film

A Pap – Háború a Vámpírok Ellen (The Priest)

3

Jelen alkotás, melynek alapjául egy koreai manga szolgált, egy olyan alternatív idővonalba vezeti el a nézőt, ahol a vámpírok létezése tény és az ellenük folytatott harc folyamatos és keserves. Az előzetes (ami annyi filmnél átvert már) ismét mutatós lett, és úgy voltam vele, hogy a Stewart-Bettany páros, a rohadt gyenge Légió után, kaphat egy második esélyt.
Az mindenkinek jár, vagy élnek vele, vagy nem. Jelen mozi esetében sikerült egy tökéletesen semmitmondó, színtelen, szagtalan alkotást produkálni, de azért a fejlődés észrevehető, a Légióhoz képest…

Underworld [2003]

7

Jóval a Cullen család és a Salvatore testvérek sikertörténete előtt is voltak vámpírfilmek. Ezek még sokkal kevésbé szóltak a vámpírok halhatatlan szerelméről, vagy mindent elsöprő szenvedélyéről. Most egy olyan vámpíros filmet mutatok be, ami nem egy mai darab és a főhőse egy gyönyörű harcos vámpírlány, Selene. A film rengeteg jelenetét itt forgatták náunk, emellett néhány magyar színész is feltűnik a vásznon, pl. Görög Zita modell, Kuchta Judit vagy Pinke Attila.

Paul [2011]

8

A most következő, nem mindennapi vígjáték mókásan mutatja be, milyen egy nem szokványos találkozás egy földönkívüli fajjal. Simon Pegg és Nick Frost páratlan párosa összeállt Greg Mottolával és leforgatták az idei év egyik legjobb komédiáját. Remek paródia film az oly sok vitát kiváltó idegenekről, a kapcsolatfelvételről, úgy általánosságban e rejtélyes dolgokról…


Börtön a Pokolban (Furnace)

3

Nem túl könnyű meghatározni ennek a filmnek a műfaját, hiszen ötvözi a horrort a thrillerrel, miközben realisztikus hátteret ad a lejátszódó eseményeknek, hiszen megtörtént esetet dolgoz fel az alkotás.
William Butler első igazi filmjével 2006-ban mutatkozott be és a fogadtatása nem túl pozitív – 3,6 az IMDB-n, ami szerintem túlzás – én mégis úgy éreztem, hogy nem volt ez olyan gyenge próbálkozás.
Egyszerűen közepes és kész. De az is valami…


A Rítus (The Rite)

6

Már megint egy ördögűzős mozi sóhajthatnánk, és a sóhaj teljesen jogos lenne, hiszen ez a film sem hoz semmi újat. Azt hiszem az Ördögűző óta ebből a témából már nincs mit kihozni. Én az erőltetését sem igazán tudom felfogni, de nekem sem volt jobb dolgom, hát megnéztem.
Meg azért van itt egy Sir Anthony Hopkins is.


Megaagy - Megamind [2010]

4

Csakúgy, mint a Gruban itt is a rosszfiú a főhős, és az is közös bennük, hogy itt is a rosszfiúnak szurkolunk. A Dreamworks egész estés filmjében a főszereplő egy nagyon nagy és nagyon kék fejű feltaláló, Megaagy, aki a (hatalmas) eszét rossz dolgok feltalálására fordítja. Örökös ellenfele a szuperhős, Metroman. Ám egyszercsak kettőjük párharca véget ér és ezt nagyon rosszul viseli a mi fő gonoszunk. Új tervre van szükség...

Hopp [2011]

5

Bár régen elmúlt már a Húsvét, mégis azt gondolom, hogy minden gyerek szívesen néz filmet a húsvéti nyusziról. Ez a film ugyanis a húsvéti nyusziról szól. Igazi színészek és animációs figurák közös együtt működéséből jött létre az év egyik legviccesebb családi filmje. Husinak át kell venni a stafétabotot apjától, vagy inkább csak kellene. Ő ugyanis nem akar húsvéti nyuszi lenni, sokkal jobban szeretne híres dobos lenni...

 

Chéri - Egy kurtizán szerelme [2009]

6

Ez a film, azért az egyik kedvencem, mert a rendezőt, Stepen Frearst egyszerűen imádom. Az eddigi rendezései közül nagyon sokat láttam és szinte mindet megkedveltem. Csak néhány ezek közül: Veszedelmes viszonyok, A királynő, vagy a Gyönyörű mocsokságok. Frears mellett meg kell említenem a női főszereplőt alakító Michelle Pfeiffert, aki egyszerűen gyönyörű.

 

Azután (Hereafter)

8

Clint Eastwood meglehetősen szokatlan témát választott filmjéhez.
Ugyan realista stílusát megőrizte, de mégis csak a halál után elkövetkezőkkel foglalkozik. Tehát láthatunk egy tőle szokatlan misztikus szálat is, ám ez csupán érdekesség, hiszen alapvetően megtartotta objektivitását.
Nem áll neki megfejteni a Nagy Kérdést, csupán bemutat. És a bemutató is inkább az ember, és nem a természetfeletti körül forog. Ízig-vérig dráma ez, némi misztikummal fűszerezve. Egy feszült, intenzív, felkavaró témájú film, ám mégis szelíd és finoman csordogáló.


Élve Eltemetve (Buried)

6

Amióta ráakadtam rövidke kis ízelítőnek mondható előzetesére, azóta vártam ezt a filmet. Kicsit furcsa választásnak tartottam Reynoldsot egy ilyen jellegű és komoly szerepre, de bebizonyította, hogy nem ok nélkül rakták a vállára a mozit. A fiatal színész fejlődése szemmel látható.
Ahogy az a címből kiderül, a főszereplőnket elássák, pedig még életben van.
Az ő kálváriáját követhetjük nyomon egy elég klausztrofób hangulatot árasztó alkotásban.