dűne

A Dűne Gyermekei

A Sorozatportál Dűne vállalkozása ezzel a bejegyzéssel tulajdonképpen a végéhez ért.
Az utolsó mini sorozat ott folytatja, ahol az előző befejezte. Új és régi szereplők jelennek meg, az egyébként is bonyolult történet még tovább bonyolódik, de nekem az az érzésem, hogy ezért a triumvirátusért már kár volt.
A story már-már túlzásokba esik, nem is lett olyan jó befejezése ennek a nagyszabású történetnek.
A hangulat is kopott valamicskét, de attól ez még Dűne, felismerhetően Dűne.

Versenyfutás az Arany Ösvényen.

0

Dűne 2000

A Sorozatportál Dűne akciójának folytatásában a 2000-es, John Harrison féle újrafeldolgozásával foglalkozom. A 84-es filmhez képest üdítően jobb volt, egységesebb, kidolgozottabb és mivel még gyerekkoromban láttam, érthetően nagy hatással volt rám. És van is a mai napig.

Régiség új köntösben…

0

Dűne 1984

Már nagyon régóta várat magára a Science fiction óriásának, Frank Herbertnek a története, mely Tolkien munkásságához mérhető, sőt egyenrangú vele. A Dűne legenda egy széleskörűen, mélyen, ízléssel, érzéssel felépített munkásságot takar. Elképesztő ötletességgel és kivitelező erővel készült. Ez a kötetekre vonatkozik, persze…
Az én tisztem a film véleményezése, mely 1984-ben került a nyilvánosság elé és David Lynch rendezte, remek színészek közreműködésével. Mégis azt kell mondjam, valahogy félrecsúszott ez az alkotás.

„A félelem az elme gyilkosa.”

6