssel a Sorozatportál is megemlékezik az idei, 82. Oscar gáláról, mely március 7-én, vagyis tegnap zajlott le. Nagy várakozás övezte az eseményt, hiszen egyrészt az év egyik legnagyobb filmes pillanata, másrészt pedig számtalan érdekességgel kecsegtetett.

Bővebben…

0

Cyborg 2 – Üvegárnyék

Ennek a filmnek története van. Mármint, hogy miként bukkantam rá. Amikor is a Kiborgtanárokhoz keresgéltem egy képet, amin látszik, hogy mennyire igénytelenül néz ki az a robot, amit a végén mutogatnak, találtam egy posztert erről a filmről. Nézem, nézem… Ez nem Angelina Jolie?
És de! Ő az, még pedig borzasztóan fiatalon, kezdő színészként. Bevallom ezért szereztem be a filmet, kíváncsivá tett Mrs. Pitt, vajon milyen moziban játszhatott, amikor még senki sem ismerte…

Köszöntelek a huszadrangú sci-fik országában!

2

A griff támadása(Gryphon)

Ehhez a filmhez, így elől járóban, nem sok hozzáfűznivalóm van. Talán annyit, hogy egy 2007-es fantasy-ről van szó. Elszomorító, hogy pontosan az ilyen típusú filmek miatt olyan borzalmas az igazi fantasy mozik megítélése. Például az enyém is. Ez a produkció Asylum szintű és lerombolja az összes reményem, hogy a Gyűrűk Urán kívül valaha még láthatok egy igényes fantasy-t.

Az előzetesem után…

2