A Feláldozhatók(The Expendables)

Az év egyik leginkább várt filmjeként hatalmas marketing munka előzte meg a premiert. Sylvester Stallone nagyon tudta, mi is kell ahhoz, hogy az embereket berángassa a mozikba. A veterán akciósztár maga mellé vette az egykori és mai akciófilmek ikonjait, ami a mellékelt ábra szerint remek húzásnak bizonyult, hiszen a produkció nagyon nagy siker lett.
Akkora, hogy már a második rész lehetősége is felmerült…
Talán a nagy ajnározás az oka, hogy mégsem akkora durranás a mozi, mint azt gondoltam, vártam, hittem. Akció téren nincs is gond, de kicsit fura alkotás kerekedett ebből…

Mire gondolok?

Stallone nem vitte túlzásba, már ami a filmjének story-ját illeti – bár egy akciómozinak nem is kell bonyolult cselekmény. A nagy öreg tudja, mi kell a népnek, és magam is azt hittem, hogy ez a film lesz az életmentő szívmasszázs az akció műfajnak. Tévedtem.
Bár Sly kezdeményezése amellett, hogy remek marketingfogás, még szimpatikus is, hiszen számos „nagy öreget” vont be a rendezésébe. Olyan elfeledett akció sztárokra gondolok, mint Eric Roberts, vagy Dolph Lundgren. Bár én hiányoltam Seagalt és Van Damme-ot…
Az érdeklődésemet nekem is a szereplő gárda keltette fel, ami csak Stallone-t igazolja. Az, hogy a filmje nem lett olyan jó, mint ahogy azt gondoltam volna, lényegében már nem is számít.
A történetben egy zsoldos csapatot ismerhetünk meg, melyet Stallone vezet, de tagja még Jason Statham, Jet Li, Dolph Lundgren, Randy Couture és Terry Crews.

Mindannyian veterán gyilkoló gépek, akik már testvéries szeretettel viseltetnek egymás iránt, ám meg van bennük a retro akcióhímek tökössége is, sőt még lelkük is van.
Egyébként ez a gyakran – többnyire az üresjáratokban jelentkező – lelkizés az, a mi nagyon nem kellett ebbe a moziba. Valahogy nem illett bele ez a filozófálgatós, elérzékenyülős, „nincs már lelkünk” sajnálkoz ás. Erre remek példa Stallone és Mickey Rourke társalgása. Azért a könnytől csillogó tekintetük egy kicsit túlzás…
Emellé még megkapjuk Statham karakterének magánéleti gondjait is, a barátnő miatti problémázást, illetve egy még ennél is ügyetlenebb Jet Li lelkizést…
Ám ha ezeken felül tudunk emelkedni és azt nézni a filmben, ami az igazi lényege (kellene legyen), akkor egy élvezhető akciómozival lesz dolgunk. Ha elviseljük a limonádé üresjáratokat, akkor a kibontakozó cselekmény bőven kárpótolni fog minket.

E zsoldos csapat bevállal egy tipikusan öngyilkos küldetést, eleinte pénzért, aztán merő szívjóságból. Egy Mexikói-öbölben elhelyezkedő sziget a célpont, ahol egy tábornok megdöntötte a kormányt és némi amerikai CIA-s segítséggel elnyomásban tartja az ottani népeket.
A csapat célja, hogy kinyírják a tábornokot. A dolguk persze nem ilyen egyszerű. Ennél többet azt hiszem nem is kell mondanom. Van itt autós üldözéstől kezdve, a kötelező lövöldözésen, a kézitusán át minden, amitől vérbeli akció mozivá válik egy produkció.

Még humor is akad, a Stallone – Schwarzenegger – Willis triumvirátus közös jelenete az egész mozi talán legjobbja. Még kis hazánk fővárosa is említésre kerül a filmben… :D

A The Expendables egy egészen jó akciófilm, ami a körülötte csinált felhajtás miatt talán csalódást okozhat a nézőknek. Nekem minden esetre egy kicsit visszatetsző volt…
Legjobban a lelkizések zavartak, az hogy Rourke-on keresztül egyfajta erkölcsi mondanivalót próbáltak beleerőltetni, amire valójában nem volt szükség. Merőben felesleges volt, csupán némileg elpuhította ezt a keménynek ígérkező filmet. Az biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nem ezt várta, de majd a második rész bizonyíthat…

6

röviden és tömören : szar.

röviden és tömören : szar.

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről