Jane Austen legismertebb munkái közül először az Értelem és érzelmet írta meg. Ennek filmes feldolgozásai közül talán az Emma Thompson nevével fémjelzett 1995-ös változat a legközkedveltebb, de sokkal jobbra sikeredett a legújabb, 2008-as verzió. Kedvcsinálóként annyit, hogy a három részes mini sorozat forgatókönyvét Andrew Davies írta, ami már magában garancia arra, hogy érdemes legyen végigülni ezt a 180 percet. Akinek ez még kevés, annak annyi kulisszatitkot árulnék el, hogy Harry Dashwood (John és Fanny kisfia) karakterét Davies Eric Cartmanről mintázta! Jane Austen South Parkkal vegyítva. Elég meredek párosítás.

A történetről: A történetet hű marad az eredeti regényhez. Őzvegyasszony (Janet McTeer) három lányával magára marad minden segítség nélkül, miután mostohafia édesapjának tett igérete ellenére sem segíti őket, legfeljebb csak "bölcs" tanácsaival. John Dashwood (Mark Gatiss) nem rossz szándékú, csak éppen felesége, Fanny (Claire Skinner) iszonyat könnyen manipulálja, amivel nagyjából 3 másodperc alatt eléri, hogy megutáljuk. Aztán megjelenik Edward Ferrars (Dan Stevens), Fanny testvére, és a maga kedves, de visszafogott módján meghódítja a hasonló természetű Miss Dashwoodot (Hattie Morahan). 

Ezt persze a nagyravágyó Fanny nem nézheti tétlenül, "jóindulattól" vezérelve elmondja Mrs. Dashwoodnak, hogy Mrs. Ferrars idősebbik fiával kapcsolatos terveiben gazdag és jó családból származó feleség, és nem egy Elinor Dashwood áll. A lányok összepakolnak, és Norland Parkot maguk mögött hagyva elköltöznek egy szerény vidéki kisházba, amit Mrs. Dashwood egy távoli rokona biztosít számukra.

Barton Park a középső lány, Marianne (Charity Wakefield) magánéletét forgatja fel fenekestül. Brandon ezredest (David Morrissey) Marianne, Marianne-t pedig Willoughby (Dominic Cooper) veszi le a lábáról.

A fiatal lány az érzelmeire hallgatva hozza meg a döntéseit, és ez majdnem visszafordíthatatlan károkat okoz. Újra feltűnik Edward, belekeverve Elinort egy kellemetlen szerelmi háromszögbe, amiről mások nem is tudnak. Ez benne a legrosszabb, hogy senkivel sem oszthatja meg, mi is történik vele, ráadásul Marianne sem könnyíti meg a helyzetét, aki semmit sem tudva Lucy Steele-ről (Anna Madeley) igazságtalan dolgokat vág Elinor fejéhez.

Andrew Davies munkáiban azt szeretem, hogy hű marad az eredeti történethez, és megpróbálja a valós környezetet visszaállítani. (2011-re várható A három muskétás feldolgozása, hát nem kicsit várom!) Ránézünk Marianne-ra, és igen, valóban elhisszük róla, hogy a 19. században igazi szépség volt! Azt mondjuk nem értem, hogy miért a karakternél egy 10 évvel idősebb színésznőnek kell őt eljátszania, de ennyire már ne legyünk kukacosak. Brandon ezredes velem például az összes ilyen apróságot elfeledteti. Ő a legtökéletesebben megformált Austen karakter, aki ebben a sorozatban pontosan olyan, amilyennek olvasva az ember lánya elképzelte. Magabiztos, határozott, férfias, és tudja, hogy mi a dolga. Willoughby egy kicsit csalódás volt, ő túlságosan belefeledkezik a szerepébe, és valahogy nem érezni rajta azt, hogy amit tesz, azt csak azért teszi, mert nincs más választása. Bánkódik Marianne miatt, de aztán túllép rajta. Greg Wise Willoughby-ját sajnáltam, amiért elveszíti Marianne-t. Dominic Cooper féle Willoughbytól viszont jobb is, hogy megszabadult a lány.

Hogy mitől is jó ez a sorozat? Egyszerű, de szeretnivaló az alaptörténet, és bár ez még nem garancia a film sikerére, de kezdetnek jó. Hitelesek a karakterek, és a helyszínek - ez már több, mint amit rengeteg hasonló mű magáénak mondhat. A siker kulcsa azonban szerintem más. Van egy-egy szó, ami a Dashwood lányokról egyből eszünkbe jut a film alatt: Elinorról az értelem, Marianne-ról pedig az érzelem. Ez azt hiszem magáért beszél.