Válasz a hozzászólásra

The Big Bang Theory 4x02 – The Cruciferous Vegetable Amplification

A folytatás még jobb lett, mint a kezdés, pedig az sem volt semmi.
Gyakorlatilag végigröhögtem az egészet, telve volt ez a húsz perc oltári poénokkal, a készítők továbbra is jól végzik a munkájukat, megfogták azt a bizonyos fonalat, és nem is engedték el.

Nos,

Már az epizód kezdete is kiváló, Sheldon és Leonard reggeli társalgása egy tipikusan Big Bang Theory-s humoros diskurzus, amelyet csak még jobban feldobnak a szemüveges gyakorlati fizikus szarkasztikus megjegyzései. E párbeszéd során kiderül, hogy Sheldon célja, hogy elérje a halhatatlanságot, mégpedig oly módon, hogy tudatát egy időt állóbb burokba helyezi. Nevezetesen le akarja tölteni az öntudatát egy robot testbe, ám szomorúan konstatálja, hogy azt nagy valószínűséggel nem fogja megélni. Ennek érdekében elkezd egészségesebben táplálkozni, odafigyelni a testére, hogy megélhesse a kritikus időpontot.

Ebben a részben nincs párhuzamos történetszál, Sheldon mániája került a középpontba, és egyébként – két rész után ugyan - ,de ismét kénytelen vagyok észrevenni, hogy továbbra is Jim Parsons karaktere van a középpontban.
Ezt nagyban alátámasztja a jelen epizód is.

Tehát Sheldon felrúgja a ’szokásait’ a cél érdekében és ez azt hiszem, nem kell különösebben részletezni, hogy milyen remek poénokat szolgáltat. A csütörtök este többé nem pizza est, hanem a káposztafélék estéje. Továbbá kocogni is elkezd. De amit az éjszaka produkál Leonard bevonásával az valami hatalmas. Én azt hittem belepusztulok a röhögésbe… az az agónia, aztán a végeredmény… :D.
Végül Sheldon fogja magát – mivel úgy ítéli meg, hogy emberi teste túlsággal kényes ahhoz, hogy kitegyék a mindennapok viszontagságainak – egy roboton keresztül kommunikál a világgal.
Ez is elég szórakoztató helyzeteket teremt. Példának okáért ott van rögtön az autós jelenet, Leonard-del. Az pusztító…

A rész kiváló volt, telve ütős poénokkal, számos visszatérő viccet mutattak be új aspektusából, ám ettől csak még jobbá váltak, nem egyszerű ismételgetésről van szó.
Vegyük például a „kopogjunk Pennynek háromszor”, vagy „a helyemen ülsz” kérdéskört, mi több az emberiség megtapasztalhatja, hogy lehet igényes fingós poént is látni.
Ja, és az új évadban máris debütált a ’Puha Cica- dal’…

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről