Válasz a hozzászólásra

The Walking Dead 5x02 - Strangers

Azt kell mondjam, hogy ismét remek úton halad a The Walking Dead. Becsülöm azt, amikor a készítők képesek tanulni a saját hibáikból és meghallgatva a nézői visszajelzéseket, egyre több ötletet pakolnak bele a produktumba. A mostani atmoszféra áll igazán jól a sorozatnak. A zártság, az erdő zajai, az éjszaka sötétsége, stb. De mivel az egyik legnépszerűbb sorozatról beszélünk, még ennél is többet várnék. Valami végcélt, valami egyedit, valami döbbeneteset. A futószalagon megénekelt portyák az ötlettelenséget árasztják.

Az biztos, hogy kevesen gondolták volna, hogy már az első részben letudják hőseink Terminus szívmelengető városkáját. Arra azonban számítani lehetett, hogy a kannibáloktól jóval nehezebb lesz megszabadulni.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a sorozat mennyire egyben van. Ránézek a színészekre és elhiszem nekik, hogy átélték mindazt, amit. A külső megjelenés persze csak egy szempont, de ennek kell leginkább rendben lennie ahhoz, hogy tovább tudjunk haladni.

Talán a legnagyobb gyengesége a szériának, hogy mindig kapunk töltelék jeleneteket. Hőseink kilovagolnak ellátmányért, összefutnak néhány kolbászolóval, lekaszabolják őket, aztán hazatérnek. Ez mindig jelen van. Életszerű, de tök unalmas. Várnék valami magasztosabb célt, amihez stratégiára, elszántságra van szükség. Pont, mint valami poszt-apokaliptikus szerepjátékban.

Akik a kezdetek óta nézik a sorozatot azok jól tudhatják, hogy ha egy nem túl erőteljes szereplő feltűnően sokat beszél és sok játékidőt kap, akkor annak bizony reszeltek.

Ezúttal Bob barátunk volt terítéken. Az írók nem voltak elég tökösek ahhoz, hogy nála fontosabb valakivel tegyék azt, amit a kannibálok sem sajnáltak megtenni.

Nem tudom meddig fog még húzódni ez az egymásra vadászás, elsőre úgy néz ki, hogy nem fogják seperc alatt lezavarni az egészet. Én azt várom már, hogy elinduljon kis csapatunk Washington felé. Lesz ilyen, erre mérget vehetünk. Addig is élvezzük ki a zárt környezet adta örömöket és lessük meg, hogy fog Rick végezni azzal a bizonyos machete segítségével az emberevő Gareth-tel.

7

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről