sorozat kritika

Doktor House 7X09 Larger than Life és 7x10 Carrot or Stick

0

Mindkét rész tetszett, de mindkettő más okból. Az egyikben House végre ellenfelére akad méghozzá a leendő anyósa személyében, mindent megpróbál, hogy elkerülje a mamival való találkozást, de nem sikerül. A másik részből pedig megtudhatjuk, hogy vajon a gyerek szigorral való nevelése a helyes vagy a kedvesség is elég...

Breakout Kings 1x08 - Steaks

0

Az epizód címe az egyetlen olyan apróságra utal, ami kicsit megkavarta az állóvizet, feldobva a hangulatot. Ezt leszámítva egy meglehetősen középszerű 40 percet kaptunk, ahol ment minden a maga útján, de semmi kimagasló nem történt. Kevesebb volt az emberközpontúság is. Tipikusan olyan rész, amit megnéz az ember, szórakozik egy jót, aztán másnap már arra se emlékszik, hogy mit történt.

Supernatural 6x21-22 (évadzáró)

0

Az Apokalipszis után is van élet. Ezt jól bizonyította ez az évad, hiszen a sorozat csúcspontja után sem küldték nyugdíjba kedvenc démonvadászainkat, inkább új történetet pakoltak alájuk. Maga a szezon meglepően jó volt, főleg az eleje. Később kicsit sok lett a random rész közepes színvonallal, de még így is elégedett vagyok a látottakkal. A koronát mégis a finálénak kell feltennie az egész éves teljesítményre. Eddig szinte mindegyik évadzáró hozta a kötelezőt, izgatottan vártam mit kapunk idén.

The Big Bang Theory 4x23 – The Engagement Reaction

0

Tavaly ilyentájt már javában siratták a szériát, na nem mintha a kaszálás fenyegetné, egyszerűen csak véget ért az évad. Idén még kitarthatunk egy darabig, mert egy ráadás epizóddal megtoldották a produkciót, ami május 19.-én került adásba, az az tegnap. Ám ne menjünk olyan messzire, egyelőre ezzel a résszel foglalkozzunk. Szerencsére a hajrá erősre sikerült és immár egymás után a negyedik fergeteges humorbombát hajították a nézők elé.
Ennek megmutatkozott az eredménye is, hiszen a Big Bang Theory-t egyedül a Fox American Idolja veri a híresen gyilkos csütörtök estéken.
Arról már nem is beszélve, hogy örömmel tudathatom:
Berendelték a folytatást is, ami egy ötödik évadot jelent.


Game of Thrones: Kibontakozóban…

0

Ahogy azt beígértem a 4. rész tájékán jelentkezem – legközelebb a 7. rész környékén lesz egy összefoglaló bejegyzés. Az HBO fantasy-je egyre inkább kivívja a zárt csatorna nézőinek érdeklődését, nézettsége nő, és számomra is egyre érdekesebb. Annak ellenére, hogy nem ismerem a könyveket, melyekből készült, nagyon szórakoztató 50 percekkel szolgál. Egyre érdekfeszítőbb ez a „földhözragadtabb” fantasy, még akkor is ha egy kicsikét lassan csordogálnak az események.

The Big Bang Theory 4x22 – The Wildebeest Implementation

0

A remek széria folytatódik, zsinórban három fergetegesen jó rész.
Eddig remekül alakul az évad vége, remélhetőleg nem szúrják el.
Bár az eddig sem volt jellemző. Szomorú tény, hogy már csak két rész és véget ér a sorozat, legalább is a következő évadig, de addig is még kiélvezhetünk pár humoros epizódot. Szerencsére a készítők is bele adták, amit tudtak…

Stargate Universe 2x20 - Gauntlet (sorozatzáró)

0

Vége, ennyi volt! Ismét búcsút kell mondanunk egy olyan sorozattól, amely nem érdemelt kaszát. A Stargate Universe halála úgy tűnik, hogy az egész Csillagkapu birodalom halála is egyben. Egy nagyon régi és hatalmas rajongótáborral rendelkező franchise utolsó példányát láthattuk. A készítők próbálták új irányba terelni a mondanivalót azzal, hogy egy egészen új és eredeti sorozatot alkotnak. A csupán két évadnyi szerepvállalás is bizonyíthatja, hogy nem volt jó a döntés. Bár ez is relatív, a tovább mögött kifejtem.

Breakout Kings 1x07 - Fun with Chemistry

0

Sosem kedveltem a Bonnie és Clyde típusú párosokat. A mostani részben két szökevényünk menekül kedvenc rendőrbíróink elől, akik látszólag minden megfontolás nélkül puffantják le a közelükbe kerülő embereket. Kérdés, hogy a mindig sziporkázó Lloyd Lowery képes-e őket becserkészni vagy ezúttal a fegyencek játsszák ki a "Szökevények Királyait"?

Breakout Kings 1x06 - Like Father, Like Son

0

Az előző heti gyengébb részt egy jóval erősebb követte, amely kifejezetten tetszett. Ahogy A-fraid barátom bölcsen megjegyezte, a sorozat kezd kissé átalakulni. A készítők a személyes kapcsolatokra helyezik a hangsúlyt, amely nem feltétlenül rossz. Ennek egyik inkarnációja ez a rész lett.

Született feleségek 7x04 The Thing That Count's is What's Inside

0

Az epizód magyar címe: Csak a belbecs számít. Vagy talán mégsem? Talán számít az is, hogy mi a munkád? Mit gondolnak rólad mások? Hány éves vagy és hogy nézel ki? Nos igen: a Lila Akác köz lakóinak nagyon is számítanak ezek a dolgok. Ez nekünk csak jó, mert újabb remek poénokkal szolgálnak.