Castle 1x01 - Pilot

Nyáron új sorozat indult az RTL Klubon, a Castle. Én szeretem a nyomozós sorozatokat, így egyértelmű volt, hogy belenézek. Sokan, sokszor és sokféleképpen feldolgozták már a témát. Rengeteg nyomozós sorozat van, de a Castle mégis tud hozni valami újat! Nekem ezért tetszik!


A Castle egy ABC sorozat, ami Amerikában 2009 tavaszán debütált. Nálunk pedig idén nyáron mutatkozik be! Amerikába egyébként 2010 szeptemberében már a harmadik évadot kezdik sugározni! Így remélhetőleg magyarul is láthatjuk majd a következő évadokat.

Ahogyan lenni szokott, ebben az első részben nem annyira a sztori a lényeg, mint inkább a szereplők bemutatása. Így tehát én is ezzel foglalkozok inkább.
A férfi főszereplő Richard Castle (Nathan Fillion), aki író. Krimiket ír, de most írói válságba kerül. Sármos, jóképű, okos, vicces, és eléggé nagyképű. Már az első részben kiderül, hogy Castle egyedül neveli a lányát, Alexist (Molly Quinn). De velük lakik a nagymama is, Castle édesanyja, Martha (Susan Sullivan) Casle-nek nem túl jó a kapcsolata az anyjával, mert finoman fogalmazva a néni nem egyszerű eset. Mindenről megvan a véleménye és persze hangot is ad neki!

A másik főszereplő pedig Beckett nyomozó. Kate Beckett (Stana Katic) épp egy ügyön dolgozik. Egy sorozatgyilkos után nyomoz, aki nagyon hasonló gyilkosságokat követ el, mint amiket Castle a könyveiben leír. Főnökének az az ötlete támad, hogy felkéri az írót, hogy segítsen a nyomozásban. Legalábbis elméletben. Azaz mondja el, hogy mi lenne a következő lépés a könyvében!
Körülbelül félidőben már sejteni lehet, hogy ki a gyilkos, de mint mondtam a pilot részekben általában nem a sztori a lényeg! Annyit még elárulok, hogy a film végén váratlan fordulatot, vesz a történet!
A következő részek jóval több izgalmat tartalmaznak, szóval senki ne adja fel az első rész után!
A Castle-t egyébként nagyon sokan hasonlítják a Mentalista című sorozatot, mert a gyilkosságok általában elég kiszámíthatóak, de mégis izgalmasak. De a fő különbség, hogy mindkét sorozat főszereplője, egy-egy sármos, pimasz, okos, kicsit öntelt, de a munkájához nagyon értő férfi. A másik hasonlóság, hogy a két női főszereplő karaktere is nagyon hasonlít. Mindketten próbálják sakkban tartani „alkalmazottukat”, „társukat” kisebb.nagyobb sikerrel! Akinek tetszik a Mentalista sorozat, annak a Castle is tetszeni fog, de a nyomozós sorozatok kedvelőinek is merem ajánlani!

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről