Az IMDB Top 10 Hétvége lassan véget ér, s én is adós maradtam e film kritikájával, ám most pótlom elmaradásom és pár mondatban elmesélném, hogy miért ez az alkotás az IMDB több tízezer filmje közül a legjobb.
Stephen King kisregényét Frank Darabont rendező vitte vászonra, hogy az emberek egy nem mindennapi filmmel szembesülhessenek, amikor gyanútlanul leülnek, hogy: Most megnézik A remény rabjait.

Folytatás…

Sandra Bullock-nak az a szerencséje, hogy szeretem annyira, hogy ezt a ballépését elnézzem neki.Ez a fertelmes vígjáték, ugyanis egy nagy ballépés.
Tudom, hogy mindig a sablonosdival jövök, de ebben a moziban is csak úgy hemzsegnek, emellé egy idétlen történet párosul, aminek a főszereplője egy szintén idétlen karakter, akit nagyon nehezemre esne megkedvelni.
Vígjátéknak oltári gyenge, a romantikus faktor pedig elakad az ovis szerelmek és a ma szokásos limonádék szintjén.

Jajj, jajj…

Aki látta az Időbűnöket, az látta ezt a filmet, és mindez igaz fordítva is. Gyakorlatilag a szereplők és a történet különbözik csak.
De a váza mindkettőnek ugyanaz! Ezért számomra ez a film nem is hordozott semmi újdonságot, gyakorlatilag olyan, mint egy matematikai egyenlet. Kiszámítható.
Ha az ember valamelyest át tudja látni az ilyen „időutazós” történeteket – amihez elég megnézni egy Vissza a jövőbe trilógiát – akkor semmi meglepővel nem találkozhat az ilyen filmek esetében.

Lépésről lépésre…

Werner Herzog nem akármilyen fába vágta azt a bizonyos fejszét. Pláne akkor, ha leszögezhetjük, hogy a The Bad Lieutenant: Port of Call – New Orleans nem a 92-es Mocskos zsaru újraindítása, remake-je, folytatása, hanem egy önálló produkció. Azt azonban nem tagadhatjuk le, hogy a 2009-es verzió sok motívumot, esetenként konkrét jelenet is átvett az elődjéből, nem csak a név azonos (ami feltehetőleg marketingfogás). Engem az 1992-es Mocskos zsaru nem túl régi megtekintése vett rá, hogy megnézzem a Cage – Herzog- féle alkotást és a kettőt nem igazán lehet összehasonlítani,  ám egymástól elvonatkoztatni is igen nehéz.

De majd itt részletezem…

Szerencsére a fantasy filmek műfaját sem kell még elföldelni, hiszen megfilmesítették Robert E. Howard – a fantasy legendájának újabb híres szereplőjét. A legismertebb Conan, a barbár, Vörös Sonja és Kull, a Hódító után, most a 17. századi Angliában járunk és egy meghasonlott kalandor, Solomon Kane kalandjait követhetjük figyelemmel. Meg kell hagyni, ez az európai mozi kis költségvetéssel rendelkezett, de azért amit lehetett kihoztak belőle, nem vallott szégyent, bár nem is a legjobb film, egy jó erős közepes fölé.

Aki újat húz az ördöggel…

Igen, legutóbb azt írtam, hogy én többet nem foglalkozok ezzel a sorozattal, ám úgy alakult, hogy Wouhn folytatja majd. Csupán arra kért, hogy a harmadik epizódot még én jegyezzem. Ezen ne múljon, ennyit még kibírok!
A sorozat az eddig tapasztaltak szerint folytatódott...

Én meg itt folytatódok…

Ez a film az érdekes, gondolatébresztő filmek közé tartozik, ám mérsékelten érdekes, illetve gondolatébresztő. Nincsen vele komoly gond, csak egy kicsit steril, egy kicsit lassú ritmusú alkotás, nehezen köt le. Paul Walker kék szeméért meg nem fogok hasra esni.

„Lázár, a mi barátunk, elaludt, de megyek,  hogy fölkeltsem álmából.”