Válasz a hozzászólásra

Carnivále 2x4 – Old Cherry Blossom Road

A most következő epizód részben az előző folytatása, már amennyiben a Banya vonalat vesszük.
Érdekes dolgokra derül fény Ben származásával kapcsolatban, míg a Társulat élete is tovább bonyolódik.

„Ahol a kutya és a farkas a Holdra vonyít.”

Rögtön egy kufirccal kezdünk, amit szegény magatehetetlen Norman kénytelen végighallgatni.
A Crowe ház szolgálólánya Justin más igényeit is kielégíti.
Ahogy hallható, egészen egyedi éjszakában volt része…
Papunk gyökeres változása régóta nem titok előttünk, tervei is kezdenek egyre átláthatóbbak lenni, lassacskán felveszik végleges formájukat. Azt tudjuk, hogy ő is Scudder-t szeretné megtalálni, miközben a gyülekezetére is odafigyel, bőszen prédikál, maga köré gyűjti az embereket.
Valahogy az az ember érzése, hogy sereget toboroz maga köré. Egyik beszéde közben hallucinációja támad, amiben Ben leszúrja egy vadászkéssel. Ebben nincs is semmi furcsa, hiszen már tudható, sejthető, hogy a két férfi egymás ősellensége, még akkor is, ha nem is tudnak róla.
Ám ettől kezdve Justin tudomást szerez az őt veszélyeztető fiúról és lépéseket tesz a vizionált sors elkerülése érdekében. Még a nővérével is meg kell birkóznia, akivel egyre feszültebbé válik a kapcsolata, részben a múlt eseményei miatt. Pláne, hogy Dolan elmondja az atyának, hogy rájött ki gyújtotta rá a templomot, anno az árvákra.
Iris talán már sejti mi lesz a vége?

Ben-t pedig ott hagytuk magára az előző részben, hogy pár fura alak élve elásta, megakadályozva abban, hogy megtalálja a Banyát. Ám e férfiak rájönnek, hogy a fiúnak valami köze van Scudder-höz és rögtön a Banya elé viszik, aki velük él egy házban.  Ben szembekerül hát a híres neves Banyával, akiről megtudhatjuk, hogy közeli rokonságban áll Scudder-rel és így Ben-nel is. Van itt valami bizarr családi biznisz, hiszen a férfiak nem hosszú életűek e famíliában, de mindez mellékes amellett, hogy Scudder talán már nincs is életben, hiszen a Banya megmutatja neki a halotti maszkját és átad neki egy tárgyat.
Ez pedig nem más, mint a Justin víziójában látott vadászkés.
Ennek ellenére az öregasszony útba igazítja Ben-t. Oda kell mennie:

„Ahol a kutya és a farkas a Holdra vonyít.”

Hawkins rögtön a Főnökséghez fordul az újonnan szerzett információkkal, de további útmutatást nem kap, csak némi hitetlenkedést, miszerint Scudder nem halhatott meg.
Nem tudni, hogy akkor most mi van ezzel a titokzatos férfival, akit Ben apjának tartanak.
Vajon miért ilyen elengedhetetlenül fontos?
A Cirkuszban sem áll meg az élet.
Sophie keresi a helyét és mivel jósolni már nem akar, - annak ellenére, hogy anyja szelleme és a kártya egy pillanatra sem hagyja magára - beáll közönséges melósnak. Ez nem tetszik a többi munkásnak, és részben ez vezet ahhoz az elégedetlenséghez, amit Leila használ ki. Ő továbbra is Lodz-ot siratja és reménykedik benne, hogy hamarosan visszatér a Társulathoz. Elkezd tehát összeesküvést szervezni az emberekkel a Főnökség, Samson és Ben ellen.
De ha ez még nem lenne elég, akkor Jonesy és Libby között is kialakulóban van egy szerelmi szál, amit megfűszerez Rita-Sue féltékenysége.
Szóval alakulnak itt a dolgok, a feszültség még az eddigieknél is nagyobb.
Itt hamarosan robbanni fognak az érzelmek. Érezhetően lendületet vett a sorozat.

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről