Folytatva a hétvége témáját, olvassátok el az Álomcsapdáról készült bejegyzésem.
Kingnek nem ez volt a legjobb könyve, és a film sem a legjobbak közül való, ám megnézni meglehet, mert alapvetően hű a kötethez és összességében nem rossz kis science-fiction.
A hiányérzet azonban túl masszív ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam…

Mi hiányzik?
Menjünk sorban. A 2003-as mozifilmet Lawrence Kasdan rendezte, aki leginkább forgatókönyv írói tevékenységével tűnt ki eddig. Ő írta, többek között, a Jedi visszatér, a Több, mint testőr, a Wyatt Earp és az Elveszett frigyláda fosztogatóinak forgatókönyvét is.
Az Álomcsapdáét is ő írta.
Sokoldalú Kasdan remek színészgárdát szedett össze a filmhez.
Morgan Freeman (Curtis ezredes), Thomas Jane (Henry Devlin), Jason Lee (Beaver), Damian Lewis (Jonesy), Timothy Olyphant (Pete) és Tom Sizemore (Owen százados).
A színészek jó teljesítményt nyújtanak, ám a karakterek nem elég kidolgozottak a könyvhöz képest.
Talán csak Freeman és Lewis szerepe közelít a remekhez.
A tipikus adaptálási hibákat produkálja az Álomcsapda is. Nem érthető, vagy kevéssé érthető az eredeti mű nélkül. Az eleje könnyed, követi a könyvet, aztán elkezdenek összezavarodni az események, nem tudták átadni a karakterek vívódását, a gondolati szálak vegyülését.
Pár lényeges dolgot kihagytak, lényegtelen dolgokat hangsúlyoztak.
Kimaradtak a Thriller-hatások.
A story meglehetősen bonyolult, de megpróbálom körbeírni nagyon nagy vonalakban.
Van négy gyermekkori barát, akik kölyökkorukban megmentenek egy szellemi fogyatékos srácot, Duddits-ot. Összebarátkoznak szegény fiúval, aki megajándékozza őket bizonyos képességekkel.
Ezeket a képességeket a filmben elég jól ábrázolták, a mozi eleje nagyjából erről is szól.
Egyébként, ha az emlékeim nem csalnak Duddits Down-kóros volt a könyvben, de mindegy, részletkérdés… 
A srácok felnőttek, és a Jonesy súlyos balesete után, elmennek egy régi vadászlakba, a Lyukba, pihenni pár napot. Negyven perc telik el a két órás filmből, mire beindulnak a cselekmények.
Kiderül, hogy karantén alatt vannak, találkoznak egy idegen férfival, aki bizarr módon fingik és böfög, majd előmászik a seggéből egy ocsmány féreg. Egyébként ez a film legjobb része, horror szempontból.
A Szargörényeket egyébként remekül animálták meg. Profi munka. A Ripley (vörös spóra, mely aztán gombamód burjánzik) kevésbé hangsúlyos, pedig a könyvben a fertőzés komoly problémát okoz, és van egy különös mellékhatása is, mely a filmben nem kapott helyet. Mégpedig a telepátia. Csak a főszereplők képesek rá, pedig a Ripley mindenkit, akit megfertőz, felruház ezzel a képességgel.

Na, jól van, adaptáció, nem lehet mindent! De ez fontos a történetben, mégis kihagyták…
Ezek után beindul a hajsza, a Jonesyba költöző idegen lény, Mr. Szürke után, aki meg akarja fertőzni az emberiséget Ripley-vel. Na, körülbelül innentől kezdve össze van csapva az egész.
Kevés dolgot magyaráznak meg, így zavaros a mozi. Nem tudni a Szargörényeknek mi a célja, nem tudni a Ripley minek van, nem tudni Mr. Szürke miért menekült Jonesyba, nem sejthetőek a háttértörténetek, az előzetes motivációk. Pedig-pedig ez volt a könyv lényege…
Nem siránkozok tovább, megemlítem ami aztán tényleg tetszett!
Örömmel láttam, hogy a film alapvetően nem tért el a könyvtől, bár azért akadtak elrugaszkodások.
Beaver szövegét is egy az egyben beillesztették, és a visszaemlékezések is kellettek, a könyvnek is szerves részét képezték. Kíváncsi voltam, hogy csinálták meg az Emlék-raktárt, ami sarkalatos volt a történetben. Kellemeset csalódtam, jól megoldották a problémát.
„Sok szarban, de derűsen.” Vagyis a gyakran előforduló SSDD. Ez az eredmény, ha olyasvalaki fordít, aki nem ismeri az eredetit. „Más nap, ugyanaz a szar.” Sajnos nem tükrözi az eredeti szállóige tartalmát.
A Jonesy és  Mr. Szürke közötti váltásokat tetszetősen oldották meg, csak túlságosan bohócra vették a figurát, a szinkron is inkább olyan mókás. Ennek ellenére Lewis teljesítménye jó.
Utoljára hagytam a film végjátékát, mert az valami haláli volt számomra. Önmagában nem rossz, látványos, kicsit izgalmas is, de a könyvvel abszolút nem egyezik. Nem rémlik, hogy Duddits átalakult volna idegen lénnyé. Meglehet, hogy szar a memóriám, de ez nem így volt.
Annyi azonban bizonyos, hogy az Álomcsapda, a címet sem értheti, aki nem olvasta a könyvet, nem lett egy túl jó film. Az eleje kimunkált, míg a vége, ahol be kellene indulnia az eseményeknek, összecsapott.
Mindenesetre érdemes legalább egyszer megtekinteni.