Nagyon sokan várták ezt a filmet, hiszen a képregény egészen új, frissítő erővel robbant be a szuperhősök, s azok kedvelőinek világába. Matthew Vaughn rendező nevét (Layer Cake, Stardust) akár garanciának is vehetjük, hogy egy igényes, élvezhető filmet fogunk látni.
A történet elég bohókás, helyenként (nevéhez hűen) brutális, meglehetősen eredeti és mindemellett egy remek kis film. A film során nem egyszerűen egy jó kis akció mozit tekinthetünk meg, hanem szembetalálhatjuk magunkat egy mélyebb, erkölcsi mondanivalóval is. Ám a fő kérdés, amire a film a választ keresi és adja:
Miért nincsenek szuperhősök a való világban?

Na, nézzük akkor miért nincsenek…

Mielőtt belekezdenék a tényleges kritikába, hagy tegyem hozzá a magam álláspontját a Kick-Ass=Ha/Ver témához, vagyis a mit műveltek a cím fordítói kérdéskörhöz.
Több helyen is olvastam, hogy kifogásolták a Ha/Ver címet, miközben nem olyan rossz az, főleg ha figyelembe vesszük – mint sok angol szó – a Kick-Ass is nehezen vagy sehogy sem adható vissza magyarul. Olvastam itt mindenfélét, hogy miképpen lehetne jobban fordítani, de szerintem mindez felesleges. Egyszerűen nem kell mindent lefordítani. Mellesleg a Ha/Ver nem olyan béna…

A 2008-ban napvilágot látott, Mark Millar író és John Romita Jr. rajzoló által kreált, képregény páratlanul nagyot robbant.
A Marvel kiadó által egy olyan történet került az olvasók elé, amiben a főszereplők szuperhősök ugyan, de nem „hétköznapiak”, hiszen teljesen hétköznapi emberekről van szó.
Legalább is a főhős mindenképpen az, elvégre csak egy szokványos középiskolás srácról beszélünk.
Annyi bizonyos, hogy itt nincs senkinek szuperereje, hő látása, nem tud repülni és nem olvas az emberek gondolataiban, nem teleportál, nem lő ki energia nyalábokat a kisujjából, stb.
A képregény és a fim ereje is abban van, hogy egy egészen új szemszöget mutat be, melyben egy elképzelt, de mégis a mi világunkat szemlélhetjük meg, és felmerül a kérdés:
Miért nincsenek szuperhősök?

A főszereplőnk egy Dave Lizewski (Aaron Johnson) nevezetű közönséges középsulis diák, akinek az egyetlen szuperképessége, hogy: „a lányok számára láthatatlan”.
Már ebben az idézetben érezhető a film által képviselt ironikus, humoros attitűd, mely azonban csak körítése ennek a komolyabb erkölcsi mondanivalónak, amelyről még beszélni fogok.
Tehát Dave egy hétköznapi srác, aki nem jó a sportokban, a lányoknál, és mindenben átlagos és a képregényeket bújva megfogalmazódik benne a kérdés:
Miért nem kezdett még el senki álruhát ölteni, jó és helyes dolgokat tenni a való világban?
Addig-addig filozofálgat, míg el nem határozza, hogy ő bizony szuperhős lesz, aki zöld búvárruhájában járja az utcákat, osztja az igazságot, szétrúgja a gonosz egyének seggét. Erre utal neve is…
A srácban – a filmben is – keveredik az optimizmus és a naivitás, amire aztán hirtelen húzódik rá a valóságban tapasztalható cinizmus, negatív szemlélet és a félelem.
Hiszen Kick-Ass első fellépése is balul sül el. Két kocsi tolvajt próbál elcsípni, és alig hogy elkezdőik a bunyó, beindul a zene, máris megbökik egy késsel, majd elcsapja egy autó, ami aztán cserben is hagyja. Ez például az egyik olyan kesernyés humorral és elszomorító realizmussal ötvözött jelenet, a sok közül. Ám Dave nem adja fel ilyen könnyedén és folytatja „hős-tréningjét” és egyik este, amikor egy elveszett macska után kutat, szemtanúja lesz egy utcai verekedésnek és közbelép.
Amellett, hogy a verekedés nagyon jól megkoreografált – hiteles, életszerű, hiszen a főhős nem tapasztalt verekedő, tehát csetlik-botlik… - még a zene is telitalálat alá. Prodigy Omen-je szolgáltatja a zenei aláfestést az öklök keringőjéhez. Nekem ez a rész volt a kedvencem…
A verekedésből győztesen kerül ki és ennek köszönhetően híre megy a városban, hogy van egy álarcos igazságtevő, aki megvédi a gyengéket és az elesetteket. Egy szuperhős, aki azért cselekszik jól és helyesen, mert az jó és helyes. Nem azért mert mások azt várják tőle, vagy ő vár el viszonzást.

Fellépésével magára vonja egy-két érdekesebb személy figyelmét a városban.
Az egyik, maga a főgonosz, egy gazdag üzletember, Frank D’amico (Mark Strong), akinek fia szintén nagy képregény rajongó és a későbbiekben, mint Red Mist jelenik meg.
Illetve egy apa és a lánya is felfigyel a fiúra, akik mellesleg amellett, hogy nagyon furcsák, még bosszúra is készülnek D’amico ellen. Ők is kosztümöt öltenek és Hit-girl, továbbá Big Daddy néven kapcsolatba lépnek Kick-Ass-szel. Ennek folyományaként a főhősünk meghasonlik önmagával, rádöbben, hogy a két új szuperhős mellett ő eltörpül, és egyébként is csak egy egyszerű kölyök.
Ebben igaz is van, hiszen Big Daddy (Nicholas Cage) és Hit-girl (Chloe Moretz) nem szarral gurítanak…
Igazi mészárosok – a kislány még alig tizenéves -, akik könyörtelenül, elképesztő szakértelemmel végeznek a rosszfiúkkal. Emellett kissé kattantak, aminek oka a múltjukban gyökerezik – amit mellesleg, nagyon ötletesen egy képregény betéttel mutatnak be.

A történet alapvetően arról szól, hogy kerülnek szembe a legfőbb ellenséggel, megtámogatva mindezt humorral, tinédzser gondokkal, némi szerelmi szállal, brutális bunyókkal, egyedi és ötletes karakterekkel, akiket jó színészek alakítanak. Alapvetően Mark Strong-ot emelném ki és Chloe Moretz-et, akik láthatóan örömmel és élvezettel lubickoltak a szerepükben.
A humor terén én többet vártam volna, bár azért így is akadnak remek poénok – főleg abból eredően, amikor a fantáziadús, idealista elképzelések összeütközésbe kerülnek a valósággal, és a valóság győzedelmeskedik.
Szóval a film szórakoztató, akciók terén is kifogástalan, humoros, bár nem mentes a sablonoktól és elég trágár a nyelvezete, de mindemellett nem szabad megfeledkezni arról a háttérben meghúzódó erkölcsi és morális mondanivalóról, amire már utaltam korábban.
Ez a kérdések felvetésében leledzik:
Az emberek miért fordítják el a fejüket? Miért nem segítenek? Miért csak bámulnak?
Tényleg szuperhősnek kell lenni, ahhoz, hogy jót cselekedjünk, vagy legalább helyesen?

„Az én világomban a hősök csak a képregényekben léteznek. Ami szerintem nem is lenne baj, ha a rosszfiúk is csak ott volnának.”