M. Night Shyamalan úgy látszik elég felemásan zárta a tavalyi évet, hiszen rendezett egy borzalmat (Az utolsó léghajlító), de forgatókönyvíróként egy egészen tűrhető filmhez is köze volt. Melynek főszereplője nem más, mint a Sátán. Végül is egy teljes mértékben közepes alkotásról van szó, egy nagyon egyszerű próbálkozásról, minimális cselekménnyel, kevés szereplővel, egyetlen helyszínen.
Talán ez a hétköznapiság az, ami olyan kellemes mellékízzel látja el ezt a filmet, hiszen Shyamalan utóbbi munkáival ellentétben ez fickándozás, hajtépés, szörnyülködés nélkül is végigülhető.

„Az ördög a részletekben van.”

A film készítői ezt a mondást nem igen vették figyelembe a munkálatok során, hiszen alkotásuk meglehetős egyszerűsége mellett már-már bugyuta, oly mértékben minimalista és kevés eszközzel dolgozó, hogy pirinyó az esély arra, hogy művük maradandó lehessen.
Na, nem mondom, egy tisztességes horror-thriller egyvelegről beszélhetünk, de a színes és gazdag fantáziájú Shyamalan legfrissebb mozijának megvalósítása – talán a kicsi költségvetés okán – még sincs igazán nagy hatással. Ennek okaként több mindent megállapíthatunk.

A Night Chronicles trilógia első felvonásánál mindenképpen elsőrangú probléma, hogy témája ellenére nem maradt benne semmi misztikus homály. Aki megnézi az előzetest, vagy elolvassa a film ismertetőjét már tisztában is van mindennel. Ezeken túlmenően a produkció nem szolgál meglepetéssel. Legalább is egy veterán mozi néző számára…
Ettől kezdve a hatásos fordulatokról le is mondhatunk.

Egy másik ok pedig abból fakad, hogy egy fő helyszínnel dolgoztak, ahol összezártak X embert, tehát nagy hangsúlyt kellett volna kapniuk a színészeknek. Illetve az alakításoknak.
Nos, hát… nem rossz az ismeretlenebb aktorokból álló „gárda” játéka, de nem is rengeti meg az embert. A feszültséget egyikük sem képes jól érzékeltetni, az események csak történnek velük – azok teremtenek némi vibrálást – sodródnak csupán, a színészek elvégezték a dolgukat, de nem hatásosak.

Globálisan érvényes a mozira, hogy „mezítlábas”, alaptörténete is igen szerény, szinte már szegényes.
Egy öngyilkosság jelzi az Ördög érkeztét és úgy alakul, hogy öt idegen ember száll be egy irodaház liftjébe. Egy nő (Bojana Novakovic), három férfi (Logan Marshall-Green, Geoffrey Arend), melyből az egyikük biztonsági őr az épületben (Bokeem Woodbine) és egy idős hölgy (Jenny O’Hara).
Ők bennrekednek ebben a felvonóban, s ha ez nem lenne pont elég problémás… az egyikük nem más, mint maga a Sátán. Az előzetesekben ez mind benne van, szóval, ahogy azt kell, idétlen módon lelőtték a poént. Ezzel nem is lett volna semmi gond, ha a filmben még elhelyeztek volna valamivel többet, ami majd meghökkenti a nézőket. De ilyesmi nincsen benne…
Az egész alkotás ezen alapvetésen nyugszik, és nem mozdul el semmilyen irányba.
De azt is el kell ismerni, hogy a rendező, John Erick Dowdle egy tisztességes munkát rakott le az asztalra, még akkor is, ha az egy kicsit mérsékelt. Van varázsa a mozinak.

Az öngyilkosság hírére megérkezik a rendőrség és Bowden nyomozó (Chris Messina) olyan helyzetbe kerül, amiben még sosem volt része.
A film során folyamatosan váltakozik az akció a szinte unalmas „langymeleggel”. Amikor már éppen kezdenénk álmatagon lejjebb csúsznia széken, akkor meglódulnak az események.
A kevésbé mozgalmas részek alatt pedig folyamatosan megy a találgatás, vajon melyik bennragadt szerencsétlen lehet az Ördög. Egyre többet tudunk meg az ismeretlenekről, ezáltal mindenkire ráterelődik a gyanú, mindannyian potenciális jelöltek az Ősgonosz szerepére. Nincsen kivétel, még a halottakban sem bízhatnak, mert azért azokból is akad pár…
A Sátán valódi kilétére sem nehéz rájönni, ha azt vesszük, hogy csupán öt lehetséges jelölttel kell számolni. Ám a készítők javára kell írni, hogy nem rágják a szánkba melyikük az, elbizonytalanítanak rendesen. Aki a film vége előtt rájön kibe bújt az Ördög, az vagy hazudik, vagy szerencséje volt.

Egyszerűsége miatt kedvelhető ez a mozi, hiszen nem hatásvadász – nem is igen lenne mire -, oly mértékben puritán, hogy bizonyos esetekben ez már inkább negatívum. Nincsenek benne hatalmas vérfürdők, se látványos számítógépes csodák, csupán egy színtiszta Melyikük a hunyó?-sztori.
A mozi legjobb húzása, mikor teljese sötétségben zajlanak az események, még a néző sem lát semmit. Aztán hipp-hopp, szembesül az eredménnyel, de magát a történéseket nem látta.
Ebben a filmben mindennek oka van, semmi sem véletlen, a karakterek kapcsolódnak egymáshoz csak még nem tudják miért és hogyan. A legvégére pedig csak egy kérdés marad:

Mindenkit elvisz az Ördög?

Ez a produkció ott rontotta el, hogy mindent a nézők orrára kötött, mielőtt megnézhették volna. Tulajdonképpen az ismertető elolvasása, vagy az előzetes megtekintése tartalmazza a mozi 80%-át.
A fennmaradó 20% pedig baromi kevés ám…
Egyszeri megtekintése szórakoztatónak bizonyulhat, akár még üdítőnek is nevezhetem a sok vérben pancsoló ostobaság mellett, de nem hinném, hogy sokan az újranézése miatt epekednének.
De talán Shyamalan csillaga ismét emelkedőben van…