A Ted Bundy sztori

Ez a film a hírhedten híres Ted Bundy, született Theodore Robert Cowell életéről szól, a kezdetektől egészen a kivégzéséig. Ann Rule eredeti siker könyve alapján készült 2003-ban.
Azt kell mondjam, egy stílusában Hallmark-os alkotásról van szó, de akit nem érdekel az említett sorozatgyilkos élete az ne nézze meg, mert abszolút nem izgalmas.

„A természet tévedése vagyok. Egy vadállat.”

Senki ne várjon fröcskölő vért, nyáladzó elmebeteget, vagy a mai napság elvárható thrillert, horrort, egyebet. Ez egyik sem. Inkább dokumentum jellegű, talán ettől olyan steril a film is.
Ugyanis a hírhedt sorozatgyilkost, illetve aki miatt kitalálták ezt a szót (serial killer) az írónő szemén keresztül ismerhetjük meg. Egyfajta bensőségesebb, emberibb módon, minden esetre közelről.
Túl közelről. Bár azt meg kell hagyni, hogy Bundy őrületét, veszélyességét érzékeltethették volna egy kicsit jobban. Alapvetően ez az egész produkcióra igaz: Nem elég hatásos.
Igazából annyiban különbözik csak a száraz, leírt, olvasható tényektől, hogy kapunk hozzá képet.
De ettől még nem lett egy túl élvezetes alkotás. Inkább unalmasnak nevezném.
Kezdetben megismerhetjük Ted-et, mint lelki segélyt nyújtó rendes, kedves, intelligens, érzékeny embert, aki segít egy kétségbeesett nőnek. A társa ebben pedig a szerző nő, Ann Rule, aki korábban rendőrként dolgozott, majd átnyergelt a krimiírásra.
A történet 3 évvel később folytatódik, amikor is Bundy már igen aktívan ritkítja a vonzó, fiatal lányok sorait. Ann-t pedig megkérik, hogy segítsen a nyomozásban. Ted így a nőn keresztül tájékozódik a nyomozás állásáról. A nyomozás során Bundy is gyanúba keveredik, majd egy rosszul sikerült cserkészés után a rendőrség elkapja, szembesítik és letartóztatják.
De még óvadékkal kiengedik, bizonyíték hiányában.
De aztán emberrablásért végleg bekasztlizzák.
Onnan azonban megszökik és felesleges energiáit egy lánykollégiumban vezeti le. Itt már nincs mese, elfogják és börtönbe kerül. Megkezdődik a tárgyalása, ahol önmagát védi, show műsort csinál az egészből, láthatóan élvezi a felhajtást. Meg is házasodik börtön évei alatt, ahogy a fellebbezésein dolgozik. Ezalatt kiderül pár érdekes titok a Bundy család, illetve a Cowell család múltjáról.
Lehet, hogy az első gyilkosságát 14 évesen követte el?
Kegyelemért elárulja hol találják a megölt lányok hulláit, de végül 9 év után kivégzik.
Hivatalosan 36 gyilkossággal gyanúsították, de amikor megkérdezték a pontos számról.
Csak annyit mondott:„Egy számmal több.”
Hogy ez 37-et jelent e, vagy 136-ot azóta sem tudni.
Annyi bizonyos, hogy Ted Bundy korunk egyik legismertebb sorozatgyilkosa, meglehetősen bizarr kultusza van, számtalan film, könyv és dokumentumfilm foglalkozott vele.
Ám mivel én csak ezzel a filmmel foglalkozok, azt kell mondjam, aki nem szeretne végignézni egy unalmas, abszolút nem mozgalmas filmet, az hagyja ki. Ehhez hozzájárul a Ted-et alakító Bill Campbell vérszegény játéka is. Talán jobban érzékeltethette volna Bundy sajátos lelkivilágának kivetüléseit. Ellenben, aki érdeklődik Ted Bundy élete iránt az vethet rá pár pillantást.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ted_Bundy
Itt pedig az említett sorozatgyilkosról olvasható el sok minden.

6

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről