boreeester blogja

The Karate Kid (2010)

Ha jól sejtem, ez egy remake film lehet, ugyanis azonos címmel, és hasonló történettel 1984-ben készült már egy film, pontosabban trilógia. A 2010-es változatban Jaiden Smith – aka. Will Smith fia – kapta főszerepet, valamit Jackie Chan, már kissé megöregedve, de méltóságából és karate tudásából mit sem veszítve a másik húzóneve a filmnek. Magyarországban még nem mutatták be a mozik, de ha minden igaz, akkor szeptember 2-án eljön ez a pillanat is. Ha már a 'nagy' neveknél tartunk, akkor megemlítem Justin Bieber-t is, aki a filmzenében működött közre (nekem ez nem mérvadó, és szerencsére csak a vége-főcímben hangzik el a dal...).

Jacket on! Jacket off!... [nyomokban Spoilert tartalmazhat!]

5

Bones [Dr. Csont] 01x01 - Pilot

Azt kell mondanom, hogy eddigi rövid pályafutásom alatt látott sorozatok Pilot-jai közül talán ez lett a legjobb. Pörgős, érdekes, vicces, megható… és még sorolhatnám. Tökéletes kezdés a sorozatnak, persze egy kicsit azért néhol túloznak is benne. Az elkövetkezendőkben például nem sok ügyet fognak megoldani zenére, de ez legyen a legkevesebb. De egyébként a zenék nagyon jól lettek kiválasztva...  A szereplők is kiforratlanok egy picit, de nem kell aggódni, ez már a következő résztől nem igazán lesz észrevehető. Sőt, aki nem látta legalább ötezerszer a sorozatot az elejétől a végéig, annak fel sem fog tűnni. : D

Tovább...

0

2010/11 Premierdátumok

Lassan kezdenek elárasztani minket az új információk a szeptemberi sorozatokról, spoilerek, forgatási képet, epizódcímek... Úgyhogy kezdjük a szeptemberre hangolódást egy kis premierdátum-összesítéssel! (folyamatosan frissülni fog!)

[Eddig: FOX, ABC, NBC, CW]

Tovább...

0

Shrek Forever After

Shrek újra visszatért a mozikba, ám ezúttal egy kicsit visszavettek az alkotók a tempón. A nagy, zöld és valaha rémisztő ogre, már koránt sem az, aki lenni szeretne. Inkább egy korosodó apuka, aki ki sem látszik a pelenkából és a büfiztetésből, mindemellett még turista látványosságként is kezelik. Ezek után ki ne akarná visszakapni a régi életét? Tehát a kedves nézők egy percig sem csodálkozhatnak azon, hogy ennek a goromba, ám szerethető szörnynek egy apró kapuzárási pánikja akad.

De vajon mit tesz ebben a helyzetben egy ogre??...

6

Sex And The City 2. OST

Ezzel a bejegyzéssel szeretném útjára indítani a Sorozatportál új témáját, ami -gondolom már rájöttetek- a filmzenékkel fog foglalkozni. Meglátásom szerint egy film sikeréhez, vagy az esetleges bukásához igenis hozzájárul a zene. Nem egy esetben sikerül jobban a zene, mint a film. De ez fordítva is igaz. Az előbbire jó példa a Szex és New York hivatalos soundtrack-je. Olyan neves előadók működnek közre, mint Liza Minelli, akinek a feldolgozásában meghallgathatjuk a Single Ladies című Beyoncé számot, de találkozhatunk még Cyndi Lauper-rel, Alicia Keys -szel is. Mivel a film egy része Abu Dhabi-ban játszódik, az arab dallamok sem hiányozhatnak az albumról, valamint, majdhogynem bónuszként, megtalálható rajta kedvenc négyesünk közreműködésével az I'm a women című szám is. A tovább mögött megtalálhatjátok az album tracklist-jét, valamint letöltési linkeket. 

Tovább...

0

Private Practice season 1

A sorozat a Grace Klinika spinn-off-ja. Az új sorozat főszereplője Dr. Addison Forbes Montgomery, aki a nagy sikerű seattle-i klinikát otthagyva, Los Angeles-be költözik, és egy ottani magánklinikán kezd el dolgozni.

Magyarországon Dr. Addison címmel, az RTL Klub vetítette. Az első évad mindössze 9 epizódot tartalmaz. Eredetileg 13 részre rendelték be, de a forgatókönyvírók sztrájkja miatt csak ez a 9 rész készült el. Amerikában szeptembertől a negyedik évadot kezdik el vetíteni.

Tovább...

0

The Twilight Saga - Eclipse (Napfogyatkozás)

Őszintén szólva nem tudom, hogy miért néztem meg. Láttam az előző két részt, a könyveket is olvastam, de amikor a harmadik részt elkezdtem olvasni könyveben, nem jutottam tovább száz oldalnál.

Eleinte reménykedtem, hogy a folytatás jobb lesz, mint a New Moon, és végső soron valamivel jobb volt, de ennek sem volt túl sok története. Lehet nem egyetérteni velem, sőt elég valószínű, hogy a legtöbb ember nem fog örülni ennek a kritikának, de én így látom. Nem tetszett. Lehet, hogy már kinőttem belőle, vagy túl sok sablonos romantikus filmet láttam... Ki tudja?

Na, de most ennyit az én véleményemről...

Tovább...

5

Make It or Break It - Where's Marty [01x02]

A második rész újabb izgalmakkal kecsegtet. Sok sorozatnál a második rész a kritikus pont. Itt dől el, hogy sikerül-e az alkotóknak a pilot szintjét tartani, vagy esetleg egy kevésbé ütős kezdés után mutatni valami jobbat. Ennek a sorozatnak sikerült jobbat mutatnia, felülkerekedett az egyáltalán nem rossz kezdésen. Ez a rész már egy kicsit közelebb visz minket a főszereplők magánéletéhez, titkok kerülnek napvilágra, vagy maradnak kellő takarásban.

Hogyan tovább Marty nélkül??...

0