Nagyon szeretem az ismeretterjesztő filmeket. Imádok ellazulni és csak nézni azokat a gyönyörű képeket, amelyek fémjelzik az efféle alkotásokat. Picit csalódás volt számomra az Otthonunk című dokumentumfilm, mert azt hittem, hogy csak a természetről fog szólni, a Föld bolygó még épen maradt csodálatos látványvilágáról. Ehelyett az ember okozta károk játszották a főszerepet, elmesélve a múltat, kitérve a jelenre és felvázolva egy jövőképet, ami nem túl rózsás. Maga a film érdekes volt, tele meghökkentő tényekkel. Lenyűgöző képeket láthattunk az egész történet alatt, érdemes volt megnézni, nem bántam meg azt a másfél órát, amit rá szántam. Csak tényleg túl sokat foglalkoztak a negatív dolgokkal, amivel nincs is semmi baj, csupán azt gondoltam, hogy ez más lesz. Szívesebben gyönyörködtem volna pusztán a természet szépségén, a lenyűgöző látképeken a világ minden tájáról. Azt hiszem legközelebb bepróbálom az Earth című filmet, kíváncsi vagyok ott mit kapok majd.

Összességében egy érdekes ismeretterjesztő az Otthonunk, azonban óva intem azokat, akik unják már, hogy a csapból is a globális felmelegedés, üvegházhatás és hasonló nyalánkságok folynak.

♣ deino feat. darkspell interjú 2. rész ♣

Szerda van, ahogy ígértem, a népszerű fordító duóval készült interjú második része következik!

- Mennyi idő alatt készül el egy fordítás?

deino: Nagyon változó. Ha jó az angol felirat, és mindketten ráérünk, meg szokott lenni egy nap alatt. A Dollhouse – mivel felkapottabb sorozat – még aznap délután szokott kapni remek minőségű és időzítésű angol feliratot, az általában még aznap/ másnap meg is van a magyar felirat. Ellenpéldának ott a Castle, ahol néha eleve három napos késéssel jön ki egy borzalmas, majdnem használhatatlan angol felirat, ott bizony néha örültem, ha még az új rész előtt kész voltam a nyersfordítással.

darkspell: Ha nem jön közbe semmi, úgy 5-8 óra alatt megvan. Elég változó, mert míg a Seekerben alig van beszéd (500 sor körül), addig például a Flashpointban rendszerint 800 sor körül fecsegnek, így majdnem másfélszer annyi szövegről beszélünk, ráadásul sokkal nehezebb is a rendőri szakkifejezések miatt. Általában szeretjük egyszerre megcsinálni, vagy egymás között váltogatni, így nem válik unalmassá, és megmarad a változatosság is.

- Milyen nehézségekkel kell megbirkóznotok?

deino: A már említett problémák mellett leginkább a Flashpointnál fordul elő, hogy egy angol kifejezésnek egyszerűen nincs magyar megfelelője. Vagy éppen az adott félkatonai / katonai kódról nem tudom, mit jelent. Ilyenkor jön a Google, és néha tíz perc is elmegy egyetlen szó fordítására. A többi sorozat esetében is előfordulnak furcsa kifejezések, de ott sokkal ritkábban van ilyen gondunk.

darkspell: Az általános felirat dilemmát említeném: hogyan hozod össze úgy, hogy olvasható mennyiségű karakter legyen, de mégis visszaadja amit a karakterek az adott szituációban mondanak. Néha (főleg a Flashpointnál és a Castle-nél sajnos ezeket elég nehéz megoldani, ilyenkor jön a sunyítás és a ferdítés. Ezen kívül a rossz időzítés szokott elég sok bosszúságot okozni még.

- Mennyire vagytok elégedettek a visszhangokkal? Úgy értem, megbecsülik a munkátokat?

deino: Sorozatonként változó. A Flashpointot és a Sanctuary-t sokkal kevesebben nézik itthon, de ezeknél is rendszeresen kapunk pozitív visszajelzéseket. A blogunkon rengeteg a látogató (ha épp fordítunk valamit, most „szünet” van, így nyugisabb minden.) és rengeteg köszönöm érkezik magára a blogra / e-mailben, vagy a feliratok.hu fórumába.

 darkspell: Én még most is azt mondom, ha egy ember megköszöni, már megérte.
Negatív dolgokat szerencsére nem sűrűn kapunk - bár azokat is jó hallani, mert bőven van hova fejlődni még. Még ha nem is köszönik meg, nem csinálunk problémát belőle. Szeretjük csinálni, és pár embernek tetszik. Ennyi bőven elég!

- Személy szerint melyik a kedvenc sorozatotok, és melyiket a legélvezetesebb fordítani?

deino: Abszolút kedvenc? Nem igazán van, rettenetesen imádom a Castle-t, imádom a Sanctuary-t, de – leginkább Dichen Lachman miatt - a Dollhouse is előkelő helyen van, és bár a Flashpoint első évada nem nyert meg teljesen, de a második akkorát robbant, hogy csak pislogtam.  A Legend of the Seeker pedig az egyetlen fantasy sorozat évek óta, roppant látványos, a női főszereplő hihetetlen gyönyörű, az Új-Zélandi táj pedig lélegzetelállító. Nem hiszem, hogy tudnék kedvencet választani. A legjobban a Castle és a Sanctaury fordítását élveztem talán.

darkspell: Seeker, természetesen. Leginkább, mert fantasy-imádó vagyok. Fordítani pedig Castle, mert Nathan bá' iszonyat jókat nyom néha. De a többit is ide lehet sorolni. Azért fordítjuk ezeket, mert amúgy is szeretjük. Tehát valamilyen szinten mindegyiket szeressük.

http://deinofeatdarkspell.wordpress.com/

folytatás jövőhét szerdán...

- Is this cab free?
- Are you fuckin nuts?
- Oh!

Látszik, hogy az alkotók nagyon készültek a pilotra, mert a második menet már gyengébbre sikerült az előzőnél, bár nem sokkal. Persze ez valahol törvényszerű, hiszen a bevezető résszel fogják meg az embereket, utána a többi már lehet gyengébb picivel. Ettől függetlenül nekem tetszett a rész, sőt az egész sorozat tetszik. Ennek több oka is van. Először is értékelem, hogy nem 40 percesek az epizódok, másrészt annyira könnyed műfajú, hogy esténként szívesebben nézem ezt, mint mondjuk a Generation Kill-t. Engem kétségtelenül megfogtak a pilottal, onnantól kezdve pedig nincs megállás, érdekelnek a további fejlemények. Ebben a részben ott folytatták, ahol előtte abbahagyták.
Még többet tudhattunk meg a kórházról, a dolgozókról és Jackie nővérkénk magánéletéről. Kíváncsi vagyok meddig játszhatja még a hülye kis játékait, mielőtt lebukna, kirúgnák, elválnának tőle, esetleg komolyabban megütné a bokáját.
Gyanítom, hogy sosem lepleződnek le ezek a dolgai, mert akkor saját kardjukba dőlnének az írók. Mindegy, továbbra is kíváncsi vagyok mit hoz a jövő, meddig képes tartani magát a sorozat (ja, a pilot után egyből berendelték a második évadot. Mi a fene?), merre halad tovább és hogyan tudnak majd időben újítani.

Ez a film valami hatalmas volt! Engem rendesen elkápráztatott és meglepett.
Ilyennek képzelek el egy igazi pörgős és cselekményes akció filmet! A vége felé, ahogy haladt előre a cselekmény, majdnem leestem a székről. Persze ehhez az is kellett, hogy úgy ültem le megnézni a Képletet, hogy előtte egyetlen trailert sem láttam és nem botlottam bele spoilerbe, ami elronthatta volna.
Most jöttem csak rá, hogy a legtöbb filmmel az a gond, hogy hiányzik belőlük az ötlet.
Előre lehet tudni, hogy mi történik, mi lesz a vége, hová tart az egész. Na de itt...
Tudtam 1-2 infót a történetről, de rá kellett jönnöm, hogy még csak a felszínét sem kapargattam annak, ahová majd elrepít.
Amiért igazán megfogott, hogy pörgős volt, sejtelmes, tele remekül kidolgozott képi effektekkel (gondoljunk csak a repülőgép mellettünk történő lezuhanására).
Nem hiányzott a dráma, pici érzelmi vonulat, és a végére a nagy csattanó. Úgy kezdtem el nézni, hogy kapok majd egy tipikus Nicolas Cage-féle mozit, ehelyett valami remekül összerakott csomagra leltem. Olyanra, amit nem is képzeltem volna.
Nálam eddig az év filmje ebben a kategóriában. Értékelésnek beírhatunk egy 9/10-et az ellenörzőjébe.
Nehéz is erről így általánosságokban beszélni, ezért a tovább mögött belemegyek a részletekbe. Nem nagyon, csak egy picit. Aki gondolja, tartson velem.

Csak akkor olvass tovább, ha elég bátor vagy hozzá...

