filmkritika

Forrest Gump – Egy Csodálatos Történet

A Klasszikus Filmek Hétvége zárásaként – legalábbis részemről -  ez az 1994-es alkotást választottam, mivel megkérdőjelezhetetlen egyedi és rendkívüli mivolta. Méltán nevezhetjük klasszikusnak Robert Zemeckis és Tom Hanks közös produkcióját. Egy szívmelengető, helyenként torokszorító mese egy szellemileg visszamaradott férfiről és egy teljes életről.

„Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Az ember nem tudhatja, mit vesz ki belőle.”

9

Gattaca/ Az Akarat Diadala

Andrew Niccol 1997-ben megjelent filmje egy klasszikus science-fiction.
Valódi tudományos fantasztikum, mely érdekes témakörben merül meg.
Ez a genetika, vagyis az eugenikus (géneken alapuló) diszkrimináció. Ábrázolásmódja nem látványos, maga a cselekmény sem pereg. A tartalomtól válik feszültté a film.

Guanin, Adenin, Timin, Citozin.

8

Casablanca (1942)

Engem ért a megtiszteltetés, hogy írhatok erről a filmről, amit méltán tekinthetünk a filmtörténet egyik leghíresebb és talán legelismertebb gyöngyszemének. A rendező a magyar származású, Kertész Mihály volt, aki olyan életművet vonultatott fel maga után, amit bárki megirigyelhet. Többek között ő rendezte az 1914-es Bánk Bánt, és csak a hollywoodi karrierje során, több mint száz filmet rendezett. A film „mindössze” három Oscart söpört be:

  •   Oscar-díj a legjobb filmnek  Hal B. Wallis, producer
  •  Oscar-díj a legjobb rendezőnek  Kertész Mihály
  •  Oscar-díj a legjobb adaptált forgatókönyvnek  Julius J. Epstein, Philip G. Epstein és Howard Koch

Tovább...

9

Tökéletes Világ (A Perfect World) [1993]

A Klasszikus Filmek Hétvégén Clint Eastwood negyedik filmjével jelentkezem elsőként, mely sikeresnek bizonyult a mozikban és a kritikusoknál egyaránt.
Nem tagja az IMDB Top 250-es listájának, de előkelő 7,3-as értékeléssel bír, emellett valóban jó filmről van szó.
Úgy látszik Mr. Eastwoodnak az a sorsa, hogy színészként és rendezőként is sikeres legyen. Még tulajdonképpen gyerek voltam, amikor utoljára láttam, de már akkor is magával ragadott a két főszereplő – egy férfi és egy fiú – különös kapcsolata. Az a furcsa szeretetteljes kapocs, ami összekötötte őket.
Bizony, akkoriban még Costner is tudott játszani…

Egy tökéletes világban…

8

Volt egyszer egy vadnyugat (1968)

A ’60-as években nagyon ment a szekér Sergio Leone rendező számára. Akkoriban még a western műfaj virágkorát élte és az emberek rajongtak a vadnyugati filmekért. Most már más időket élünk, a műfaj megkopott és meg kell hagyni, hogy ezek a régi filmek sem ragyognak már olyan fényesen. Csak a legnagyobb tisztelettel tudok megemlékezni a Volt egyszer egy vadnyugatról, de sajnos engem nem ragadott annyira magával.

Díjak és jelölések

  • David di Donatello-díj: 1969 díj Bino Cicogna (legjobb film, megosztva a Lány pisztollyal című filmmel)
  • Golden Screen-díj (NSZK): 1984 díj az év egyik legsikeresebb mozifilmjének
  • Laurel-díj: 1970 Charles Bronson (3. legjobb férfi mellékszereplő)
  • Szaturnusz-díj: 2004 jelölés Legjobb DVD-kiadás klasszikus filmek kategóriájában

A cikk ide kattintva folytatódik...

8

My Fair Lady [1964]

Kicsit nehezemre megy elkezdeni ezt az élmény beszámolót. Az első bekezdésnek ez az ötödik verziója, és még mindig nem tudom, mi fog kisülni belőle. Az első ötletem az volt, hogy megpróbálom összeszedni az indokokat, miért is kerülhet be egy musical a klasszikus csomagba, hiszen ez a műfaj nem tartozik a legnépszerűbbek közé. Aztán megnéztem, milyen díjakat söpört be a My Fair Lady és rájöttem, hogy túlaggódom a dolgot. Egy ilyen dicsőségfal magáért beszél! Csak Oscarból nyolcat kaptt a következő kategóriákban:

  • Legjobb film [Jack L. Warner]
  • Legjobb rendező [George Cukor]
  • Legjobb férfi főszereplő [Rex Harrison]
  • Legjobb operatőr [Harry Stradling Sr.]
  • Legjobb jelmeztervezés [Cecil Beaton]
  • Legjobb látványtervezés [Cecil Beaton, Gene Allen és George James Hopkins]
  • Legjobb hang [George Groves]
  • Legjobb filmzene [André Previn]

tovább>>

8

Híd a Kwai folyón (1957)

A Nagy Klasszikusok Hétvége nyitányaként ismerkedjünk meg ezzel az 1957-es filmtörténeti remekművel. A Híd a Kwai folyón egy kultikus háborús klasszikus, amely jól kiállta az idő próbáját. Még mai szemmel is lenyűgöző alkotás, amely képes lekötni a nézőt. Az IMDB toplistájának 78. helyén áll jelenleg, értékelése 8.4, amely körülbelül 60.000 szavazatból tevődik össze. Ebből is látszik, hogy ezt a mozit még a mai napig sem lehet leírni.

Díjak és jelölések:
Golden Globe díj (1958) - Legjobb rendező: David Lean
Golden Globe díj (1958) - Legjobb színész - drámai kategória: Alec Guinness
Golden Globe díj (1958) - Legjobb film - drámai kategória
Oscar-díj (1958) - Legjobb film: Sam Spiegel
Oscar-díj (1958) - Legjobb rendező: David Lean
Oscar-díj (1958) - Legjobb férfi főszereplő: Alec Guinness
Oscar-díj (1958) - Legjobb operatőr: Jack Hildyard
Oscar-díj (1958) - Legjobb adaptált forgatókönyv: Carl Foreman, Pierre Boulle, Michael Wilson
Oscar-díj (1958) - Legjobb vágás: Peter Taylor
Oscar-díj (1958) - Legjobb filmzene: Sir Malcolm Arnold
Oscar-díj (1958) - Legjobb férfi mellékszereplő jelölés: Sessue Hayakawa

A cikk még nem ért véget, ide kattintva folytatódik...

7

Dear John [2010]

Íme egy újabb Nicholas Sparks adaptáció, ami mellett mostmár nem mehetek el figyelmetlenül.  Úgy tűnik, hogy egyre gyakrabban lepnek meg bennünket efféle finomságokkal, hiszen csak idén két Sparks adaptáció került a mozikba.

A filmben olyan nevek köszönnek vissza nekünk, mint Amanda Seyfried vagy Channing Tatum.  Szerény véleményem szerint erről az alkotásról mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy igazodik a jól megszokott hollywood-i sémákhoz. Körülbelül a másfél óra alatt egyetlen egyszer történt az, amire számítottam. Ami azt illeti meglehetősen furcsa volt Seyfried-et egy ilyen szerepben látni, hiszen eddig nem sok ehhez hasonló komoly projektben láttam. (A Bajos Csajok-beli alakítása után mondjuk minden más üdítően hat...)

Dear John!...

5

Füstölgő Ászok 2: Bérgyilkosok Bálja(Smokin’ Aces 2: Assassin’s Ball)

Ha már úgy is foglalkoztunk a remeklő első résszel, akkor már miért ne vegyük górcső alá a folytatást is. Az idén kijött mozi – csak DVD-re – gyakorlatilag lerombol mindent, amit az előző rész felmutatatott.
Valami elképesztően gyenge, igénytelen, röhejes produkcióval rukkoltak ki.
Néztem is, hogy mégis mi ez a … aztán utánajártam a dolgoknak.

Ha érdekel mire jutottam…

3

Füstölgő Ászok(Smokin’ Aces)

Bár több, helyen olvasgatva azt tapasztaltam, hogy erősen lehúzták a filmet, én mégis azt mondom:
Ha valaki szeretne egy jó, intenzív tempóval rendelkező akció mozit látni, aminek azért némi története is van, nem csak halomra lőtt népekből és vérfolyamokból áll, az tegyen egy próbát ezzel.
Magára a filmre véletlenül akadtam rá, lényegében Clint Mansell Dead reckoning című száma miatt.(http://www.youtube.com/watch?v=Pa33P9A5iHs)
Olyan remekül eltaláld dalról van szó – az utolsó percben hallható -, hogy egyből felkeltette a kíváncsiságom az alkotás iránt.
És abszolút nem bántam meg!

Te sem fogod. Katt ide…

7