Vegyes érzéseim vannak ezzel az 1998-as drámával kapcsolatban. Akadnak benne nagyon jó pillanatok, sőt ha összességében nézzük, akkor nem csalódunk, de mégis egyes helyeken inkább idegesített vagy untatott, mintsem szórakoztatott. Ha megnézzük a ’99-es jelöléseit, hasonló következtetéséket vonhatunk le. Legjobb férfi főszereplő, legjobb zene, legrosszabb film, legrosszabb feldolgozás.

Ide kattintva olvashatjátok a cikk többi részét...

Kezdjük a negatívumokkal, mert abból talán kevesebb van és jobb az elején túlesni rajta. A 178 perc játékidő baromi sok. Sőt, teljesen felesleges. Ellenben megértem, hogy miért lett ilyen hosszú. Nagyon lassan bontakozik ki a történet, sok-sok időt kapnak az emberi pillanatok. Az ilyen és ehhez hasonló jelenetek el vannak húzva. Nem arról van szó, hogy oly sok történést akartak elmesélni nekünk, hanem azt a keveset méltóképpen hangsúlyozni. Én úgy érzem ez az elgondolás a visszájára fordult és pontosan, hogy túl lassúvá és vontatottá tette az előadásmódot. Ha pedig az ember unatkozik, biztosan kevesebb érzelmet tud benne megmozgatni a film.

Nem is volt túl élvezetes alkotás a Meet Joe Black, hiszen nem érintett meg a dráma. Pedig az ötlet kiváló, ígéretes alapanyag egy valódi, kőkemény romantikus drámához. A másik kissé bosszantó apróság, hogy bár a film megható szerelmi történettel van átitatva, én ebből szinte semmit sem éreztem. Sőt mit több, szépen lassan rá kellett jönnöm, hogy amit Claire Forlani női főszereplőként csinál, az inkább bosszantó és idegesítő, mintsem szemkápráztató. A kis hölgy nagyon átesett a ló túloldalára és túljátszotta szerepét. Ahogy haladtunk előre, kifejezetten taszított a gondolat, hogy lesz még jó pár jelenet, amelyben látnom kell. Pedig a színásznő fantasztikusan néz ki, de itt most mellélőtt, amelynek következtében alakítása olyan, mintha teljesen mű lenne.

Azért, hogy valami pozitívat is írja, Sir Anthony Hopkins teljesítménye minden várakozásomat felülmúlta. Egy kimagasló színész, aki tökéletes harmóniába került karakterével. Nagyon kellemes volt őt ilyen szerepben látni.

Sőt, Brad Pitt játékára sem lehetett panasz, ő is odatette magát és bár nagysága eltörpül(t) Hopkins-hoz képest, mégis üde színfoltja volt a filmnek.

Ha már korábban emlegettem a remek alapsztorit, röviden megosztanám veletek a történéseket. Bill Parish (Anthony Hopkins) egy óriási vagyonnal rendelkező úr, aki hamarosan betölti a 65. életévét. Élete teljesnek mondható, mindent elért, amire csak vágyott. Egyszer aztán a Halál (Brad Pitt) toppan be hozzá, aki el fogja vinni a lelkét hamarosan, de mielőtt ez bekövetkezne, Bill-t kéri meg, hogy legyen a kísérője. Amolyan nyári vakáció ez. Parrish úr mindenkinek Joe Black néven mutatja be a különös természetű férfit. Hamarosan olyan dolog történik, ami még soha. Susan Parrish, Bill fiatalabb lánya beleszeret Joe-ba, aki viszonozza érzelmeit és elkezdődik a páros tánc a szépséges „királylány” és a Halál között.

A legfőbb probléma a filmmel, hogy nem üt akkorát a történet, a dráma nem forr ki eléggé, a romantikus részeket pedig akár el is felejthetjük, mert szinte semmit érzelmet nem mozgatnak meg. Nagyon üresek és megfoghatatlanok.

Összességében egy közepes alkotás, amely a sztori hosszán és a negatív női főszereplőn csúszott el, de legalább láthattunk két kiváló színészt munka közben. Aki kedveli a romantikus drámák világát, merüljön el ebben a filmben.