Épp tegnap néztem meg újra a Megszólít az éjszaka (Mothman) című filmet. Imádom ezt az alkotást, mert annyi év után még mindig elvarázsol és jót tudok rajta borzongani.
A történet pikantériája, hogy igaz történet alapján készült, persze nem szóról szóra igaz, de erről picit később. A lényeg, hogy elénk tálaltak egy igazán izgalmas és igényes horror filmet, ami nem is igazán tartozik ebbe a kategóriába, bár ezt ki-ki döntse el maga.
Sok rémisztgetős filmet elrontanak azzal, hogy a középpontban álló lényt nevetségesen gagyira csinálják meg. Itt szó sincs ilyenről, azok a kevés jelenetek, amikben láthatjuk a molyembert, tökéletesen el lettek találva, mert sokat sejtettek és keveset mutattak.
A filmet belengő legendára épített sztori is jóra sikeredett, végig lekötötte a nézőt az izgalmasan megkomponált jelenetekkel, képi hatásokkal és hangulatos zenéjével.
Richard Gere személye tökéletes választás volt a főszerepre. Az elején még féltem, hogyan állja majd meg a helyét egy olyan filmben, ami elsősorban nem a „hazai pályája”.
Ennek ellenére nagyon tetszett az alakítása.

Miután kiveséztük a filmet, térjünk át egy kicsit a sztori történelmi hátterére.
Amerikában 1966 és 1967 között egy Point Pleasant nevű kisvárosban több alkalommal is látni véltek egy titokzatos repülő lényt vörösen lángoló szemekkel, amelyet később már Molyember néven emlegettek. Többször is kontaktusba keveredett az emberekkel, többnyire ijesztgette őket, akik félelmükben a rendőrséghez fordultak. A mítosz rövid élettartama ellenére óriási utat járt be a tengerentúlon, a „rajongók” egyre színesebb történetekkel fordultak az illetékesekhez a titokzatos lénnyel kapcsolatban. Vannak, akik szerint földönkívüli, aki képes előre megjósolni a jövőt, mások szerint félig emberről, félig molylepkéről van szó, aki 3 méternél is magasabb, repül és vörösen izzó szemei megbabonázzák az embereket.

Összességében jó film, ajánlom mindenkinek, aki egy kis borzongásra vágyik és fogékony a témára.

Előre szólok, hogy nem fogok tudni sok okosságot írni az Underworld 3-ról, ennek az az oka, hogy nem maradt meg túl sok az egészből. Tipikus "popcorn mozi", ami egyszer nézhető, de másnapra már semmire nem emlékszik belőle az ember. A díszletek nem voltak rosszak, a farkasokról inkább ne is beszéljünk. Helyenként elég gagyira sikeredtek. Itt-ott számítógépes effektekkel voltak megcsinálva, másutt viszont jelmezes emberek formálták meg őket.
Az egyik rosszabb volt, mint a másik.
A legvége pedig elég erőteljes marketing fogás volt, ami azt sugallta, hogy „igen, te újra meg akarod nézni az első részt. Menj és vedd meg DVD-n, de még jobb lenne nekünk, ha a Blue-ray-ért adnál ki még több pénzt.” Ezektől eltekintve azt kell mondjam, hogy délutáni kikapcsolódásra pont alkalmas, esetleg egy meghódítandó csajjal megnézni, aki hozzád bújik a „félelmetesebb” jeleneteknél. A színészek produkciói nem hagytak mély nyomot bennem, szinte alig emlékszek valakire. Apropó, az egyik menekülő rab nem Darken Rahl volt a Legend of the Seeker-ből? Ha nem akkor bocsi, de nekem kísértetiesen úgy tűnt. A sztoriba külön nem szeretnék belemenni, mert még elég új filmről van szó és nem akarom elrontani senki mókáját.
Összegzésképpen annyit mondok, hogy fanoknak talán jó szórakozást nyújthat a film, de moziba nem mennék el miatta.

Egészen varázslatos két órát köszönhettem a K-pax című filmnek. Nekem nagyon tetszett, végig lebilincselő volt. Közben gondolkodtam, hogy mi lesz a vége, és nagyjából azt kaptam, amit vártam. Olyan finálét, ahol nem lehet egyértelműen megmondani, hogy főhősünk valóban idegen volt egy másik bolygóról, vagy egy zakkant elmebeteg, aki felépítette magának ezt a világot azért, ami a családjával történt. Meghagyták a nyitott kérdést, amit mindenki magában kell, hogy lerendezzen.
Az ok, amiért megfogott ez a sci-fi-dráma az volt, hogy végig le tudott kötni, izgultam folyamatosan, hogy mi lesz a következő mozzanat. Nagyon szépen fel volt építve a cselekmény, amikor már azt érezte az ember, hogy kezd alábbhagyni a lendület, akkor kaptunk az arcunkba valami újabb elgondolkodtató történetmorzsát. Ki kell emelnem Kevin Spacey színészi játékát, amely nagyban hozzájárult a film sikeréhez.
Jeff Bridges is hozta a kötelezőt, az általa megformált pszichiáter is jól el lett találva.
Nem akarok ódákat zengeni a filmről, ajánlom mindenkinek, aki kikapcsolódásképpen valami könnyedebb hangvételű dráma-szerűséget szeretne látni, ahol egyetlen ember képes megváltoztatni a körülötte nyüzsgő elmebetegeket, vagy éppen orvosokat.