Azt hiszem, nem kell bemutatnom ezt a filmet senkinek sem. Ezt a 2000-ben kikerült alkotást, azóta kultuszfilmként emlegetik. Ha már A Kút felkerült az oldalra, akkor gondoltam Darren Aronofsky előző rendezését is klaviatúravégre szúrom.
A Hubert Selby Jr. regényéből készült filmet láttam már korábban és nagyon nem tetszett. De mivel A Kút is jobb volt második ránézésre, ennek miért ne adnék egy esélyt.
Úgy is játszották az M1-en…

Kár volt…
A Rekviem egy álomért egy kultikus film, a számomra mondjuk nem, de el kell ismerni, hogy nagyon sokan kedvelik. Négy ember története, akiket összekapcsol az ilyen-olyan kábítószer élvezete, és hogy mindannyian egy álmot hajszolnak. De a történet drámája abban nyilvánul meg, hogy egyikük sem éri azt el, mi több, teljesen tönkre mennek.
Ez a kálvária mindössze három évszakot ölel fel. A nyarat, az őszt és a telet. Nyilván nem ennyi idő alatt kezdtek el lecsúszni a lejtőn, de mi csak itt kapcsolódunk be a történetbe.
Elsőként Sara és Harry Goldfarb-ot ismerhetjük meg, aki anya és fia (Ellen Burstyn/Jared Leto).
Sara egy magányos, idős nő, akinek napjait a Tv bámulása és a barátnőivel való pletykálás teszi ki.
A fia pedig heroin függő, aki barátnőjével, Marion-nal (Jennifer Connelly) és haverjával Tyrone-nal (Marlon Wayans) éli kis drogos világát. Arra törekszenek, hogy belépve a kábiparba, terjesztők legyenek és megszedjék magukat. Eközben Sarát felhívják, hogy nyert és bekerült a kedvenc Tv műsorába. Ettől ő izgalomba jön, befesti a haját, fogyózni kezd, egyszóval készülődik a nagy eseményre. Harry kábszer üzlete jól indul, majd a dolgok - ahogy szoktak - rosszabbra fordulnak.
A történet lassan elkezd kibontakozni. Sara fogyasztó tablettákat kap, amiket aztán elkezd túladagolni, és azok hallucinációkat, elmezavart okoznak. Félni kezd a hűtőtől, stb.
Érdekes dolog megfigyelni a két családtag párhuzamát.
Számomra az egyetlen dialógus, ami nem hatott töltelékként és valami értelmet is hordozott, az anya és fia beszélgetése volt.
A film végére mind a négy szereplő megállíthatatlanul tántorog a morális és valóságos szakadék felé.
A feszültség már szinte az elviselhetetlenségig fokozódik a karakterekben. Sara egyre rosszabbul van, fiával egyetemben, aki a karjával bajlódik. Marion pedig arra kényszerül, hogy pénzért lefeküdjön a pszichiáterével. A kábszer üzlet szekere egyre döcögősebb.
A végére mindannyian elveszítenek mindent. Sara a józan eszét, elszabadul otthonról, hogy elmenjen a csatornához megkérdezni, hogy mikor hívják be a műsorba. Onnan kórházba kerül, ahol kezelni kezdik. Teljesen megbolondul.
A fia és haverja Floridába indulnak heroinért, ám menet közben kiderül, hogy Harry karja gyakorlatilag üszkösödik. Kórház lesz a vége, illetve Tyrone börtönbe kerül.
Harry érzékeny búcsút vesz a karjától, könyöktől. Ezalatt a barátnője, az elvonási tünetektől szenvedve, elmegy egy férfihoz, aki szexért kábítószerrel fizet. Marion is feladja tehát maradék önbecsülését. A Szeretet ünnepére az egész társaság belezuhan a szakadékba.
El kell ismernem, hogy ez a film egy borzasztóan jó dráma, jó alakításokkal (Connelly és Burstyn), de mégis számomra unalmas és vontatott volt. Láttam sokkal jobbat a témakörben.
A Trainspotting-ra gondolok, de akár még ide sorolhatom a Kamera által homályosant is.
Eleinte ötletesnek találtam, hogy a heroin használatát gyors képváltásokban mutatták be.
De amikor azt kellett tapasztalnom, hogy ugyanezeket a képsorokat megmutatják még nekem hússzor, az ront valamicskét az élményen. Nem látom be minek kellett bele rakni ennyiszer.
A másik dolog, ami zavart, hogy rengeteg kamera trükköt használtak. Mintha mindent kiakartak volna próbálni (osztott kép, testre szerelt kamera, érdekes kameraállások, stb.).
Ez önmagában még nem is lett volna baj, ha ezt is módjával alkalmazzák. Így a film tele volt gyors képváltásokkal és kamera trükkökkel. Ez a „kevesebb több” elvének teljes hiánya.
Szóval átestek a paci túlsó végére.
Ennek ellenére Clint Mansell-nek főhajtás a katartikus muzsikáért.
A film sajnos nem elég jó a zenéjéhez.