George A. Romero-t nem kell bemutatni a horror rajongóknak (szinte az összes of the Dead végződésű filmben benne volt a keze), már számos filmje megkapta a neki járó „újrakeverést”, most az alábbi, kevésbé ismert és szeretett alkotása került sorra. Annyi biztos, hogy Breck Eisner-nek még lett volna mit dolgoznia ezen a produkción, mert eléggé egy síkon mozog, míg az eredetinek több aspektusa is volt. A 2010-ben napvilágot látott mozi eléggé közepesre sikerült.

Meg kell bolondulni…

Kezdésként: A filmben megvolt a potenciál, hogy napjaink „zombis őrültségei” között kiemelkedő lehessen, – és bizonyos szempontból üdítően hat a mozi – de valahogy kihasználatlanok maradtak az eleinte megmutatkozó lehetőségek.
Az első képsorok is ígéretesek, hiszen a pusztulás képeinek mustrája zajlik találó zenével párosulva, majd egy rövid felirat:
„1 nappal korábban”.
Minden adott ahhoz, hogy egy remek kis látnivalóval szolgáljanak:
Csendes kisváros, nyugalmas élettel, egyszerű emberekkel. Minden a legnagyobb rendben, amíg a helyi baseball csapat meccsére be nem sétál egy idősebb férfi, kezében egy flintával.
Az rögtön látszik, hogy valami nagyon nincs rendben a palival, és a helyi seriffnek (Timothy Olyphant) kell megállítani mielőtt vérengzeni kezdene.
Olyphant egyébként kellemes csalódást okozott, hiszen jól megállta a helyét a kisvárosi zsaru szerepkörben. Nem elhanyagolható az úriember teljesítménye a filmhez mérten…

A szükséges gyilkosság nagyon bántja Dutton seriffet, ám a tragikus eseményeknek ezzel nincsen vége, és nem is sejti még, hogy ennél súlyosabb dolgok miatt kell majd bánkódnia.
Az emberek ugyanis váratlanul változásokon mennek keresztül. Zavarttá, melankolikussá válnak, miközben csak merednek maguk elé egy szót se szólva, majd minden látható ok nélkül felébred bennük a vágy, hogy megöljenek másokat.
Akár a családjukkal is végeznek…

Mialatt a seriff és segédje rájön mi okozta a fura eseteket. Egy lezuhant repülőgép roncsait találják a közeli mocsárban, mely valamilyen biológiai fegyvert szállított. Az került a vízvezetékbe…
Erre persze megjelenik a hadsereg is, karantén alá veszik a települést és lakóit, nem törődve azzal ki fertőzött és ki nem az. Természetesen ilyenkor valahogy senki sem emberjogi aktivista…
Dutton seriffet elválasztják a feleségétől, (Radha Mitchell) de ahogy az lenni szokott, a pokol elszabadul.
A film lényegében arról szól, hogy próbál egy maroknyi túlélő kijutni a karantén területéről és eközben életben is maradni.
Javarészt az útjuk kísérhető figyelemmel a poklon át.
A történet megannyi sablont vonultat fel, és sajnos az eredeti történet számos aspektusát figyelmen kívül hagyja. Nem koncentrál a seregben fejét felütő káoszra, vagy a háttérben rejlő társadalom kritikus vonulatra sem. Egyszerűen pár karakter túlélésének krónikájává teszi a filmet.
Ami a fent vázoltak miatt gyengíti a filmet, más szempontból pedig erényévé is válik.

Ennek oka pedig az egyszerűség és a jól megkomponált jelenetek (nem csak akció), jó kameraállások és mozgások, illetve a színészek játéka illik a mozihoz. Nem gyenge, nem is kiemelkedő, pont olyan amilyennek egy ilyen mozinál lennie kell. A fordulatok nem olyan ütősek, mondhatni a megszokottak, nagy meglepetést ne várjon senki, a „szokásos” filmvégi csattanó sem újszerű, de illik a filmhez, hatása van.
Ami úgy általánosságban elmondható az egész alkotásra, hiszen nem úgy üli végig az ember, hogy:
Na, még egy zombis marhaság!
Ennek egyrészt az az oka, hogy nincsenek benne zombik, bár a fertőzöttek erősen hajaznak az élő hullákra. Másrészt pedig, hiányosságai ellenére, a film elejétől a végéig kellemesen szórakoztató, helyenként még izgalmas is, mi több egyszerűsége miatt elismerés illeti. Nem a szörnyeket hangsúlyozza, még csak nem is annyira a katasztrófát helyezi a központba, hanem inkább az embereket.
Persze ettől még nem egy nagyszerűként jellemezhető mozi…
Mégsem a nézhetetlen kategória, a futószalag jelleg mellett üdítően hat, közepesnek közepes, de a sablonok ellenére egy tűrhető darab.