film

A Hatalom Árnyékában (The Ides Of March)

0

Újabb Oscar-jelölt alkotás kerül terítékre. Az alábbiakban tárgyalt film vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Egyfelől nem szolgált újdonsággal, másfelől viszont kifejezetten szórakoztatott, még akkor is, ha maga a történet nem nagy varázslat. Ennek fényében megérthető, hogy miért nem kapott nagyobb reflektorfényt az Oscar gálán. Csak a Legjobb Forgatókönyv kategóriájában szállt versenybe, de nem nyert. Viszont nem mondanám, hogy méltatlanul jelölték.

Démoni Harcosok (Dog Soldiers)

2

Ez a 2002-es trash movie nem túl rég került hozzám – Köszönet Faressnak! – és pár helyen azt olvastam, hogy ez egy horror remek.
Másoktól azt hallottam, hogy egy emeletes nagy sz…
Ezek után a döntés jogát áthelyeztem Neil Marshall rendező úr kezébe, akinek olyan rendezései voltak, mint a Barlang, vagy a nagy sikerű Kilencedik légió.
Ebből is csak az derül ki, hogy 2002 óta sokat fejlődött.


Ördögi Út A Boldogsághoz (Shortcut To Happiness)

5

Ez a 2004-es mozi a feldolgozás feldolgozása, annak újragondolásának a remake-je. Alapvetően Faust történetének megismétlése a modernkorba helyezve az eseményeket. Tulajdonképpen egy színdarab és egy novella adta az alapot, hogy Alec Baldwin megrendezhesse élete eddigi egyetlen filmjét.
Ennél fogva nem beszélhetünk túlságosan eredeti alkotásról, elvan vele az ember, de könnyedén feledhető. Persze azért rendelkezik értékelhető részletekkel…


Hunter Prey (2010)

5

Nem hinném, hogy sok embernek ugrana be bármi is Sandy Collora nevéről.
Ez elsősorban azért lehetséges, mivel a nevezett egy amatőr rendező, akinek ez az első önálló, egész estés alkotása.
Egy sci-fi történet, mely önmagában nem hordoz túlzottan sok eredetiséget, de ha valaki fogékony az apróságokra, finomságokra, akkor egy kellemes filmélményben lehet része. Mr. Collora ugyanis egy hangulatos mozit forgatott minimálbérből, de ötlettel és kreativitással.

Henry Bűne (Henry’s Crime)

5

Reeves az utóbbi időben nem forgatta agyon magát, meg is lepődtem, amikor belefutottam ebbe a filmbe tavaly. Hazánkban csak idén kerül a mozikba, bár nem egy mozifilm típus, inkább az az otthonnézős fajta. Annak ellenére, hogy a produkció igazán remek. Inkább visszafogottságával éri el, hogy megkedveljék, illetve az alakításokkal, finom humorával és a nem hivalkodó és természetes, nem nyálas szerelmi szállal.

Stephen King: Rémület A Sivatagban (Desperation)

5

A Horrorkirály egyik legjobb regényéből 2006-ban forgatták a televíziónézők számára ezt a filmet, amin jól észrevehetőek ennek jelei.
B-kategóriás hangulatú, de a trash műfaj tagjainál azért lényegesen jobb alkotásról beszélünk. A könyv színvonalát nem képes hozni, de tűrhető adaptációnak nevezhető.
Ron Perlman talán élete legjobbját nyújtja, egy mégis csak közepes moziban.
A hosszú, két részre felosztott remek azért képes lefoglalni az embert, de a regénnyel nem versenyezhet.

Stephen King: Rémkoppantók (1993)

4

A nagy horror író regényeinek, novelláinak megfilmesítése nagy népszerűségnek örvend, főleg a TV filmek műfajában, ám sajnos azt is elmondhatjuk hogy abban a korban vették fel őket, amikor még nem állt a technika olyan színvonalon, hogy igazán hatásosan lehessen (pár kivételtől eltekintve) megjeleníteni King termékeny elméjének borzongató „gyermekeit”, ennek következményeként némelyik elég kacagtató mai szemmel és minőség terén sem teszi magasra a lécet. A mostani kritika tárgya is egy 93-as tévés produkció, ami bizony előidézi a King-moziknál megszokott és gyakori gondolatot:
A könyv valahogy eredményesebben mutatta be a történetet, lényegesen jobb és hatásosabb.

Rossz Tanár (Bad Teacher)

4

Arra számítottam, hogy egy jó kis vígjátékot fogok látni egy bunkó tanárnővel a főszerepben. A bunkó tanárnő stimmel is, ezzel nincs gond, Cameron Diaznak jól áll a szerep. Ellenben maga a film rém gyenge, szánalmasan gyenge.
Kevés jó poén, unszimpatikus karakterek, – bár részben erre épül a mozi – továbbá egy érdektelenné felépített történet.

A Segítség (The Help)

8

Ismét egy Oscar-filmmel jelentkezem, ami három jelöléssel büszkélkedhetett és abból egyet Octavia Spencer lehengerlő alakításáért be is zsebelt.
Kitűnő alkotásról van szó, ami alapvetően történetével nyűgözi le a nézőt, de ennyivel nem elégedve meg, felelevenít egy nagyon atmoszférikus és szégyenteljes időszakot a 60-as évek Amerikájából. Majd mindezt megspékeli egytől-egyik kiváló színészi alakításokkal. Katryn Stockett bestselleréből Tate Taylor írt forgatókönyvet, majd a rendezés feladatait is magára vállalva készítette el ezt a mesterművet. Nem túlzás, A segítség egy igazán jó mozi, amit időről időre meg lehet nézni.

A Legsötétebb Óra (The Darkest Hour)

4

Készségesen elismerem, felkeltette a kíváncsiságomat az előzetes, de valamiért mégis halogattam a megtekintését. Rossz érzéseim voltak, sejtettem én, hogy túl sokat nem szabad várnom ettől, de azért reménykedtem benne, hogy valami tisztességesebb alkotásba futok bele.
Valamelyest így is lett, de Chris Gorak mozija, aki eddig csak az Otthon, biztonságbant rendezte, azért kihozott valamit egy bűn rossz forgatókönyvből. Ennek ellenére jól látható, hogy azért ő sem került túl magas polcra, már ami a direktorkodást illeti. Gyakorolni kell ezt még…