[REQ] Keith/Gyűlöletből szeretet

Az első általatok kért film, végre, itt van, bemutatásra kerül! Bevallom tartottam tőle, hogy egy limonádé tini filmet kell megnéznem. Félig igazam volt, félig nem...
Annyit elmondhatok azonban előre, hogy a Keith egy stílusos, mérsékelten nyálas, élvezhető romantikus film. Bár inkább dráma.


Na, akkor…
Leszögezem, alapvetően tetszett ez a film, a vége rontotta el a kedvem, majd azt is elmondom miért.
Az egész azzal kezdődik, hogy női főszereplőnk (Elisabeth Harnois) fekszik egy furgon platóján és a csillagokat nézi. Nem is ezzel kezdődik, hanem egy Chevrolet termékelhelyezéssel...
A filmben elég rosszul oldották meg az ilyen, "rejtett" reklámok kivitelezését.
Majd váltás és máris Keith-t (Jesse Mcartney) láthatjuk, ahogy billiárd közben társalog egy férfival.
A beszélgetésük csak a későbbiekben válik érthetővé. Róla egyébként szinte semmi nem derül ki, egészen a film végéig. Ellenben Natalie-ról annál több.
A szülei kissé eredményorientáltak, ki akarják hozni belőle a legjobbat. Éltanuló, a suli lapjába ír, remek teniszező. Ösztöndíját is ennek köszönheti a Duke egyetemre.
És képtelen lazítani…


Keith és Natalie összekerülnek kémia órán és a srác elkezd szórakozni a lánnyal.
Kiderül, hogy Keith egy szimpatikus, bolondos, laza gyerek, akivel jól el lehet bohóckodni, és tanulni is.
A fiú egyre furább ötletekkel áll elő, eközben a lány próbálja élni az addigi életét, de a Kereszteződés-jelenetig nem tudta, hogy az élete már sohasem lesz a régi.
A parton elcsattan köztük egy csók is, majd Natalie változni kezd. Az élete kezd fenekestül felfordulni, Keith-szel pedig továbbra is bolondoznak, míg a parton a lány, egy majdnem sikeresen kivitelezett furgonnal szakadékba-próbálkozás után, rájön hogy a fiú depressziós és beteg.
Szó esik egy a későbbiekben még lényeges Londonban tartandó furgon összejövetelről is.
Ezután Keith hosszú időre eltűnik, Natalie egyre inkább kötődik hozzá, az élete kezd széthullani, nem tud koncentrálni. Megpróbálja megkeresni a fiút, de nem találja, és amit megtud az is csak annyi, hogy Keith-nek egy szava sem volt igaz. Nagy nehezen megtalálja az apján keresztül, de a srác nem kíván beszélni vele. Erre ő elbújik a furgon platóján és csak a parton bújik elő.
Ott sor kerül egy vallomásra és egy szex-jelenetre.


Innentől kezdve Keith nem szórakozik többé...
Kegyetlenkedni kezd. Elég durva módon.
Ettől fogva pedig nem tetszett a film. Kiszámítható volt, mi fog történni, mit mondanak, tesznek az egyébként jól játszó színészek. Nem mondom el, hogy mi a vége, de nagyon könnyen kitalálható.
Itt azért már beszivárog némi szirupos limonádé is.
A tipikus: „addig maradok, amíg el nem mész…” verzió.
Kár a film végéért, azt kell mondjam. Még akkor is ezt mondom, ha elismerem, hogy tetszett, volt stílusa, egyénisége. A megszokott véget éri. Durva, ám szépség is fellelhető benne, de mégis tipikus és teljességgel valószerűtlen. A való életben nem történik meg ilyesmi.
Legalábbis kicsi az esélye. Nincs élet szaga. Egyébként ez a bajom az összes romantikus filmmel.
De nem számít, bátran ajánlom bárki számára, mert egy jó filmről van szó. Akkor is, ha a cél az volt, hogy megríkassanak vele, akit csak tudnak.
Barátnővel nézni teli találat, főleg ha még egy kicsit rá is játszol… :D

7

Az a helyzet, hogy angyon

Az a helyzet, hogy angyon tévedsz. Főleg a kritikád végével. A fil, nagyon jól bemutatja a való életet. Mindenhol van csöpögés, ezt már elkerülhetetlen, bevallom. De igenis élet szaga van. Hiszen nagoyn sok olyan beteg van, aki szomorúságában másnak akar rosszat, azt akarja, hogy más szenvedjen. Ezt Keith be is vallja a film végén, hogy ez volt a terve. Persze mi ezt tudtuk az elején. És történhet olyan is(ha esetleg arra értetted), hogy valaki gyűlöl valakit, és megszereti(saját tapasztalat). Nem védésől írtam, hiszen abban igazad van, hogy csöpőgös egy picit, szerintem ez még belefér, a kedvenc filmjeim közé tudom sorolni. Csak ennyit akartam hozzáfűzni.

:)

Szerintem nem értetted a

Szerintem nem értetted a filmet teljesen,talán nézd meg mégegyszer, apró motívumok többszöri megnézés után válnak egyértelművé..:)

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről