Black Death [2010]

Osmund (Eddie Redmayne) nagyon rossz fiú volt. Körülötte dúl a pestis, ő pedig a kötelességével nem foglalkozva csak a barátnőjére, Averillre (Kimberley Nixon) tud gondolni. Ja nem mondtam: Osmund egy szerzetes... A járvány elöl menekülve Averill a denwitchi erdőbe megy, ott akar a fiúval találkozni, de Osmund (egyenlőre) képtelen maga mögött hagyni a kolostort, ahol él. Istenhez imádkozik, hogy küldjön neki egy jelen, ami segít a döntésben. Ekkor érkezik meg a szerzetesekhez Ulric (Sean Bean) és Swire (Emun Elliott), akik a püspök küldötteként egy távoli faluba igyekeznek azt kideríteni, hogy az ott lakókat miért kerüli el a pestis. Szükségük van valakire, aki átvezeti őket a denwitchi erdő melletti mocsáron. Osmund pedig önként jelentkezik.

tovább>>

Szegény fiú csak akkor jön rá, hogy csőbe húzták, amikor Ulric csapatának többi tagjával (és azok felszereléseivel) is találkozik. Nem egyszerű nyomozásra indulnak ugyanis, hanem egy nekromantát akarnak kivégezni, az őt rejtegető falu vezetőjét pedig elhurcolni püspökhöz (hogy ott kivégezhessék), és ehhez minden rendelkezésükre álló eszközt hajlandóak bevetni. A denwictchi erdőben eltöltött éjszaka után Osmund elszökik a csoporttól, hogy találkozzunk Avrillel, de csak egy véres ruhadarabot talál a megbeszélt helyen. Visszaszalad Ulricékhoz, és ekkor éri őket a rajtaütés. Egy embert veszítenek, de tovább indulnak, és végül el is érnek a faluba.

Hob (Tim McInnerny), a vezető barátságosan fogadja őket, kunyhót és ételt biztosít nekik, Langiva (Carice van Houten) pedig ellátja a sebesüléseket. Minden nyugis, talán túlságosan is nyugis. Ez mindenkinek feltűnik, csak Osmund van túlságosan elborulva bánatában, ezért észre sem veszi, amikor Langiva megkörnyékezi. Bevezeti az erdőbe, elbújtatja, aztán a kukkoló fiú szeme láttára életre kelti Avrillt. Megvan a nekromantánk. Már csak meg kell ölni, Hobot pedig a püspökhöz vinni. De persze nem ilyen egyszerű az ügy.

A harcosokat ugyanis az esti vacsoránál valamilyen méreggel elkábítják, és mire magukhoz térnek, már nyakig ülnek a vízben. Azzal kábítják őket, ha megtagadják Istent, akkor szabadon engedik őket. Swire ezt el is hiszi, de rövid úton lógva találja magát, nyakában a kötéllel. Osmundot az újjáéledt Avrillal akarják "megtéríteni", de a fiú inkább megöli szerelmét, mint sem megtagadja a hitét. Véres kivégzés, kínzás, összecsapás, és végkifejlet. Osmund és Wolf (John Lynch) túlélik a tisztogatást, de mindkettejükben komoly nyomot hagynak az események. Osmund arra teszi fel az életét, hogy a Langvia féléket elkapja, de elvakultságában nagyjából a nőket érti nekromanta alatt.

Őszintén szólva a cím alapján teljesen másra számítottam: a pestis csak egy kis fűszer volt a történetben, nem pedig a főszereplő. Ok volt a küldetésre, a veszteségre, és eszköz a gyilkosságra, de nem e körül forgott a történet, és voltak részek, amikor eszembe sem jutott, hogy mi is a címszereplő. Az viszont kifejezetten tetszett, hogy nem féltek Isten embereit gyarlónak, praktikusnak, kegyetlennek ábrázolni, akikben mégis ott van az összetartás és az Isten tisztelete. A legszubjektívebb megjegyzésem, hogy Eddie Redmayne játéka nem tetszett, de valahogy ez a fickó soha nem tetszik. Sean Beam és a csapata viszont kárpótol ezért, az Avrillt alakító Kimberley Nixonra pedig határozottan kíváncsi vagyok más szerepbe bújva is. Ha mérleget készítenénk a filmről, akkor örömmel jelentem ki, hogy pozitívan zártunk.

3

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről