sorozat kritika

Supernatural 8x17 - Goodbye Stranger

7

Ismét egy hosszabbra nyúlt szünet után jelentkezett új résszel a sorozat. Ki emlékszik még, hogy hol tartottunk? Bevallom, én nem igazán. Ahogy az lenni szokott, a visszatérő epizódra odatették magukat a készítők, összeverbuválták a bandát és elénk tálaltak egy itt-ott vérszegény, de alapvetően izgalmas és fontos részt. Már nincs sok hátra az évadból, nagyon félek, hogy összecsapják a lezárást. Kár lenne.

The Walking Dead 3x14 - Prey

6

Az utóbbi hetekben nem teljesít valami fényesen a sorozat, mindig a sztori egy kis szeletére összpontosítunk és akik nem szeretik az adott szereplőket, azoknak nem is fog tetszeni a rész. Talán túl sok lenne a 16 epizódos évad? Vagyok én annyira naiv, hogy azt gondoljam, hogy azok az emberek, akiket ezért fizetnek meg tudnak írni korrektül 16 részt is. A finálé lassan a nyakunkon van, remélhetőleg nem okoznak csalódást az alkotók.

The Following 1x07 - Let Me Go

6

Az előző héten egy igen korrekt részt láthattunk, végre történt is valami, de ez még kevés. Ahogy Caroll fogalmazott, egy fejezet lezárult a történetben, átadva a terepet valami újnak. A mostani rész ennek szellemében telt. A készítők megkavarták az állóvizet, új távlatokat nyitottak a széria életében. A második évad már zsebben van, odakint remekül teljesít a sorozat, amely hamarosan az RTL valamelyik csatornáján látható lesz a magyar közönség számára.

The Walking Dead 3x13 - Arrow on the Doorpost

5

A nagyszerű előző részeket most egy jóval gyengébb valami követte, amely annyira unalmasra és vontatottra sikerült, hogy minden jelenet után azt vártam, hogy legyen már vége. Eddig mindig nagyszerűen megtalálták az alkotók azt a vékonyka határt, ami élvezetesen el tudja választani az akciót a drámától. Itt gyakorlatilag egyikből se kaptunk semmit.

The Walking Dead 3x12 - Clear

7

Milyen érdekes, hogy a The Walking Dead gyengébb részei is mennyire bele tudják passzírozni a nézőt a fotelba. Kaptunk ezúttal egy teljesen random epizódot minimális számú szereplőkkel, nem túl mozgalmas történettel. Mégis a világ atmoszférája magával ragadja a nézőt és várja, hogy valami történjen. Pacsi a készítőknek, hogy szépen lágyan nem tolakodva hozták közelebb Michonne karakterét.

The Following 1x06 - The Fall

6

Legutóbb meglepően nézhető epizóddal jelentkezett a The Following. Végre történt is valami, mozgásba lendült a történet. A vége is azt bizonyította, hogy a folytatás is lehet hasonlóan jó. Ez lényegében meg is történt. A szokásos gyermekbetegségek ezúttal is jelen voltak, ahogyan a remek színészi alakítások a másik oldalon.

Supernatural 8x16 - Remember the Titans

6

Az évadkitöltő random részek sorát gyarapítja ez az epizód is. Érdekes, hogy mennyire más, mint a múltheti, mennyivel kevesebb sorozatidegen elemet tartalmazott. Ha egy-két apróságot leszámítunk, akkor remek szórakozást nyújt még akkor is, ha cseppet sem kapcsolódik a szezon fő mondanivalójához.

The Walking Dead 3x11 - I Ain't a Judas

8

A The Walking Deaddel egyetlen baj van csak. Azt érzi az ember, hogy egy-egy rész mindössze 10 perces. Utoljára a LOST szórakoztatott ennyire, ott éreztem hasonlót. Ha jól érzi magát a néző, akkor valósággal repül az idő. A mostani epizód is remek lett, mindenki odatette magát és a történet is haladt tovább. Kezd körvonalazódni, hogy milyen irányba is haladunk. Biztos vagyok benne, hogy a finálé környéke kegyetlen lesz. A feltételek maximálisan adottak hozzá.

The Following 1x05 - The Siege

6

Szerencsés fickó ez a The Following. Bevallom őszintén nem gondoltam volna, hogy fogok még összeszedett és szórakoztató részt látni. Ez sem volt tökéletes, de mindenképpen jobb volt, mint az előző. Úgy látszik a bevezető túl magasra tette a mércét, amihez a folytatások nem tudtak felnőni, most viszont megcsillant valami halvány reménysugár. Azért az idegesítő apróságok azonban még mindig jelen vannak.

Zero Hour 1x02 - Face

6

Az ígéretes kezdést egy hasonlóan ígéretes folytatás követett. A pilot és azt azt követő epizód igen fontos egy sorozat életében, ekkor dől el, hogy érdekli-e a nagyérdeműt a produktum. Nem meglepő, hogy a készítők ezen alkalmakra mindig összekapják magukat és az arcunkba robbantanak valami igazán jót. A probléma akkor kezdődik, amikor ugyanilyen színvonalon kell folytatni a történetet. A Zero Hour hű maradt a bevezetőhöz. A misztikum megmaradt központi témának, miközben egyre többet tudunk meg a nagy egészről.