film

Több, mint sport(We are Marshall)

Az amerikaiak nagyon szeretik a sportfilmeket. Pláne, ha az valami régi hősies történet a futball múltjukból. Megtörtént esettel állunk szemben, most is.
Én azt hittem hangsúlyosabb lesz benne maga a játék, de ez a film valóban több, mint sport. Nem is a fociról szól valójában.


Tovább…

6

[REQ] A titánok harca(Clash of the Titans)

Aki esetleg nem tudná, annak elmondom, hogy ez a film egy remake, az eredeti 1981-ben készült el és számtalan ember kedvencévé vált. Ugyan látvány terén elmarad – hiszen számítógépes technika helyett báboztak – a 2010-es változattól, de meg kell hagyni, hogy mégis egy kellemes film.
Az újragondolással sincsenek komoly gondok, bár attól függ, mit veszünk komolynak…


Titánok összecsapása? Vagy összecsapott Titánok?

5

Franklyn

Azzal kezdem, hogy elmondom: A Franklyn egy nagyon érdekes, becsapós, egyedi hangvételű és remek mozi. Most a fényezés után megemlítem azért azt is, hogy akik nem kedvelik az elgondolkodtató, vontatottabb, elvontabb alkotásokat, azok inkább hagyják ki. Mert ez aztán ilyen, elég súlyos a mondanivalója és nehézkesen közli azt, ami a sajátos hangvételéből és atmoszférájából fakad.
Azt azonban biztosra mondhatom, hogy közel sem olyan a film, mint amilyennek hinnénk.

Hit nélkül…

7

The Asylum: Mega Piranha előzetes

Kötelező végignézni a trailer-t, mert ilyet nem mindennap látni!

0

Zene és Szöveg

Szombat este nyomogattam a távirányítót, és az egyik csatornán éppen a Zene és Szöveget adták. Eszembe jutott, hogy néhány éve mennyire szerettem ezt filmet, és akkoriban szinte kívülről tudtam a zenéket , a szöveget, mindent… Szóval úgy döntöttem, hogy megnézem megint, mert kíváncsi voltam, hogy így évekkel később még mindig tetszeni fog-e.

Tovább…

5

Exférj újratöltve (The Bounty Hunter)

A mostani bejegyzésem, friss mozi, az Aniston-Butler párossal reklámozott romantikus vígjáték, amit azért néztem meg, mert kíváncsi voltam Butler játékára, mert A csúf igazságban tetszett.
Azt hiszem, senkit nem fogok meglepni a hírrel, miszerint:
Ez egy újabb klisé hadsereget felvonultató film, annak ellenére is, hogy az alaphelyzete újszerű és érdekes. Az alkotás mégsem túl jó.

Az exfeleséged lecsukatni a legjobb meló.

4

Adsz vagy kapsz (Trick 'r Treat)

Egy kivételes horror filmről van szó, bár a műfajt a címből és a poszterből már kitalálhattátok. Több okból is kivételes, például azért, mert nem szar. Pedig ugye tudjuk, hogy a mai rémisztgetős filmek milyen erőt képviselnek. Ritkán találunk elfogadható színvonalút.
Ennél a filmnél sok mindent jól eltaláltak, így bátran állíthatom, hogy egy korrekt alkotás született Michael Dougherty rendező úr keze munkájától.

Részletekért tessék ide klikkelni...

6

Programajánló – Mozifanatikusok éjszakája 2010.

Idén, immár harmadszor kerül sor a "Mozifanatikusok éjszakájára". A résztvevők mindössze 2490 Ft-ért cserébe, este 6-tól reggel 6-ig megállás nélkül nézhetik a jobbnál jobb alkotásokat. (Egy film ára manapság úgy 1300 Ft körül mozog, így mondanom sem kell, mennyire megéri...) Az április 23-án megrendezésre kerülő programra a Palace Westend, Palace Lurdy, Palace Mammut, Palace Duna Plaza, Palace Nyíregyháza és Palace Kaposvár mozikban kerül sor, a jegy birtokában a 3D vetítésekre is be lehet jutni. Érdemes résztvenni, ha valaki elmulasztotta, vagy csak újra megnézné számára kedves filmjeit. 12 óra elég időt nyújt erre. :)) Említenék néhány filmet, a teljesség igénye nélkül. Terítékre kerül többek közt: Alice Csodaországban, Avatar, A bombák földjén, Párterápia, Viharsziget, de akár az Alkonyat és a Másnaposok is fellelhető. A részletes program a http://www.palacecinemas.hu/events/default.asp?cin=418&event=112 oldalon megtalálható. 

Jó szórakozást! Cool

0

A pokol anatómiája -írta: Colette

A pokol anatómiájával már találkozhattatok itt nálunk a Sorozatportálon. Igaz, már nem mai bejegyzés, de A-fraid elbeszélésében (http://sorozatportal.hu/content/pokol-anat%C3%B3mi%C3%A1ja) választ kaphattunk arra, hogy milyen filmről is van szó. Az alábbi bejegyzést Colette készítette, aki egy teljesen más nézőpontból közelíti meg a filmet. Egy más típusú elemzésről van szó. Érdemes mindkét cikket elolvasni és ki-ki maga döntse el, hogy ad-e esélyt ennek a filmnek. - wouhn

    Az előző megnyilvánulásaimra adott reakciók miatt (http://sorozatportal.hu/content/dorian-gray) talán most nem kezdeném a kritika kritikájával. Mindenkinek lehet ugyanis másfajta véleménye egy filmről. Véleményem szerint ez azonban inkább arról szól, hogy sokan nem éppen a legszerencsésebb nézőpontból közelítenek egy adott alkotáshoz, ezzel pedig megfosztják a művet még annak lehetőségétől is, hogy valamiféle pozitív tapasztalattal szolgáljon és fényt derítsen esetlegesen olyan rejtett tartalmakra és izgalmasnak mondható megvilágításokra, amikre addig gondolni sem mertünk. Megjegyzem, lehetséges, hogy még maga az alkotó sem! Adjunk tehát Catherin Breillat filmjének is legalább még egy esélyt!

Ide kattintva olvasható a teljes cikk...

6

A szeg(Spiker)

Egy újabb B-kategóriás filmmel gazdagodunk. A Szeg 2007-ben került a piacra és azóta is töretlen a népszerűtlensége. Ezt meg is tudom érteni, mivel a film egy borzalom. Ahogy az lenni szokott, egy összecsapott, mindent bele alkotás a szétcincált és meggyalázott horror műfaján belül.

A horror műfaj sírján taposva…

2