Válasz a hozzászólásra

Carnivále 2x10 – Cheyenne, WY

A tegnapi nap folyamán többször is elszállt a netem, ezért nem bírtam kirakni a csütörtöki Carnivále-t. Ezt most pótolnám.
A most következő részben már megízlelhetjük a végkifejletet. Olyan események zajlanak le, amik egészen új és más irányba terelhetik a sorozatot. Kár, hogy erre már nincsen lehetőség…
Megtudjuk végre, hogy miért olyan fontos Scudder, Ben és Justin szinte karnyújtásnyira kerülnek egymástól és a Lodz-Ruthie vonal is konkrétummal gazdagodik.

Lássuk, hát!

A rész azzal kezdődik, hogy Lodz egy szál semmiben elballag az alvó Leilához és orálisan kielégíti, de jól tudjuk, hogy Lodz már halott. Tehát itt egy furcsa leszbikus töltetű jelenetről van szó, ugyanis a vak médium Ruthie testét használta fel minderre. Ám Leila most már megbizonyosodhat róla, egykori szeretője valóban köztük van még. Elbeszélgetnek és Lodz egy személyes találkozásról biztosítja a nőt.
Erre sajnos már nem kerülhet sor… közbelépett az HBO.
Ben visszatér Libby-vel és Jonesy-val és az érthetően hálás férfit magával is viszi a következő útjára, ami Scudder és Stroud nyomát követi. Ezalatt a Társulatban kitudódik Ben titka.
Samson pedig kap egy újságot Hawkinstól, ami a cirkusz következő állomását tartalmazza: Új-Kánaánt.
Ben és Jonesy megérkeznek úti céljukhoz, de már elkéstek, amiről a fiú látomása tanúskodik, melyben Scudder élettelen fejét látja.

Ez úgy lehetséges, hogy Stroud hamarabb érkezik Justin színe elé, értékes foglyával, Scudderrel.
A két nagyhatalmú férfi találkozása egészen érdekes és fontos mérföldkő. Az annyit hajszolt és végre megkerült férfin nem látszik, hogy bárkinek is tudna ártani, de menekülése közben megmutatkozik iszonyatos ereje.
Kiderül hát miért kellett Scudder.
Az Áldására van szükség! Hogy ez pontosan mit jelent, nem tudni, mert a szokásos sejtelmes homály lengi be az egész témát, mint ahogy az egész történetet is. De említés esik egy bizonyos kéziratról is!
A Solier-kéziratról.
Ezért a titokzatos papirosért is meg kell halnia valakinek…
Emellett még papunknak a Norman-Iris szövetségre is oda kell figyelnie, illetve ott van még Sophie, jelenleg cselédlány, ám az emlékei szépen visszatérnek. Meglátja a múltat és belelát édesanyja életének egy bizonyos részletébe. Megtudja, hogy ki is valójában Justin testvér.
Visszatérve a fő problémára, Scudder Áldását azonban nem lehet csak úgy kicsikarni, hiszen azt önként kell adnia. Ám a férfi erre nem hajlandó és amíg Justin és Stroud azon morfondírozik, mit is kezdjenek a helyzettel, foglyuk elszökik. Ám Justin elől nem tud elmenekülni.
Scudder evilági pályafutása véget is ér ezzel.
Szokatlanul eseménydús és pergő volt az epizód, a végjáték felvezetése folytatódik.
Még két rész!

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről