sorozat

Dexter 4x01 - Living the dream

 

Az egyik legjobban várt sorozat új évadának bevezető része megérkezett. Hosszú volt a nyár, sok idő telt el kedvenc szériáink nélkül. Igaz a Dexter többi része még várat magára, addig is elégedjünk meg a 4x01-el.

Nem is szaporítom tovább a szót, vágjunk is bele - na nem az élő szövetbe, hanem – az epizód kitárgyalásába.

Új évad, új remény. Visszatérők, távozók, no meg persze az állandóság. Így lehetne röviden jellemezni azt, amit kapni fogunk ebben az évben.

 

A tovább mögött elárulok 1-2 konkrétumot is...

0

Lassan visszatérnek a feleségek

Klikk, hogy nagyobb legyen!


0

Dexter 3. évad után

Megszületett, bár elég nehézkesen. Kissé akadozva daráltam le a 3. évadot.

Azon tűnődtem, hogy kik azok, akik szerint a világ legjobb sorozatának címe: Dexter. Elég merész elgondolást következtettem ki, aminek lehet némi valóságalapja. Szerintem azok tudják a legmagasabb fokon átélni az egészet, akik valamilyen szinten hasonlítanak a főszereplőre. Én tudom magamról, hogy nem vagyok ilyen, többnyire a hányinger kerülget ettől a szörnyetegtől. A színészi játék kifogástalan, a karakter elfogadható csak éppen nekem nem jön be. Képtelen vagyok azonosulni egy gyilkossal.

A rövidke bevezetőm után térjünk át a 3. évad történéseire.
Bizony azt kell mondjam, nálam ez volt a mélypont. Az előző felvonás 100x jobban bejött, még az első is veri ezt. Nem éreztem az eddig megszokott átütő erőt és lendületet. Helyenként a történet összecsapott volt. Túlságosan elnyújtották a bevezetőt, a 8. részig szinte szenvedtem attól, hogy alig történt valami. Az új szereplők meg... kevés kivételtől eltekintve csapnivalóak voltak.

Miguel Prado karaktere okés volt. A tesóit inkább sose láttam volna.

Az új sorozatgyilkosunk, a nyúzó névre keresztelt vadbarom tiszta fogyatékos idióta. Kis túlzással motiváció nélkül ölte halomra az embereket. Gondoljunk már bele! Adott egy ember, aki nem is tudom már melyik fejlődő országból szökik be az Egyesült Államokba, kölcsönt ad egy drogdílernek, és amikor az felszívódik, akkor rituálisan legyilkolja azokat, akik kapcsolatba hozhatók vele. De ez még nem minden, mert amikor az egyik áldozatjelölt azt mondja, hogy kifizeti a pénzt csak engedje el, a nyúzó visszautasítja, mert neki csak Freebo-tól kell. Komolyan agyrém.

Ellen Wolf nem szerepelt túl sokat, de annyi bőven elég is volt belőle. Szinte nulla karakter.

Quinn nyomozó legalább némi színt hozott az ügyosztály életébe, vele nincs is túl sok problémám, max. annyi, hogy Doakes sokkal jobb volt.

Aztán itt van még ez a Yuki nevű csaj, aki rohadtul felesleges volt. A Derbrával foglalkozó jelenetek üresjárataiban rendszeresen felbukkant a semmiből, ajánlatot téve a csajnak, aki mindig elküldte melegebb éghajlatra. Ezt eljátszotta 7-8 részen keresztül, aztán többet se láttuk. Kellett nagyon.
Hirtelen ennyi új emberke ugrott be, ha kifelejtettem valakit, az nem a véletlen műve, hanem hogy még annyira sem volt meggyőző, mint az imént említett urak és hölgyek.

Térjünk rá a régi szereplőkre. Lényegében mindenki olyan, mint volt, talán ki lehetne emelni, hogy Debra 99%-ban eszméletlenül idegesítő. Annyira taszít a viselkedése, hogy elveszi a kedvem mindentől. Ez még hagyján, túl lehetne élni, csak az a baj, hogy az önálló történetszálai marhára unalmasak.
Magáról a konkrét történetről nem akarok írni, mert lelőném az évad poénját.

A finálé is elég gyengére sikeredett, alig mozgott valamit az állóvíz. A vége felé volt pár rész, ami izgibb volt, de kb. ennyi. Totál sejthető volt, hogy mi fog történni, úgy is lett.
Merem remélni, hogy a 4. évadra összeszedik magukat az alkotók, mert ez az etap rémesen gyenge volt.

0